Nobilitas obligat! - A nemesség kötelez!

Mindenkinek egyforma számú őse van. Mindenki ősei közt bizonyosan mindenféle ember található: jobb és rosszabb, gazdagabb és szegényebb, a társadalomban magasabban vagy alacsonyabban álló. Mégis érdekel, hogy kik-mik voltak őseink. Mit tudunk róluk? Mi az, amit mint jó adottságot továbbfejleszthetünk magunkban? Mi az, amiért a Gondviselésnek hálásak lehetünk?

Ez az egyik oka annak, hogy ma mindenfelé felébredt az érdeklődés az elődök után.

De van egy másik oka is. Szétszakadt országok, széttelepült embertársak között élünk. Megszűntek a kis összetartó közösségek. A földet, a falut otthagyták, a természettel való együttélés nehéz, verejtékes, de mégis valahogy természetesebb erőfeszítése racionalizált üzemmé lett, a kispolgári, kisiparosi mesterségbeli öntudat meglazult, az értelmiségi réteg is szétfrecskelődött a világtájak felé.

A szomszédok se ismerik már egymást.

És ebben a nagy szétszórásban az ember valahogy igyekszik visszanyúlni régebbi szálakhoz. Keresni azt, hogy mégis kik azok, akikkel kapcsolódhatna belső, vérségi, alkati, lelki, tehát rokoni kapcsolatokra.

Nem ócska emlékezés tehát, nem szentimentális nosztalgia ez a családfa könyv sem, a belefestett címer sem. Kézfogásra akar bíztatni, visszafelé a múltba és előre felé a jelenben.

Ha igaz a szentistváni szó: "az egy nyelvű, egy szokású ország gyenge és törékeny", akkor a mai családunk igen erős és maradandó kell, hogy legyen, mert igen sok és színes szálból szövődött össze. Emellett tipikusan magyar család, mert a sok színes szál itt, magyar földön, magyar szívvel, nyelvvel törekedett fel magyarrá.

A Sztrilich család őseiben dalmát eredetű. Mint ilyen húzódott fel a török háborúk idején a régi Magyarország Bács-Bodrog vármegyének nevezett részébe. A neve szerint Ősei ijjászok voltak. Letelepedvén is kisbirtokosok, földet művelők. Az áldott bácskai földben aztán kiterebélyesedtek. Termeltek búzát, úgyhogy aztán elláthatták a török ellen harcoló katonaságot /ami akkor nem volt valami veszélytelen ügy, tekintettel az ide-oda húzódó háborús állapotokra/. 1790-ben már tekintélyes birtokosok lehettek, mert Sztrilich Antal, mint Zombor szabad királyi város tanácsnoka és testvére, Sztrilich Péter, mint törvényhatóságának választott tagja, akik: "számos éveken át csüggedhetetlen és kitartó törekvésük által nemcsak mint a haza hasznos polgárai szerepeltek, hanem egyszersmind annak folytán, hogy a lefolyt török háború idején takarmányaikat a mi katonaságunk számára átengedni nem haboztak... Magyarországnak valódi, ősi és kétségtelen nemességének sorába felvétetni, számoltatni és kebeleztetni rendeltük... mindazon előjogokban részesüljenek és örvendjenek... ők és mindkét nemű utódaik..." Mint ez meg van írva az eredeti pergamenre írott nemeslevélben /amit mindig a legöregebb őriz/, és aláírva a király és Magyarország zászlósurainak aláírásával.

A Sztrilicheket így fogadta fiaivá Magyarország és hozzá hűtlenek sose lettek. Erősítette ezt, hogy a Gondviselés kegyelméből mindig római katolikusok voltak, ami azt ia jelentette, hogy nem kerültek bele a nagy szláv vonzásba, mint a görögkeleti szerbek.


Csapody Hedvig



A Sztrilicheknek szülőföldjük, nyelvük, műveltségük, felemelkedési lehetőségük mind a magyarságba olvadást jelentette. Ezt a nevükben is magyar feleségek, anyák vérségi kötelékkel is erősítették.
Az első Sztrilich, akiről többet tudunk, Sztrilich Gyula, az 1948/49-es szabadságharcban honvédfőhadnagy lett. Tehát nemcsak élni, hanem már meghalni is tudott volna ezért a hazáért. Bár ez nem következett be, igen nehéz éveket, évtizedeket küszködhettek végig a kiegyezés idejéig. Itt meg kell említeni, hogy családi hagyomány szerint az újrakezdést, talpra állást remek feleségének, az igazi "erős asszony" Alföldy Annának lehetett köszönni.
Hat gyermekük nőtt fel. A legidősebb, Bella, Szemző Jánosné lett. Viselte az akkori asszonyok hallgatag tűrését a nagy birtokos, nagy mulatós férj mellett. Egy lányukra, Erzsébetre ugyanez a sors várt, aki Fernbach Péterné lett. Az ő tragédiája négyszeres.
Egyik fia elmebeteg osztályon halt meg, lánya ifjú asszony korában lett öngyilkos szerencsétlen házassága miatt. Harmadik gyermeke, testben és lélekben sokat ígérő fiú volt, őt az újvidéki visszatorláskor verték agyon. Az anyát magát a Zombort visszavevő szerbek szobája ablakában lőtték le.
Második gyermek volt József, családotok továbbvivője. Honvédtiszt lett a békés időkben. Mint egy visszaemlékezésben olvasható, katonái nagyon szerették. "Sztrilich apó"-nak hívták maguk közt hatalmas termetéért, körszakállas, kedélyes megjelenéséért. Igazságos és méltányos felettesnek emlékeztek rá. Nagyon jó házasságot kötött omoroviczai Heinrich Ilonával. Egyik se volt első fiatalságában, ami akkor szokatlan volt. De a nagypolgári körülmények az ő apjáról, Sztrilich Péterről csak annyit tudunk, hogy latin műveltségű volt, 1806-os kiadású Officium Rakoczianum-ának hátsó lapjára írta: "Meg eskőtünk 20 noveberbe 1819" és gyermekei születését is beírta. Gyula fia folytatta a bejegyzéseket 1878-ig.
Nagy műveltségű /több nyelven beszélt, Európát beutazta/ asszony páratlanul jó feleség és édesanya lett. Az elkedvetlenedés árnyéka nélkül csomagolt és költözött a pesti fényűző otthonból hol ide-hol oda, kis faluba, kis városba, vidékre, ahogy már akkor a katonatiszti családokat helyezgették. Különösen gondja volt, amikor Miskolcra helyezték őket, hogyan tudná az akkor igen elhanyagolt, poros kis iparvárosban egészséges körülmények közt felnevelni gyermekeiket. Nagyszerű kezdeményezése lett, hogy a közeli Görömböly-Tapolcán /most Miskolctapolca/ házat és nagy kertet bérelt, ahol a család, a téli hónapokat kivéve, kint lakott. A férj innen járt be naponta kocsival a kaszárnyába, a gyerekek később az elemi iskolába. A nagy kertben egész gazdaságot rendezett be az édesanya, 2 tehenük volt, baromfi elég és nagy gyümölcsös. A gyerekek szabadon éltek szabadon jártak az akkor még alig ismert Tapolca fürdő kis tavacskái között. Itt tanult meg mind a négy magától kitűnően úszni. Pálnak nagy-nagy természetszeretete itt kezdődött.
A miskolci jó évek után Sátoraljaújhelyre kerültek. Itt került a két fia a piarista gimnáziumba. Végül Budapestre már csak mint nyugdíjas költözhettek. Az édesapa aztán elbetegeskedett és még a világháború kitörése előtt meghalt. Az édesanya két évvel élte túl, de már szintén betegeskedve.
A négy testvér közül a legidősebb Tamás. Sok külső és belső kiváló adottsággal. A pesti piarista gimnáziumban végig kitűnően tanult, kitűnően érettségizett, utána a Műszaki Egyetemre iratkozott be. De ami ennél sokkal több, igazi férfi: kemény jellemű, mélyen és gyakorlóan vallásos. Úgy is halt meg. Behívták katonának. 1916-ban, 23 éves korában Erdélyben harcolt, aztán már a régi Románia területén voltak, amikor visszavonuló csapatát biztosítani utolsónak maradt. Átlőtték és meghalt. Egyike volt az első cserkészvezetőknek Sik Sándor keze alatt.
A második Viola. A teljesen árván maradt testvérek mint nagyon komoly, gondoskodó, jó nővérről emlékeznek meg. Nem sokáig élt - 20 évesen meghalt, háborús időben, mellhártyagyulladásban.

Pálról majd többet.

A legifjabb testvér, Sarolta. Nagydarab, erős, fekete, igazi Sztrilich lány volt és maradt. Jókedvű és talpraesett, 20 éves korában hozzáment Stampa Lászlóhoz. Jól és harmonikusan éltek, a jó ember férj és a határozottabb asszony. A tiszti élet, hosszú hadifogság után, akkor is nehéz volt. Mikor Észak-Magyarország egy része visszakerült, Losoncra helyezték őket Pécsről. Sarolta itt is halt meg fiatalon egy fel nem ismert vakbélgyulladásban 38 éves korában. Két gyermekük volt. Az ostrom után Pestre került a férj a két gyerekkel, állás nélkül, feldúlt lakásba. Sokat küzdöttek. A férj apát és anyát egyszerre élt meg. Dolgozott, főzött, mosott, varrt, amíg gyermekei kenyérkeresőkké lettek. Márta fogorvos, László előbb fogtechnikus lett Pesten, majd jogot végezve, vidéki állásba került. Végülis a két gyerek számára sikerült felkutatni Svájcban maradt őseiket. Tudniillik csak a nagyapa származott annak idején Magyarországra, /mint olasz cukrász/. Ezek segítségével kiutazást kaptak Nyugatra. Márta egy nagyon derék magyar orvoshoz ment feleségül, akit már megelőzőleg ismert, mielőtt az Kanadába került volna. László később utánuk ment. Végül pár év múlva az egyedül maradt édesapa is kivándorolt, és még örülve unokájának, a kint született /de magyarnak nevelt/ Anikónak, idős korában halt meg köztük.
Sztrilich Gyula harmadik fia, Antal orvos volt. Az ő fia, Gyula Kalocsán élt. Róla már tudjuk, hogy a század eleji megújuló vallásos életben maga is hitvallóan élt. Sajnos, egy fel nem ismert vakbélgyulladásban napok alatt meghalt. Egy kis másfél éves kislánya maradt fiatal feleségére. A fiatalon özvegyen maradt édesanya, egyedül nevelte fel lányát, csak amikor az felnőtt, ment hozzá egy szintén megözvegyült férfihoz, akivel csendes, harmonikus éveket töltöttek együtt egészen annak haláláig. A leány, Sztrilich Ilona, nemcsak kedves rokon maradt, hanem azért is érdemes a megjegyzésre, mert hallatlan energiával irányította életútját. Kalocsán anyjával igen jó módban éltek, mikor aztán a háború utáni megváltozott időkben mindent elvesztettek, nem esett kétségbe. Feljött Budapestre. Munkát keresett és talált. Először gyárban dolgozott, azután orvosi asszisztensnői képzettséggel ment állásba. Mint a Fogszabályozó Intézet röntgenasszisztensnője dolgozott, újra megözvegyült anyját magához véve. És mindehhez lakást is tudott szerezni. Először Solymárról járt be dolgozni. De végül is rengeteg küzködés, utánajárás és munka révén egy padlástér-beépítésbe sikerült betársulnia.
Igy teremtett újra otthont kettőjüknek.

A negyedik gyerek Mária.

Egy leánytestvér Terézia, Frey Imréné lett. Vele megszakadt a kapcsolat.

A hatodik gyerek, Zsigmond, kereskedő lett. Mint gyarmatáru nagykereskedő sokra vitte. Öregségében unokaöccsének /a másik ágból/, Aladárnak adta át üzletét. Maga kis földbirtokot szerzett. Megházasodott, de gyermekük nem volt. Viszont mindig készséggel befogadták a család gyermekeit hosszabb-rövidebb időre. Kedélyes, kedves, nyílt szívű ember volt. Sztrilich Pált különösen szerette, segítette, még egyetemista korában is. Egy veseműtét utáni embóliában hirtelen halt meg 67 éves korában.

A szerteágazó Sztrilich családból érdemes még számontartani a nemességszerző Péter másik fiának, a mi Ősünk Márk Lázár nevű testvérének leszármazottait. Ezekkel maradt fenn a rokoni kapcsolat. Lázár dédunokájának, Sándornak négy gyermeke volt.

Béla fiának szintén négy gyermeke közül az első Károly, igen kiváló, Isten szíve szerinti pap. Grösz püspöknek személyi titkára lett és mint ilyen szenvedett súlyos börtönbüntetést. Kiszabadulása után pár évvel, éppen amikor teljesült szíve vágya és falusi plébánosi beosztást kapott, tragikusan autóbalesetben halt meg. Mint jó papra és mint kedves, melegszívű rokonra emlékezünk rá. A második gyermek, Lajos, orvos, kitűnő szemorvos, a bonyhádi trachoma-osztály vezetője volt, de emellett hitvalló módon gyakorló katolikus maradt haláláig.
A fenti Bélának még három fiútestvére volt:
Imre katonatiszt lett, vezérezredesi rangig vitte. Érdemes megemlíteni, hogy egy katonai szakkönyvét még most is használják a néphadsereg tisztképzésében, és elismerőleg nyilatkoznak magatartásáról. Vitézséget kapván nevét akkor Széchi-re magyarosította, megházasodott, de gyermektelen maradt. Aladár nevű testvéröccse vitte annak idején tovább Zsigmond zombori nagykereskedését. Két lánya közül az egyik nem ment férjhez, a másiknak egyetlen lánya fiatalon halt meg. Végül a legfiatalabb testvér, Jenő jogvégzettséggel közjegyző lett, közismert és közszeretetnek örvendő egyéniség. Sokáig igyekezett a családot összetartani és a Magyarországra került családtagoknak, amíg lehetett, hátrahagyott ügyeit az új államban védelmezni. Egy fia és két lánya volt. Fia és egyik lánya gyermektelenül halt meg. Másik lánya Rigó Imréné lett. Kisfia halála után neki is csak Éva lánya nőtt fel, aki viszont olasz férfihoz ment feleségül. Dicséretére legyen mondva, bár kinn élnek, kisfia, kislánya kifogástalanul beszélnek magyarul is.

A következő lány emlékét az őrzi, hogy a családban "Majd én"-nek hívták. Nem volt munka, gond, amin ne segített volna. Végig megőrizte szelíd derűjét. Pedig életútja neki is nagyon nehéz volt. A férje birtokos, nagyhangú, nagymulató. Több gyermekük kis korában halt meg. A felnövők közül egyik viruló szép ifjú asszony korában halt meg gyors tbc-ben, amit férjétől kapott. Egyetlen felnőtt fia elesett az első világháborúban. Megmaradt lánya első házassága tönkrement, megint csak az italozó, duhaj katonatiszt mellett. A későbbi, második házasságát már a második világháború szakította szét. Igy a jó "Majd-én" néni egyetlen unokát se ért meg.

Végül a negyedik lánynak jutott szép, harmonikus családi élet és hét gyermek. Itt megint a nagyanyát kell emlegetni. A hetedik gyermek kicsi, vézna, angolkóros lett. A hetvenes éveiben járó Fazekas Emma felutazott és a hűvös, nedves éghajlatú Sopron városából magához vette a két éves korára még járni nem tudó kislányt. Levitte a napsütéses bajai házba. Forró aranyszín homokban játszott a gyermek és nyers sárgarépát is adtak neki. A nagymama gondja, hozzáértése mellett egészséges lett. Felnőtt, férjhez ment, két egészséges fia született.