MADÁRKA, MADÁRKA... VIDD EL A LEVELEM, VIDD EL A LEVELEM, SZÉP MAGYAR HAZÁMBA!


1995. szeptember 16 - 1996. június 17.

Houston - New York - Buffalo - Toronto - Hamilton - Guelph - Buffalo -

1995. szeptember 16. Houston Texas. Villa de Matel.
A Fájdalmas Anya ünnepén repültem. Azt hiszem a jelenlét kegyelme, hogy nem indultam föl, csak megsejtettem, miért is lehet megcsókolni az anyaföldet. Váratlan közel kerültem a családomhoz. Gyurka a Zászlónk számára kért volna sponzort, de legalábbis cikket. Margit arra emlékeztetett: a Papa egyszer azt mondta Kinga néninek ( szociális missziós nővér nagynéném) amikor beteg volt, hogy most engedelmességből maradjon otthon a szentmiséről. Milyen erő az engedelmesség. Engedelmességből indultam útnak...
A repülőút szép, de felhős, fényes felhők között, de kilátás nélkül. A nem szép: Amszterdamtól végig homoszexualitást propagáló filmet adtak. Ez megint a kisebbség erőszaka többségen. Nem hiszem, hogyha választást engednek, akkor a többség erre szavazott volna.
A repülőtéren hőség, egy korombeli szürke szoknyás-fehér blúzos nővér és egy fekete sofőr várt. A nővér vidám, beszédes, könnyű volt vele kapcsolatot teremteni. Rögtön kiderült, hogy van a nővérek között, aki jár karizmatikus imacsoportba, s van kapcsolatuk a Hospice-el is. S hát az is kiderült, hogy jobban megértem őket, mint sejtettem. Villa de Matel. A Charity Sisters of Incarnate Word's anyaháza, Houston szélén, hatalmas park közepén. A parkban rendi templom, központi ház, kórház, idős nővérek otthona, aidsheimeres nővérek otthona, uszoda, temető. és egy két személyes remeteség. 287 nővér tartozik hozzájuk, missziós rend. Az idős nővérek közül az egyiket kapom "őrangyalul", Sr.Ignaciat. Ő fog segíteni mindenben, ha szükséges még a tanulásban is. Azért került ide az anyaházba, mert rákos, sugárzásra és kemoterápiára jár. Derűs, figyelmes. Máris érzem, hogy a lelkileg otthonos, de anyanyelvű környezet nagyon megsegíti, hogy felelevenedjenek a szavak. A nővérek nem hagyományos ruhában, hanem egyszerű ultramarinkék-fehér variációban járnak, mint ahogyan mi használjuk a szürkét. Az idősek viselik a fátylat, de ez praktikus is, hol a napszúrástól, hol a légkondicionálástól véd. Mindenfelől körülvesz az Úr jelenléte - a második emeleten át lehet menni a templom kórusára, s onnan a templomba. Az első emeleten u.n. meditációs szoba, különböző ikonok előtt egy-egy szék és gyertyagyújtási lehetőség. Pl. Szentháromság ikon, - a Turini Arc, - de van lehetőség zenét is hallgatni fülhallgatóval. Minden nővér hetente egy alkalommal egész nap u.n. centering-prayer-t, azaz szó-meditációs imát végez. Heti lelkinap! A napirend: hétfőtől péntekig 6,15-től Laudes és ima, utána szentmise a templomban, itt stallumok vannak, és a stallumok száma mutatja mennyi nővér volt itt valamikor.
Szombaton a szentmise a nyugdijas nővérek Szt. Placidus kápolnájában. Esti ima 18-kor, előtte közös TV nézés, hírek. A nővérek nappalija egyben a TV szoba, ahol újságokat is lehet olvasni. Már odahaza komolyan eldöntöttem, hogy nem akarok elkábulni a sok-csatornájú színes nyugati TV-től. Hála Istennek, van TV, de nem bálvány-imádják. Jó a légkör. Még két szentségi kápolna van, az egyikben a tabernákulum mögött a kertre nyíló üvegfal, így bejön a természet mint dekoráció. Ezen a héten lelkigyakorlaton vannak a nővérek. A másik kápolna szintén szobából van kialakítva, a szoba közepén szépen megmunkált farönkön a Biblia, és egy üveg-tabernákulumban a monstrancia. Hetente kétszer itt szokták mondani a napi imát. A szobában a fal mentén puha fotelek, ülőkék, térdelésre talán csak egy kis zsámolyka. Persze ez lehet az átlagéletkor miatt is, mégis azt éreztem, hogy mintha ez a sokféle kényelmű és stílusú kápolna az ember igényeit akarná kiszolgálni. Mintha eszköz volna a Szent! A leplezetlen és mégis a kenyér színében rejtőző Szent szembesít a hitetlenséggel, a bennem rejtőzővel. Nehezebb a Kenyér-Istent ilyen üveg-kalitkában kitéve látni, mint az égő mécses figyelmeztetésére meghajolni a Jelenlét előtt. Azt hiszem az zavar, hogy nem látom a létjogosultságát egy emeleten három kápolnának. Mégis a légkört imádságosnak érzem, jónak, nincs bennem ellenállás. Sr Ignaciával végigmentünk a parkon, mellbevágó a hőség, nagy a páratartalom. Az idős nővérek számára elektromos kerti automobil van, ők vezethetik, így el tudnak jutni a temetőhöz. Délelőtt 11'30 kor első szentmisém Houston-ban, az idősek otthonában, felajánláskor spontán imádkoztak, - a magyar nővérért is, Boszniáért, - a teológusokért, hogy legyenek egységben a pápával. Szentmise után az idős nővérekkel ebédeltem, mindenkinek bemutattak, látszott, hogy eseménynek számit, a magyar vendég érkezése. Az egyik előjáró éppen indult a kórházukba ( l8 intézményük van) beteget látogatni, elvitt engem is. Szt. József kórház, itt láttam a legmodernebb CT-t, ilyen még az Idegsebészeten sincs. Az intenzív osztály mindennel fel van szerelve, de nincsenek olyan szigorú hygenes előírások, mint odahaza. Délután a templomban 4'30 volt szentmise, vasárnapi vigília-mise, egyúttal a lelkigyakorlat zárása. Két szín alatti áldozás. A mise alatt jöttem rá, hogy azért nagyon fáradt vagyok. Most már nagyon nehezen megy a beszéd, a fáradtság függvénye. Vacsoránál Guatemalából és Salvadorból való nővérekkel voltam egy asztalnál. Vacsora után megint külön döntés volt, hogy nem megyek a TV szobába, hanem a szeretettel invitálónak megmondom, hogy fáradt vagyok. Kiderült, hogy csak miattam akarta, így mindketten mentünk a magunk utjára. A nővér-szobák valódi cellák. Egy ágy, kis polc, asztal, egy szekrény. Állandóan zug a légkondicionáló, de legalább lehet lélegezni. Holnap vasárnap. Sr Kathlen-nal elmegyek a karizmatikusok gyógyító szentmiséjére. L. Áginak köszönöm a szürke szoknyát, amit a repülőtéren a kezembe nyomott. Szürke póló, és ez a könnyű szoknya az alkalmas viselet ebben a hőségben. A novicmesternő mondta, hogy az USA egyháza lassan kijön a krízisből, bár nem minden egyházmegyében egyöntetű a fejlődés, de a holtpontról már elmozdultak. Hála érte.
Hála és köszönet mindenért!

l995. szeptember 17. Vasárnap.
Már este megbeszéltük Sr. Kathlen-nel, hogy elmegyek vele a Katolikus Karizmatikus Centrumba. Sr. Kathlen 70 éven felüli, törékeny, élettel teli. Mindenki nagy szeretettel, mosolyogva beszél róla, de nem mennek vele. Az anyaházban is van egy lelki-segély irodája, lelki ügyekkel, imakérésekkel személyesen, de telefonon is kereshetik. Az anyaház első emelete a RUAH - lelkigyakorlatos központ, mint "szolgáltatás" is működik, idegeneknek. Sr. Kathlen és egy másik hasonló korú nővér Sr. Adelhaid vezeti. Persze huszonötször kellett kérdeznem az időpontot, mert ezt a legnehezebb megérteni, végül az őrangyalomra bíztam. Hát az egész nap, a legnagyobb tömegben is - a Centrumban, vagy a hatalmas anyaházban, mindig akkor találtuk meg egymást, amikor kellett. A Laudest a nővérekkel imádkoztuk, a meditációs teremben, gyertyaláng, tömjén, kényelmes székek, s meglehetősen szabadon kezelt szöveg, parafrázisok, énekek, talán két zsoltár volt eredeti, s a Szentírás helyett is csak a Szentírásról olvastak. Kocsival mentünk a közeli -kb 20 km-nyi Centrumba. Houston lakóssága 4,5 millió- így más a közeli és távoli fogalma, mint otthon. A Karizmatikus Centrum egy régi gyárépület, amit igen praktikusan, sok-sok szeretettel rendeztek be. A bejárat mellett szentségi kápolna, itt is üvegfala van a Tabernákulumnak, de nem zavaró, mert itt imádkoznak. Egyébként most értettem meg az amerikai karizmatikusok neveletlen testtartását ima közben. Hiszen itt olyan módszertani előkésztésekkel akarják elérni a "vallásos tudatállapotot" - testtartással a szemlélődést, hogy ez ellen van ez a spontán lázadás: azt hirdeti: nem mi csináljuk az imát, hanem a Szentlélek adja, nem a lélegzés ritmusától és az illatoktól függ, vagy a képektől. Persze azért zavart az ima közben feltett láb, de megértettem. A Centrum földszintjén, tanácsadó szoba, teakonyha, könyvesbolt, ifjúsági szoba, az emeleten pedig padlószőnyeges hatalmas helység kb. ezer ember fér el. Az egyszerű asztaloltár felett harsány húsvéti színekben a Föltámadott képe, de mellbevág az életereje, "nem tetszik a kép" túl pirospozsgás, túl vidám...túl szabad... és túl mélyen érint. Megrendít és hullanak a könnyeim, a szabadságnak, a Feltámadott Úr szabadságának egészen új tapasztalata, szembesít a belőlem hiányzó szabadsággal, a diktatúrában szerzett életérzéssel. De nem kellemes megrendülten sírni, amikor mindenki dicsőit és ujjong és táncol gyermeki önfeledtséggel a Feltámadott Krisztus előtt. Az előtáncos, - énekes a zenekar vezetője, egy mexikói, gyermekien igaz az Élet Ura előtti ugrálása, dicsőítése, Jön az Úr kiáltása. A hívek sokféle nemzetiségből, kínai, spanyol, fekete stb. Tapsolni én is tudok angolul, néha még együtt dúdolni is, de ugrálni és ujjongani hát azt nem, könnyes csendességgel döbbentem a szomszédaimat. A szentbeszédből nem sokat értettem. A zenekar arra is való, hogy a fellazult népet újra meg újra visszahívja az imára. Pl. A békecsóknál. Minden szentmise után l5 Szentlélek-jelvényes féri- és nő szolgálattevő akik Jézus a Gyógyító felírást viseltek imádkoztak team-ben a sorban állókért. Aki "kifekszik" (Lélekben nyugvás) azt békésen lefektetik, senki nem csodálkozik rajta. Nagyon jó, vidám és igaz az atmoszféra. Ha összehasonlítanám az előző napi konvent misével, hát nagyon ennek a javára dől el a mérleg. Most hálás vagyok, hogy nekünk "anyaházunk a plébániatemplom" hogy nem vagyunk rendszeresen összezárva gettóba szentmisére. Itt tapasztalatom, hogy, hogy a szerzetesek az Egyház szíve, s a szívet nem lehet a testtől elzárva őrizni, mert megromlik. Sr. Kathlen elmondta, hogy rendjük a szegényekért van, de hiába csinálnak projekteket a szegényekért, mert a szegényeknek is a legnagyobb ínsége az Isten-nem-ismerés, - "a szegényeknek pedig hirdetik az Örömhírt" hogy szeret az Isten, - Veletek az Isten, Gyógyít az Isten! Állandó szolgálat a közbenjáró, gyógyító ima, akik ezekben résztvesznek hetente külön is találkoznak. Sr. Kathlen fájdalma, hogy közössége elindult a Lélek-újulásban, a mostani előjáró is benne volt, az az imacsoport, amiből a Centrum kifejlődött a Villa de Matel-ben kezdődött, de aztán a felszabadítás teológiája, a feminizmus teret hódított a közösségben, elhagyták a megújulást és sokan elhagyták a közösséget, utánpótlás nincs, s így elszigetelődik a közösség még a szegényektől is. Kórházaik vannak, de ott ők menedzser igazgatók és nem betegápolók. Éppen itt volt az "Őrangyalom" és felhívta nekem Buffalot. Kremlivel beszéltem.
Mindenkit szeretettel ölelek!

szeptember 20.
Sr. Kathlen fájdalommal mondta, hogy nem lesz addig igazi élet a közösségben, amíg a közösség egésze nem nyílik újra meg a megújulásra. S hát tényleg igaz, a nővérek csodaszép, hatalmas temploma, az Írországból hozatott márványoszlopokkal, a nemtudom honnan való színes ablakokkal, Szentkereszt ereklyével és szép fehérmárvány szobrokkal - aranyház tabernákulummal és szüntelenül égő élő láng, azaz gyertya- örökméccsel kong az ürességtől, s még ha a nővérek imádkoznának benne, akkor is távol a csodapark közepén, gettó. De itt gettós az élet, az állandó 40-50-C fok miatt kihaltak az utcák, a házak ablaktalanok, illetve az ablakok lemeszelve, lefüggönyözve, valami sajátos befele-élést kényszerit ki. Csak a feketék képesek szabadég alatt munkát végezni. A hatvanas években itt még nagyon erős volt a rasszizmus, de most is érződik a nyoma.

szeptember 23. szombat.
Ma ünneplitek a Mercedes Szűzanyát. Otthon még nincs 9 óra, - de azért nagyon Veletek vagyok. Túl vagyok az első héten, az első teszten, jobban sikerült, mint reméltem, de az agyacskám szét akar robbanni. Péntekre illett volna készülni - minden péntek kiértékelő teszt, - de annyira fáradt voltam, hogy csütörtök délután először is aludtam, utána pedig elmentem Sr. Kathlen-al a Karizmatikus Centrumba. Szt. Máté ünnepe volt, de a pap megbetegedett, s így se csütörtökön, se pénteken nem volt "itthon" szentmise. Veszekedett, viharos idő, Sr. Kathlen kocsijába hatan préselődtünk be, egy nővér Guatemalából, aki kivizsgáláson van itt, már két agyműtétje volt, s ketten a Szt. Anna otthonból, ez az idős nővérek otthona, azoké, akik kis segítséggel el tudják látni magukat, egy "fodrász-nővér" s egy közelben-lakó hölgy, aki a Zsinat utáni krízisben elhagyta a szerzetesközösségét, aztán megtért is most szinte remeteéletet él, ugyanis a közössége nem tért meg. A Centrum szentségi kápolnájában egy órával a kezdés előtt ott imádkoznak a mára kijelölt szolgáló testvérek, rajtuk a kitüző:Jézus Gyógyít. A plébános is odaül közénk, meglehetősen laza tartásban, de mély imában. Aztán elmondta a tudnivalókat. Ez alkalommal a mexikói Pecos bencés apátja tartja a szentmisét, és a gyógyító szolgálatot. Ez az apát imádkozott őérte is, így bizonyos értelemben ennek a Houston-i megújulásnak is lelki atyja egyben. Lestem, itt van-e az a mexikói katekéta, akinek a nyelviskolán bemutattak. Vittem neki egy ismertetőt a Centrumról, mert itt rendszeresen van spanyol nyelvű szentmise is. Konkrét őrangyal-élmény-sorozat volt, hogy oda tudtam adni neki az ismertetőt, az már az ő ügye, hogy ez alkalommal nem jött el. Szentmise előtt egy spanyol vagy mexikói nő vezette a rózsafüzért a kitett Oltáriszentség előtt. Egyébként itt értettem meg, ahogyan a hatalmas Föltámadott Krisztus kép előtt volt az Oltáriszentség, hogy az Oltáriszentség Misztérium, a hit ragadhatja csak meg, s mennyire nagy segítség a látás és a kép. A nagyon temperamentumos mexikóiak részéről nem volt túlzás, ahogyan megtapsolták az Urat, belekiabáltak a szentbeszédbe, ha valami tetszett. Az apát pedig nagyon egyszerűen és tanúságtevően beszélt. S mit gondoltok, miről? Hát az angyalokról. Nemrég egy nagy evangelizációs találkozón egy vietnami veterán mondta el, hogyan került a tűzvonalba, hogyan gyújtogatta az ellenség napalm bombája körülötte a katonákat, s akkor az égből tűz esett rá, ami nem égette, hanem megóvta, de egy darabig félelmében azért futott, de a "Tűz" nem engedte, akkor lefeküdt, és nyugton maradt ebben az égből jövő lángban és megmenekült, és eszébe jutott a Három Ifjú a Bibliából. S akkor a tömegből előjött valaki, aki ugyanezt végigélte, de a másik oldalról, s azt látta, hogy "az égből jövő Tűz kioltja az ő tüzüket" és ez indította el a megtérésre. Dávid apát nagyon hangsúlyozta a megtérést, a kiengesztelődést, mint a valódi gyógyulás előfeltételét. Nem értettem mindent, amit mondott, de jó volt hallgatni. A mise előtt, még szentségimádás alatt volt bennem egy kérdés: Uram, hogyan pihentetsz meg? S a nyelveken való ima után egy magyarázat: Szelíden pihentetlek meg. A mise végén olajat áldott meg az apát, aztán megáldotta a szolgálókat, akik az olajos edénykékkel szétmentek a tömegbe. (most is tele volt a hatalmas helység -) és oda lehetett menni hozzájuk. én is odamentem az egyikhez, ez spanyolul imádkozott értem, de azt hiszem megkaptam a mondottak megértését, és nagyon igaz és szép volt. Csak egy dolog belőle: Most mindennap elmondom a Máriás-felajánlást, és lehetőleg a rózsafüzért is, a szolgáló testvér pedig hálát adott Mária oltalmazó palástjáért. Ehhez tartozik, hogy erről egyik első éjszaka elég konkrét élményem volt - a ráboruló lágy kék fényről. Szóval utána még neki tudtam állni tanulni, s még éjfélig tanultam. Ma az idős nővéreknél lesz szentmise, este újra elmegyek Dávid apátot hallgatni.
Szeretettel ölelek mindenkit

október 3.
A levélírás mindig a holtpontról való kilépés is. A holtpont pedig egyenlőre a nagy-nagy fáradtság. reggelente még úgy tűnik meg tudok szólalni, hazafele a kocsiban rázuhan a fáradtság, aztán l-2 órát alszom, utána TV hírek - Európáról alig, Magyarországról semmi - valamit tanulok, vacsora - vecsernye - s utána néha kérem az őrangyalom, ez esetben Sr. Ignacia segítségét a házi feladathoz, s ez neki is jó állítólag. Múlt héten a nyelviskolával voltunk Galvaston-ban a Mexikói öböl partján. Láttam az óceánt, - de csak a Moody park csodáit mentünk megnézni és nem az ÓCEÁNT. Illetve beültünk a csoda-moziba, s hatalmas háromdimenziós vetítésben néztünk meg egy tenger alatti filmet. nagyon szép volt, a technika csodája, s mégis fájó, ahogyan sugallta a természet reménytelén körforgását , azt a bizonyos: "Nagy hal habzsol kis halat, nagy hal nagyobbnak jó falat..." Sík S. Moody itt már nyíltan a keleti életfilozófia képviselője. Nagy ajándék lett, hogy ez a kirándulás közelebb hozott egy-két iskolatárssal. Az egyik ma megkeresett és segítséget kért, a csak polgári házasság tönkrement, vissza szeretne térni az Egyházba szeretné a gyermekeit hitoktatásra vinni! Volt nálam a Kat. Karizmatikus Centrum szórólapja, s azon rajta volt a spanyol mise időpontja. Kicsit úgy éreztem, ha ezért kellett idejönnöm, már megérte. Hála érte. A másik kedves visszajelzés, hogy nem csak a nővérek, hanem a csoport tanára is úgy jellemzett hogy nagyon nyugodt, békés vagyok. Azt hiszem a békesség, a csend valóban körülvesz. Angéla testvérrel többször beszéltem már, Terezina is nagy szeretettel hívott, De a valódi családi kapocs az ima. Nagyon érdekes közelről figyelni az O.J. Simpson ügy hatását. Hát itt is van koncepciós per-vezetés. Itt a fehérek bűnösnek tartják, s a bírák a feketéktől és a rasszizmus vádjától való félelmükben vagy mert megvesztegették őket, mégis felmentették. A fekete sofőr, aki már 15 szolgál itt a nővéreknél, amikor előzőleg kérdeztem, lesunyta a fejét és mosolygott, de nem felelt, ma 12-kor volt az ítélethirdetés, s kazettáról a Dávid zsoltárokat hallgatta, amikor beültem a kocsiba, szenvedélyes férfihang mondta Dávid győzelmi énekét. Szimbólummá lett a Simpson ügy. De ha gyilkos - és ha a TV tette szimbólummá? Hát nekem szimpatikusabb volt, amikor valaki elvek és nem kevesek anyagi érdekéből lett hős. Egyébként még az újságok is úgy írnak, hogy ez új szakasz az igazságszolgáltatás történetében, mert annyira megkérdőjelezi az igazságszolgáltatás objektivitását. A Szt. Placidus idős nővéreivel lehet beszélgetni és köztük van, aki nagyon komolyan kérdezte, hogy én mit gondolok, mikor jön el az Úr? Csütörtökön újra megyek a Karizmatikus Centrumba, pénteken kurzust záró teszt, ez négyhetente van, én egy héttel később csatlakoztam. Majd a hétvégén csatlakozom a nővérek meditációs lelkinapjához.

október 7. Rózsafüzér Királynőjének napja.
Kedves... Tényleg jó az Isten, mert békés és imádságos helyre hozott. itt is érződik ugyan az elvilágiasodás és feminista gondolkodás hatása, de úgy látom, érzem, győzni fog az igazi, a mélyebb. Olyan imádságosak és szeretőek, békességesek az öregek a Szt. Placidusban, hogy azon sírni kell. S tényleg ott mindig siratom a Mamácskát és az idős testvéreket, akik otthon a létbiztonság hiánya miatt nem tudnak ilyen csendes elfogadással készülni az örök életre. Igen, azt hiszem ezt csak akkor lehet kibirni,ha egészen tudatosan a kiüresedett Krisztus szegénységét fogadjuk abban a helyzetben. S amikor erre a pontra eljutottam, akkor kezdtem remélni, hogy az Úr szeret minket, emiatt a nagy nagy kiszolgáltatottság miatt és nem vet meg minket az önvédelemből kialakult lelki púpjaink miatt. nagyon kitört rajtam a remeteség békessége, teszem a dolgom, tanulok, imádkozom, levelet írok, s kész. Persze a szürke agysejtjeim pattanásig feszültek, délután ha nem fekszek egy-két órát, akkor még egy How do You do-t sem vagyok képes kinyögni. Péntek délutánonként teljesen használhatatlan vagyok, ilyenkor mosok. Jó alázatossági iskola, hiszen látom, hogy nem fogok tudni megfelelni az elvárásoknak. ...Dávid apát a Centrumban a bencés kontemplatív imáról tanított, ennek kell hordoznia a karizmatikus imát. Hát ez bizalmat ébresztett, s gondoltam a "régit": Nem akarok kimaradni valamiből, ami kegyelem! Nagy irgalom-kérés volt bennem a világért, az Egyházért, a Társaságért... végül is kimentem. Kérdezte, miért kérek imát, még csak annyit nyökögtem, hogy magyar nővér vagyok, - máris a földön feküdtem. Egy keresztet rajzolt a homlokomra és azt mondta: Jesus have mercy!...Jézusé az irgalom! vagy Jézus, irgalmazz! - s már a földön voltam. Nem volt jó. Valami összetört bennem a kapott békesség, oltalom. Az Úr irgalma nekem eddig sohasem volt bunkósbot. Nem a kegyelemtől, a kiszolgáltatottságtól nem mertem mozdulni. Brrrr!!!! S az utána következő egész hét rémes volt. Eddig még a három hét alatt nem volt olyan éjszakám, hogy két-három óránként ne ébredtem volna föl, de most olyan rémes álmok zúdultak rám, mint soha életemben. Egyébként ezen a héten mentették fel O.J.Simpsont és végezték ki itt Houstonban a 100.- kiskorút. Azt hiszem látványos sírásaim miatt ezen a héten az összes idős nővér értem imádkozott ebben a hapy társadalomban, ahol már megtanultam a sablon választ: How do You do? Thanks, fine! A parkban van egy remeteség, ahol két idős nővér él, - lám mi minden belefér az irgalmas nővérek karizmájába! - az egyik látványosan átölelgetett. Jó alázatossági gyakorlat, de én vagyok hülye, hiszen tudtam a Michael Marsh után is. hogy nem okvetlenül jó a Lélekben-nyugvás. Hát ezen a héten nem sok betű ment a fejembe, s Isten felé pedig csak pereltem, hogy nem erről volt szó. Csütörtökre annyira kivoltam, hogy úgy döntöttem, újra elmegyek a Centrumba - kutyaharapást a szőrivel - legalább a mások hite segítsen. A szentmise előtt a tenyeres-talpas ír plébános tanított, sok humorral az adományokról, s egy próféciával fejezte be: "Tudok nyomorodról...." hát már folytak a könnyeim, s mivel a napi téma: "Az Úrban való öröm a te erősséged" hát rettenetesen stílustalan voltam. A szentmisében az "örömolaját" áldotta meg a plébános, és azt használva imádkoztak a szolgálok a népért. Én is beálltam a sorba, szerencsére az egyik atyához kerültem, aki jól megáldott - csak a liturgia szavait használta, s ez most igazi balzsam volt - és nem szólított fel, hogy legyek "hapy". Nyugodtan bömböltem tovább, ezután csak kétszer akartak megerőszakolni, hogy menjek el Szentlélek-keresztséget kérni az egyik külön helységbe - s az egyik nővér, hogy jó példát mutasson előre ment, én azonban hősiesen ellenálltam, többé nem megyek a csőbe. Viszont elmentem gyónni, mégpedig a nagyon természetes és jó humorú ír plébánoshoz, aki lazán azt mondta, hogy az Úr Jézus ismeri a bűneit, engem nem érdekelnek, mondja magyarul. Hát ez most az Isten ingyen irgalmasságának volt gyógyító tapasztalata.

l995. október 7. Rózsafüzér Királynője
Az első hónap lement, pénteken záróvizsga volt a négy hétből, én a másodikon csatlakoztam. Hárman maradtunk együtt a csoportból a 7. szintre, a Hong-Kong-i hölgy és a mexikói férfi nem csinálják tovább, munka mellett nem bírják az iramot. Az első eredmény 70%, a második 88%, a harmadik 77%- volt, szóval hullámzó. Hármas csoport - még intenzívebb. De egyenlőre el sem tudom képzelni, hogy mit is keressek én Torontóban, mert arra a bölcsességre már minden pozitív visszajelzés ellenére eljutottam, hogy tudom, mennyire nem tudok angolul. Az O.J. Simpson ügy miatt a feketék ünnepelnek, a fehérek félnek. Látszólag a béke szigetén élek, de ha ki akarok menni a pálmafás kertbe biztonsági zárakat kell nyitni-csukni, s ha már alkonyat van, akkor lehet, hogy igazoltat a parkban cirkáló biztonsági őr. A múlt héten egy régimódi nővért, aki a fák alatt végezte a rózsafüzérjét, igazoltattak. Hétfőn, Amerika felfedezésének a napján iskolai szabadnap, így nem tanultam, hanem részvettem a nővérek kontemplatív lelkinapján. Ugyanis az Irgalmas Nővérek- Charity Nővérek egyik fő szolgálata, hogy a bajok lelki okát is megszüntessék és így az anyaház egyik része a "RUAH" - ahol a kontemplatív imába vezetnek be, alkalmat adnak arra, hogy ezt egyénileg és közösségileg gyakorolják, videóról karmelita és jezsuita atyák tanításait lehet hallgatni, külön szilenciumos étterem van a számukra - amint utólag kiderült még gyógymasszázs is rendelkezésére áll a testi-lelki megújulást keresőnek...(!) Egyik vezetője Sr Kathlen, a karizmatikus Központ munkatársa. Délelőtt otthonélmény volt a számomra, kb. úgy vezette, mint mi a meditációs lelkinapot. Zsolozsma ima, kétsoronként antifona, rövid beindító rávezetés után Ige- meditáció - csend - lehetőség egyéni beszélgetésre és megosztásra. Még abba is bele tudtam állni, hogy ott a Templomban magányosan az Úr, és mi itt körbeüljük a Szentírást és gyertyát gyújtunk, bár az mindig újra fáj, hogy az Úr ott van egyedül, mi pedig itt körben ülünk és lélegző gyakorlatokkal keressük az egész-séget. A délelőtt szép volt, egységbe állt a Templom esti csendjében tett látogatásaim ajándékával: az örökmécs, itt nagy fehér gyertya - fényének játékai, a Jelenlét élménye most a Szentírást megvilágosító kis gyertyával azonosult, sőt még külön elmélkednivalót adott a gyertya lángját óvó két kis üvegbura /a légkondicionálás állandó szél) A kinyitott Biblia, olyan volt, mint az Életem Könyve az Úr Világosságában - s kértem, hogy legyen egy lap az Élet könyvében, -amit egyedül a Báránynak van hatalma, joga kinyitni - s valahogyan így kialakult számomra a meditálandó Ige: Világosságom - Életem-Amen-Igen-legyen. S ez odakapcsolt a Rózsafüzér Királynőjéhez is. Mária ölében vált legteljesebb igenné az Ige, őbenne volt legmélyebben elrejtőzve, egyesülve Isten, ő ölelte legmélyebben életébe az Urat, s így az Isten is őt ölelte legmélyebben bele az Életébe - a Szentháromság életébe - s innen Mária közbenjáró hatalma. Jó volt ezt belülről megélni, és nagyon jó volt az egység SrKathlen-nal, majdnem ugyanezeket mondta. S amikor felálltunk és meditativen sétáltunk - a sok ülés itt is sok - akkor a lépések ritmusára nekem az Amen-Igen- jött, mint a pucér hitben való járás. Sr Kathlen pedig azonnal ki is mondta - a hit utján járást, érzelmek, gondolatok nélkül, hűségben. Sr Kathlen mondta, hogy a Rózsafüzér Királynőjének napja van, de az nem volt természetes, hogy akkor mondjunk is rózsafüzért. A szentmise viszont ma üdítő volt, mert a Szeminárium rektora - egy püspök jött el három fekete kispappal, akiken látszott a hivatás öröme, akiknek természetes, hogy letérdelnek úrfelmutatáskor. A délután viszont nehéz lett. A délután "közös-lélegzéssel" kezdődött, amit egy nagy keresztet hordozó nő vezetett, úgy mutatkozott be, mint a joga mestere, s azzal köszönt: "A teljesség legyen veletek és ez ugyanaz, mint amikor az Úr azt mondta: Békesség veletek! Hát minden bajom lett. Nagyon élesen kijött, hogy a templomban való letérdelés, megkicsinyedés árt az önértékelésnek, a szenteltvíz használata ósdi, de a jobb lélegzés kedvéért ficamokba illó módon ülni jót tesz a léleknek! Egyszerre még kedvesebb lett nekem a karizmatikus Centrum tenyeres-talpas ír papjának a természetes magatartása, a gyermeki lelkületű bizalom és derű az Úr jelenlétébe - ő se a liturgikus centimétert használja arra, hogyan tartsa a kezét, de tisztelet és természetesség van benne. Ráadásul a délelőtt mélyen megnyitott, így orvtámadásként ért a "keresztény joga". Hajszálnyi a probléma - lélegzek-e egészségesen imádkozás közben - ha nem, nem sokáig fogok imádkozni - avagy az imádság eszköz-e az egészség felé. De hát ezen a délután vizsgáztam jólneveltségből és önfegyelemből, azon törtem a fejem, szólnom kell-e. Arra gondoltam, ha megkérdezik, szólni fogok. Hát bizony megkérdezte Sr Adelhaide. Erre elmondtam, hogy nem tudom összeegyeztetni a jogát a keresztény meditációval, s nem is akarom. A válasz persze: Megértem az álláspontodat, OK - de ez annyit jelent, hogy teljesen mindegy, hogy mit mondtál, úgysem érdekel. Mégis, nekem kötelességem volt kimondani, Utólag tűnt fel, hogy Sr Kathlen nem is volt jelen, majd megkérdezem, mi a véleménye. Úgy tűnik itt is vannak áramlatok, csak nem tudom, hogy a szeretet nevében mit és mennyit lehet összemosni. Ugyanis kezembe került a RUAH szórólapja, s ott kiderült, hogy állami oklevéllel rendelkező masszőr is segíti a testi-lelki gyógyulást. Hát ez a konkoly és búza együtt-növekedése. Éppen az ellenállásom miatt ott maradtam végig, s a végső megosztások mély megtérés felé mutató hálaadások voltak. S hát azt is látom, hogy a park elhanyagolt, a tölgyfákat megtámadta a zuzmó, a kerti szobrokat repeszti a fű, az uszoda öltözőjének fala megrepedt, s a hatalmas épületet valamiből fenn kell tartani - s hát a kondi-terem, masszás - kézrátételes ima és biciklizési lehetőség együtt emeli a hasznot....Hát!!!!! Hát holnap itthon maradok és a Szt. Placidusban az idős nővérek természetes áhítatában pihenem ki a lelkinapot.

október 12. Magyarok Nagyasszonya
Kiakasztott a Centering -prayer-s napon a jógás hölgy, de azért jó dolgok is ültek ki belőle. Ma reggel az egyik központi tanácstaggal reggeliztem, s nem pusztán udvariasságból kérdezte, milyen volt számomra a lelkinap. Hát "erre megnyílt a szám" és el kezdtem beszélni - méghozzá angolul! S úgy el tudtam mondani. mi a különbség a joga és a kontempláció között, hogy azt mondták, ezt most értették meg először, s a tanácstag odajött és azt mondta, hogy nagyon finom megkülönböztető képességgel áldott meg az Isten. Hát ez bizony vigasztalás volt. A másik nővér azt is mondta, hogy jelezzem vissza Sr Adelheid-nek. Hát azt én megtettem, most mosoly-szünet is van, pedig nekem nem személyekkel, hanem a jogával van gondom, hiszen már imádkoztam olyanokért szabadulásért, akik a jogán keresztül terhelődtek le. Egyébként Sr Adelheid haja fehérített, arca pirosított. Sr Kathlen-al voltam a karizmatikus Központban, és amikor egyedül bementem a szentségi kápolnába, ott sírt egy asszony, talán spanyol menekült. Csak melléültem, átöleltem, érteni alig tudtam. Aztán bejött Sr Kathlen is, odahívtam, s kiderült, hogy az asszonyt a kiskorú fia fenyegeti fegyverrel. Hát itt nem csak imádkozni kell, hanem megkeresni azt a szociális munkást, aki ebben illetékes. De jó volt tapasztalni, hogy az Úr felhasznált. Jó testvért találtam Sr Kathlen-ban. Őt is megerősítette, amit elmondtam a centering-prayer-res lelkinapról, a joga légzésről, s hogy ezt azért sem tartom jónak, mert ez úgy megy tovább: Hát nem lehet rossz, hiszen a nővéreknél tanultuk!" Sr Kathlen vágyik arra, hogy egészen a Centrumban dolgozzék, de nem tudja, hogy elengedik-e a RUAH-ból, s az anyaházból. De ha az isten akarja, akkor meg lesz és jó volt neki erről beszélni. Hát értő füllel és szívvel hallgatni még tudok. Egyik éjszaka azt álmodtam, hogy egy hosszú sor jelölttel Jézus nevét énekeli a Jutka. Üdítő, hogy azért van egy-. két nővér, aki nem megsimogatja a fejemet, hogy hát megértelek, majd kinövöd, hanem el kezd gondolkodni. Egyébként félelmetes avagy üdítő naivsággal nem tudnak dolgokról, pl. a Rotary Club hátteréről. A vasárnap délelőttök 9-13 óráig tartanak a Centrumban, nem csoda, ha utána megint aludni kellett. Aztán kicsit néztem a TV közvetítést a Szentatya Baltimore-i látogatásáról. Fáradt, fél oldala lóg, mégis mélyen érintette a tömeget, amit mondott: "Ne féljetek örülni az Életnek, védeni, szeretni az életet a fogamzástól a természetes halálig! "Olyan tömegek ünnepelték, s most nem "romlott" el a TV adás, mert az Angelika nővér TV-je konkurencia, s akkor mégsem hagyják. Pedig így lehet látni, hogy itt is agresszív vagyonos kisebbség az egyházellenes!

október 14.
Holnap Nagy szt Teréz napja, az ő fehér márvány szobra van az oltár felett, szt Ágnes, Sziénai szt Katalin, szt Brigitta és szt Anna társaságában. Hát talán nem is lenne jó földi Mennyországban jó meleg fészket találni, amikor a Filippi levél annyira azt mondja, hogy az Úr érettünk kiüresítette önmagát, az Isten-közelségét, s egy-két kifakadástól eltekintve elviselte a tanítványokat. Itt a Centrumban valóban érvényre jut, hogy "a szegényeknek pedig hirdetik az örömhírt!". Kb. húsz éve minden szentmise után gyógyító imaszolgálat, s ebben az elidegenedett világban a szeretetnek ez az érintése nagyon fontos, s ugyanakkor nagyon elrendezetten történik. Hiszen a megáldott olajjal csak a megbízott munkatársak imádkozhatnak. Szóval, azért ez bizony sivatag tapasztalat, azzal tetézve, hogy mivel az agyacskám állandóan pattanásig feszült, s még nem volt egy éjszaka, hogy kétóránként ne ébredtem volna fel, - hogy bizony csak értelmi és szóbeli imára vagyok képes. Az érzelmességem pedig rettenetes, az iskolában felteszik a kérdést, mi a honvágy, s erre én látványos bemutatót tartok. Brrr! Nagy szt Teréz ünnepe fontos nekem, mert érzem nem újulhat meg a Társaság, ha nem tér vissza a gyökereihez. A Társaság gyökereinél pedig ott volt a Kármel Misztériuma, azzal a Misztériummal együtt, hogy nem fogadták el a karmeliták a felelősséget azért a kis csoportért. Most kérem Őt, tegye jóvá a kezdeti traumát, és segítsen bennünket az Élő Szőlőtőkén maradnunk. A fekete babtista sofőrrel és a portással lehet beszélgetni, ők odafigyelnek, s még őszinték is s vigyáz arra, hogy érthetően beszéljen. Nagyon terhel a nagy elvárás és a képtelenségem érzése. Mi lesz Torontóban? Nehéz úgy lenni itt, hogy ne legyek a terhükre, s mégse záruljak be a némaságba. Itt az jut szóhoz, aki a másik szavába vág.

október 17.
Csomagot kaptam Terezinától, elsírtam magam a tapintatos szeretete miatt, ahogyan összeállította a csomagot, látszik, hogy átélte, mi mindenre lehet szükség egy ilyen helyzetben- Uram, szeretem házad ékességét - világosság a sötétségben ülőknek okt.20. Az éjszaka érdekes álmom volt, nagyon eleven, jó légkörű. Pedig valakinek a holtteste volt úgy felbontva, hogy látszott a szív, az erek, idegek, s én valakinek mutattam rajta hol és miért lett halottá a szív, dugultak el az erek. Aztán elkísértem azt, akinek magyaráztam, vittem úttalan utakon, váltakozó volt a helyszín, a szemesi plébánia feletti út és a kőrút a Dunáig. Könnyen és gyorsan mentünk, amikor az illető- a Valaki - egy nő - egy szegény nő megköszönte a magyarázatot és váratlanul elővett a táskájából valamit, hogy nekem adja. Én erre azt mondtam, hogy csak akkor, ha megbocsát a halottnak. Ekkor talán a Miatyánkot mondtuk el, és felragyogott az, amit a kezembe adott. Egy hatalmas, áttetsző, faragott kerek hegyi kristály - olyan volt a faragás benne, hogy Szt Kristóf hordozza a kis Jézust, Ő pedig a világot. De ez most a Krisztus-hordozókat jelentette. Vigasztaló álom volt. Bár nem akadályozott meg abban, hogy ki ne akadjak ma az iskolában, amikor figyelmeztetni kellett a tanárnőt, hogy olyat vár tőlünk, amit nem tanultunk, s ez engem alázott meg. Szomorúan és fáradtan jöttem haza, lefeküdtem pihenni, s akkor egy gyászmisét, gyógyulásért mondott misét álmodtam, amin nem akartam ott lenni, mégis újra meg újra odakeveredtem. A gyógyító imaszolgálatban akkor történt a gyógyulás, amikor levágták a haját annak, akiért imádkoztak - ez gondolom a hiúság.

október 21.
Ma nagyon hazagondolós vagyok a karizmatikus Találkozó és Orsi 75 éves születésnapja miatt. Lementem, immár angol nyelvű Zsolozsmáskönyvvel (más úgyse használja)a hónom alatt, a templomba, abba a szépbe, amiről küldtem képet, s ami immár annyira otthonom. Már csak azért is, mert a reggeli ima és a szentmise idején kívül nem nagyon jár be oda senki. Az időseknek van külön kápolnájuk, ők még szoktak imádkozni, a középnemzedék vagy rohan, vagy Tv-t néz, vagy a szobájába zárkózik imádkozni, nehogy kiderüljön róla, hogy ilyesmit is szokott cselekedni. Hála Istennek, azért időnként kiderült. Tehát lebattyogtam a templomba, s a Laudes után úgy mondtam el a Mindenszentek litániáját, hogy odamentem az ereklyés oltárhoz, ahol legalább 200 ereklye van kitéve különböző kis tartókban, mindegyikről meg van a hitelességet igazoló levél, s egy kis katalógus, hol, milyen tartóban van az oltáron, mikor van az ünnepe, ki ajándékozta. Így ezt a "katalógust " imádkoztam végig, s ez egészen sajátosan jelenvalóvá teszi a szentek közösségét, mint ahogyan a Szt. Kereszt ereklye a Golgotát. Olyan döbbenetes a Megtestesülésnek ebbe a dimenziójába belegondolni. A Megtestesült Ige, Mária Fia köztünk marad az Oltáriszentségben és hússá csonttá testesült, megvalósult ezekben a szentekben, vértanuknak a testében, emberségében, személyiségében. Talán ennek a tapasztalatnak a fényében értettem meg annak a lehetőségét, kisértését, ha úgy tetszik veszélyét, mely a szót, majd a szótalan gondolatot , majd a gondolattalan létet meditálva elszakítja Attól, aki maga a SZÓ, maga a Gondolat, maga a Lét. Mégpedig nem a Könyv betűi által, hanem az Egyház Élő Könyvének Igéje által, a szentségi Jelenlét, különösen az oltáriszentség által. Eddig is kérdés volt bennem, miért nem az oltáriszentség jelenlétében történik a meditáció, most még inkább megértettem: Minden Belőle, Általa és Érette van, ha nem, akkor nem igazi lét... akkor az bizonyos értelemben nincs. Sok szó esik manapság arról, hogy fel kell fedezni a teremtés misztikáját, de ennek nem lehet más Utja,mint Az Akiért a teremtés történt. Tettenérem itt az ember újabb lázadását. Az Úr arra hívott minket, hogy Jézus Krisztus életében, küldetésében, sorsában osztozva mintegy barátai,társai, testvérei, jegyesei legyünk a megváltás művében, s akkor felerősödik a kívánság: nem ezt akarom, én a teremtő Isten társa akarok lenni a teremtésben. Társmegváltó? - nem. az Mária se legyen, az sérti Krisztus méltóságát, de társ-teremtő az igen. rejtett és új módokon jelenik meg újra meg újra az őskísértés: Olyanná lenni, mint az Isten, de nem úgy, ahogy Ő annak utját, igazságát, megélhetőségét megadta nekünk Jézusban, nem úgy, mint ahogyan azt Mária és a szentek valósították. Énekóránk volt, az a nővér vezeti, aki remeteségben él, egy társával együtt a park zugában lévő remetelakban. S most tűnt fel, hogy kézbe a ceruzát, s átjavítani minden személyes névmást, ami Istenre mutat és merészel hímnemű lenni. A közös imáknál ez még nem tűnt fel, még annyira sokféle dologra kell figyelnem. Volt, aki tekintet nélkül irtotta volna az "exkluziv kifejezéseket" azaz minden olyan szót, amibe nem foglalódik bele egyúttal a hímnem és a nőnem is, de szerencsére, amikor az Úr Jézusra vonatkozott, akkor azért leszavazták. Éljen a demokrácia!? Akkor értettem meg, miért emelte fel ez ellen a szavát Róma, amikor a "Fiam vagy te, örök szülöttemet" átjavították: "Istened vagyok mindörökké!" Pár nappal korábban olvastam a Katolikus Heraldban, hogy az USA Püspökkari Konferenciája is felhívta a figyelmet, hogy csak általuk jóváhagyott szöveget lehet használnia liturgiában, s hogy Róma a szélsőséges inkluziv nyelvhasználattól a hit-misztériumának lényegét félti. S ez pont a fiu-ság, amit Jézus Krisztusban kaptunk. De azért ez az is, hogy nem fogadom el a magam nőiségét, másféle küldetését, szolgálatkörét, adottságait, - azaz önnön magamat. S az is komoly kérdés, hogy ha egy közösség elkezdi korrigálni a szentírási szövegeket, az hová is vezet. Másnap reggel megnéztem mit is használunk a Laudes-hez. Hát azt sem hagyták jóvá, egy karmelita fordította, és valami keresztény kiadó adta ki. Hát ezek bizony hajszálrepedések, s könnyű hajszálhasogatásnak nevezni, ha valaki erre felhívja a figyelmet. Mégis a Szentatyánál tett ad limina látogatások alapján most szemináriumokat zárnak be és szerveznek ujjá, hogy ne maga-csinálta-gondolta u.n. zsinati utat járassanak egyes teológusok a holnap kispapjaival, hanem az Egyház útját. Jól van időzítve, mert a Szentatya látogatása olyan demonstrációt változz ki a hűség mellett, hogy most nem lehetett hivő tömegekre hivatkozva háborogni a "merev és nem zsinati pápa ellen." A hajszálrepedések figyelésének eredménye néhány meglátás: Ez a közösség tényleg sokat tesz a szegényekért, de nem éli meg a nincstelenséget, még kicsiben sem, az étkező inkább háromcsillagos étterem, személyzettel. Olyan felülről való megsegítése ez a szegényeknek, a Villa de Matel szépségéből lemennek közéjük, s ha a képviselőtestülettel találkoznak, akkor még fülbevalót is tesznek, hogy még inkább menedzsernek nézzenek ki. De hajszálrepedés az is, ahogyan a lelkigyakorlatos házban nagy pénzekért meditálnak, tömjént gyújtanak, illatos olajokat szagolgatnak, hogy érezzék az istenit- nem csodálom, hogy Sr Kathlen elvágyódik a Centrumba, hogy azt szeretné, hogy ott is lakhasson, s ebben a fő motívuma az a szentírási szó, ami szíven találta. "ingyen kaptátok, ingyen is adjátok..." Az ebédlőasztalnál észrevétlen mindenkinek alkalma van a böjtölésre, fogyókúrára avagy vegetáriánus és bio étkezésre reform-étrend kalóriaszámitással, koleszterin-tartalom feltüntetésével van minden asztalon. A héten ünnepelte a Galvaston-Houston egyházmegye a jubiláns szerzeteseket, papokat, - jelzésértékű, hogy amíg elég sok, - azaz tíz ötvenéves jubiláns volt, addig egyetlen ezüstfogadalmas nővér. Egy egész egyházmegyében egyetlen szerzetes ünnepli 25 éves jubileumát, s ez irtó nagy egyházmegye ám! Szép volt az ünnep, kedves a fogadtatás, ráadásul a püspök olasz, így még azt is tudta, hol van Budapest. A segédpüspök beszélt, illetve szinte táncolta el a szentbeszédet, ő ugyanis spanyol, hallatlan ritmus, báj, mozgékonyság volt a beszédében. Sr Monika a levéltáros, ő szokott meghívni a közösségi kimozdulásokra. Pár érdekességet megtudtam tőle. Pl. azt, hogy Jane de Matel, akit én alapítójuknak véltem, XVII századi misztikus, csak lelki anyjuk, mert leszakadtak a gyökerekről. Megmutatta a Csehmindszenti templom olajfestményét, amit egy Mindszenty-t ismerő hölgy ajándékozott nekik. Erre én egy Mindszenty képet ajándékoztam neki. Galvaston- ban (a Mexikói öböl partján lévő város, korábban püspöki székhely) most ünnepelte a püspök a hívek és a nővérek, a Sisters of the Incarnate Word letelepedésének 127 éves évfordulóját, s ezen a napon zárták be ott a kórházukat. Itt a pozitív szemlélet nem engedi meg a bánkódást, az a gyengeség jele, sem a gyászt, az a "hitetlenség jele", hanem dobbantanak a remény mellett és hálaadó szentmisét tartanak. Azért nem sok ok van a reményre, a nagy szabadság világában a katolikus kórházak mennek tönkre, mert a biztosítótársaságok máshová irányítják a betegeket és ezzel tönkre lehet tenni egy 127 éve létező kórházast, önálló nővérképzővel. Először is az állam átszervezte a nővérképzést, és nem ismerte el az egyházi nővérképzők diplomáját. Szóval azért ez is kultúrharc ám a javából. Szinte könnyebb volt elviselni, hogy az Isten-gyűlölet szétverte az egyházi intézményeket, mint azt, hogy a mammon-imádat zúzza szét és a képviselőivel ugyanarra az istentiszteletre járj. Ugyanakkor a hivatások hiéna is rombolja belülről az intézményeket, hiszen már ez a kórház is csak jogilag, szervezésileg volt az övék, ahol csak igazgatói és lelki-segitői munkát végeztek. De jó volt, hogy Sr Monikának is igénye volt a csendes ima, egymás mellett rózsafüzért mondtunk. S hát azért a szentmise alatt előkerült a zsebkendő. Utána fogadás, ezen összeismerkedtem pár emberrel, s így volt alkalmam látni, mennyire nem könnyű a dolgozóknak elfogadni ezt a létbizonytalanságot. Próbálják nem úgy megélni, hogy cserbenhagyta őket az egyház, a szerzetesközösség, de nekem az idegennek nem szégyellték könnyes szemmel kimutatni ezt. S lám, nem csak a hálaadásnak, hanem a gyengeség kimutatásának, a gyásznak is van helye, ideje. Bár itt gyengeségnek vélik, ha valaki engedi meglátni, hogy igen, gyenge vagyok, engedem, hogy ez mélyen érintsen, mégis ez segítség a másiknak, hogy ne érezze magát megalázottnak, amikor mindenki mosolyog és a szentmise "csinosságát" dicséri. Itt is hajszálakon múlik minden. Hiszen hittel és önmegtagadással kell dönteni a lehúzó szomorúság ellen, s bízni a Gondviselésben, mégis, a halálnak, a pusztulásnak a jelenléte - a pálma és narancsfák alatt - az élet fenyegetettségének botránya, a Kereszt botránya. Nagyon jó, hogy Jézus időnként sírt. Hálás vagyok L.A.-nak a szürke szoknyáért, főként ebben járok szürke vagy fehér garbóval. Az egyszerűség, igénytelenség jele itt most nagyon jól esik. Az Istenhez és a közösséghez tartozás jele is egyben. S én olyan sokat öltöztem divatosan, hogy rejtsem a lényeget! Külön megerősített a nyelviskolában az egyik arab hölgy, (a nyelviskolában vagy emigránsok vannak, akiket valami karitatív szervezet segít, vagy olajmágnások unatkozó feleségei) három gyermeke van, most várja a negyediket, s állandóan fehér csádorban jár. Nagyon szép elefáncsontszinü a bőre. Megkérdeztem tőle, hogy mi a jelentősége itt az USA-ban annak, hogy a feje be van borítva, hiszen nem minden nő viseli a csádort. Erre megérintette a csádort és azt mondta: Ez az én Istenem rámboruló szeretetének sátora, hogyne viselném. Mélyen megrendített a hitnek ez a szép egyszerűsége, bizalma. Isten rendelése - a Korán előírása számára - az Ő Istenének ráboruló Szeretete !!!! S ez az erős hit óvja meg attól, hogy olyan akarjon lenni - mint az Isten - lázadás, majd olyanná lenni, mint a többiek, nem lógni ki a sorból, - hiszen a jelszerűség ellentmondást vált ki, a kisebbségi sors nehéz. A megajándékozottság, a többlet-tudat pedig szembesítés a többiek számára, akik ezért ellened fordulnak :ki vagy te, hogy azt mered állítani, Isten téged szeret, jobban szeret... Ellentmondásokkal és hajszálrepedésekkel teli világ. AZ USA püspöki kara körlevelet adott ki, megkívánja azoktól a pároktól, akik már nemi kapcsolatban voltak, vagy tartósan együtt éltek, hogy a szentségi házasságkötés előtt váljanak külön legalább pár hónapra vagy hosszabb időre, mert a szentségi házasság lányegét támadja meg, ha bűnben élőknek szolgáltatják ki. Most több cikk jelent meg erről, s jó látni, hogy nem csak a megengedés van jelen minden szinten: "Jaj, nehogy elveszítsük őket, " - hanem a szentség védelme, hogy ne hazug módon, hazug helyzetben szolgáltassák ki. Természetesen nagy probléma, de jó olvasni azt a felelős hozzáállást, amivel kezelik. S legalább téma, odahaza a pap talán rá sem mer kérdezni, nemhogy nyilvánosan állástfoglalni. A pénteki teszt azt hiszem jól sikerült. Anna testvér kedves levele mégis sokkolt, mert azt írja, hogy mire találkozunk Buffaloban, majd folyékonyan fogok beszélni angolul. Hát nagy az Isten, tehet még csodát, s kérem is Jeanna de Matel közbenjárását mert ő a latin nyelvet beleöntött tudásként kapta meg tizenkétévesen a Szentlélektől. Hát alkalmat adok az Úristennek, hogy J.M. közbenjárására nekem is adjon nyelvtudást, és én is mindent megteszek, de a korlátaimba nagyon beleütközök. Itt most "hideg van," azaz csak 20-25 Celcius. kezdem jobban érezni magam. S kezdik a házak kinyitni az ablakszemeiket. Olyan rémes és jellemző ez a befele élés, zártság. Részben a félelem, részben a hőség az oka. Most kezdik rendbehozni a parkot is. Felfedeztem a nagy park vadabb részét, nagyon szép, de a tölgyek itt is pusztulásra vannak ítélve, mert Houston fuldoklik a levegőszennyeződésben, hiszen tömegközlekedése alig van, még a szegény is autón jár. A park és a ház hordozza annak emlékét, amikor még az ötvenes években 100-120 novícia volt itt. Most elhagyatott. Jó benne sétálni, de nem szokás. Csak a betonjárdán illik tenni pár lépést, de jobb az elektromos kiskocsi.

október 22.
...Nagyon jót tett a lelkivilágomnak, hogy az egyik nővért megkérdeztem: "How do You feel about..." s akkor kiderült, hogy vannak érzései, de a szeretet és az egység miatt ezeket nem hangoztatja, s úgy érzi kiöregszik ez a szekularizált korosztály. Ha az Isten Igéje helyett rágógumit kérődznek /murmuláció/ ha a böjt helyett diétáznak, akkor nincsen kiút. Ugyanakkor mégis jelen van a valódi imádságnak és a szeretetnek is a légköre!!! Ma éjszaka aludtam először úgy, hogy nem ébredtem fel óránként. okt.24. ..Gondolom a leveleim már eloszlatták a fenékig-tejfel téveszmét, de mégis azt hiszem a lehető legjobb helyre kerültem. December 1-n fejeződik be a nyelvtanfolyam, december 4-n repülök New York-ba, itt van egy másik Charity-nővér, ő szervezi meg a rendjénél, ha ezt Angéla testvérék is lehetővé teszik, december 7.-n repülök Buffalo-ba, január 3-n pedig Torontoba. ...A nyelviskola elvitt a Houston melletti NASA - űrkutató központba. Hétközben kutatóintézet, hétvégén idegenforgalmi látványosság, na és bevétel. De azért komoly biztonsági rendszerrel. Az űrkutatás története, űrhajó modellek, s számítógépes játékkal imitálni lehet egy űrhajós leszállást. A legérdekesebb, - döbbentesebb volt, hogy megérinthettünk, megsimogathattunk egy kőzetet, amit a Holdról hoztak. De azért itt az is kiderült, hogy milyen pirinyó az ember az Universumban, mennyire nem "co-creator", hanem csak "homo faber" munkálkodó ember.

október 26.
A vacsoránál a vendég ír pap politizálni kezdett, s erre valamit én is mondtam Clintonról. Hát erre a Sr Lilian rámcsattant: ha elfogadom az USA vendégszeretetét, ne kritizáljam a politikáját. Hát ezt lehengerlőnek éreztem, igazságtalannak és felkavart, kiszolgáltatottá tett. A testvérek szerető elvárása is leterhel, olyan követelmény elé állit, aminek nem tudok megfelelni. Ha nem tanulok 3-5 órát délutánonként, nem ér semmit az iskola. S a szellemi fáradtságtól nem tudok lelkiéletet élni.Ráadásúl Torontóból is levél érkezett, felvételi vizsgát kell tenni. Hát nem erről volt szó. Ismerem a magam korlátait, indulatot vált ki, ha beleütközök. Sr Kathlen imáját kértem. Másnap azt mondta, hogy azt kapta az Úrtól: Ő benne van ezekben a helyzetekben.

október 27.
Váratlan ajándékot kaptam, megkeresett egy Houstonban élő "Bárdos-unoka". Négyéves volt, amikor kijöttek, így kb. olyan volt az ő magyar tudása, mint az én angolom. Mexikói üzletember a férje, öt saját gyereke van, de amikor elvittek egész napra horgászni Galvastonban, 11 gyerekkel érkeztek és két barátnővel. Lassan kiderült számomra, hogy nagyon jómódúak, de megtapasztaltam, hogy marxista előítéleteim ellenére lehet köztük egyszerűség, szeretet, természetesség, sőt fegyelem a gyereknevelésben.A mexikói férj meglepett, nem éreztem "mexikóinak" Lám az előítéletek! Galvastonban a fekete-közösség miséjére mentünk, mert valami sajátosat akartak mutatni nekem. Annyiban különbözött a Karizmatikus Centrum miséjétől, hogy nem éreztem annyira összeforrottnak a közösséget, de a jelenlevők mind verték a padon a ritmust. A fúvós zenekar olyan Baluba-mise stílusban játszott. A Fatimai Szűzanya, Szt József, a Kis Jézus, ha nem tudnátok, feketék voltak - legalábbis is. A szentmise elején többször is felborult az áhítatra vezető Európában megszokott légkör. Már éppen el akartam merülni az "Uram irgalmazz!" belémdobolt rejtelmeibe, amikor a pap váratlanul azt mondta, hogy hát nem közvetíthetjük egymás felé Isten irgalmát, ha nem ismerjük egymást. Tehát, aki először van itt, az jöjjön ki és mutatkozzon be. A következő pedig, hogy éreznünk is kell a közösséget, tehát érintsük is meg valahogyan egymást, pl. rajzoljunk egymás homlokára keresztet. S hát ez nem pszichológiai tréning volt, hanem lelkipásztori tapasztalat, hogy ezeknek az embereknek nagyon szükségük van az érintésre, kommunikációra, ritmusra. Aztán a fekete kántor megfújta a trombitát s a zsibvásári járkálás lassan elült. A fekete oltárszolgák sajátos népi motívumokkal díszített ruhákban hívták meg padsoronként áldozni a híveket, s hát sejtettem, hogy ebből gubanc lesz, mert hát ez azért nagyon a turisták miséje lett, és így olyanok is kimentek áldozni, akiknek lila gőzük sem volt arról, hogy ez mit jelent. Sőt egy férfi kiparancsolta a vonakodó fiát is. Utána láttam, hogy ez a férfi Bibliával a kezében éppen a papot akarja megtéríteni. Mise után kimentünk a mexikói öböl partjára, ami még nem igazi Óceán. itt a "férfiak" horgászbérletet váltottak, azaz Márta és a fiúgyerekek. Márti aztán a gyerekek kezébe nyomott egy hot-dogot és szélnek eresztette őket, és a kétéves János-Pálra vigyázott, aki azért kapta ezt a nevet, mert abban az órában született, amikor János Pál pápa a Denver-i találkozóra jövet az USA földjére lépett. Csodálatosan szép volt a nagy víz, de azért a tengerben fúrótornyok vannak, s elvontattak egy hatalmas fúrótornyot az orrunk előtt. Texax államnak az olaj a gazdagsága. Láttam delfineket is ugrándozni, és az egyik horgász fogott egy 25 kg-s jatky-t, s az egész part rohanva, tapsolva kisére a fárasztást. A "mi fiaink" csak apróhalakat és a bot végét fogták, de jól szórakoztak. Mártival pedig nagyon szép barátság alakult ki. Lassan ráláttam, hogyan alakul ki körülötte spontán egy másokat segítő "nagy-családos" csoport, és mindannyian bár nem csatlakoztak sehová dolgoznak az Életért. Márti és barátnői összetartanak, vigyáznak egymás gyerekeire, s a szabadidejükből - 5-6- gyerek mellett még az is van - a férj által Guadelupe-ból hozott Mária képből készítenek régi technikával ikont. Nem pénzért csinálják. A Guadelupe-i Mária a babát váró édesanyák patrónusa, és a meg-nem-született életek Védőasszonya mert áldott állapotban jelent meg, ezt jelenti a melle alatti kék szalag az indiánok számára. Az összetett kéz pedig, hogy ajándékot hozok a számodra. Bőven akad asszonyfurfang a fejükben. A plébánosuk, aki az új templomot éppitette, nem szereti a Szűzanyát - az ökumenére és a népi jámborság túlzásaira hivatkozva nem is engedte, hogy Mária kép vagy szobor kerüljön az új templomba. Hát erre Mártiék elkészítetek a hatalmas és művészi Mária ikont, és a szép modern templomban, ami olyan közösségi ház is egyben pikniket rendetek, bemutatták a képet, az asszonyok sütöttek, főztek, szóval nagy népünnepély volt. Hát persze a pap is megdicsérte a Mária képet, mert udvarias ember volt. Hát erre Márti ott nyílt színen ünnepélyesen a templomnak ajándékozta. Így az ő asszonyi furfangjuk hozta be a templomukba - s hozhatja be a túl racionális, okoskodó egyháziak közé - a Szűzanyát, s azóta ott is rendszeres imanapokat tartanak a meg-nem-született életekért. Márti és csoportja a Guadelupei Szűzanya segítségével szeretne segíteni azokon az országokon, ahol probléma az abortusz. A Nap, a szél, a tenger kifárasztotta a gyerekeket, hazafele csendesen beszélgettünk, ideadták a címüket, meghívtak, ami itt nagy dolog ám. S az olyan igazi mexikói volt, hogyan a családfő azt mondta: "háza, otthona , szíve nyitva van előttem, s szeretettel várnak."Márta ígért nekem egy olyan Szűzanya képet, hiszen most már vannak kápolnáink - esetleg Vali munkáját segítené így a Szűzanya - majd meglátjuk. Mindenesetre fel fogom hívni őket telefonon, mert még nem érzékelem, mennyi a meghívásból az udvariasság és mennyire komoly, ezt itt nem lehet igazán tudni.

október 28.
A Downtown-ban, a felhőkarcolók árnyékában van a szegények negyede, s a nővérek ott szerveztek karitász-diszkontot, majd karitász-orvosi rendelőt, ahol a város orvosai önkéntesként dolgoznak - s ebből lassan kialakult a szegények klinikája, egy két főállású alkalmazottal, sok önkéntessel. Az idejárók nagy része mexikói emigráns, a feketék, ha nem alkoholisták vagy bűnözők ritkán jutnak - ma már - ilyen sorsa. Naponta akár ötvenen is vannak, gyermekgyógyászattól fogászatig minimális térítésért vagy ingyen hozzájuthatnak mindenhez. De ehhez dokumentálni kell a szegénységüket. S ezt a munkát önkéntesek végzik. Azért ez nem tetszett igazán, mert szép, hogy önkéntesek erre adják a szabadidejüket, de az, ahogyan felaranyozott hölgyek mérik fel, hogy valaki elég szegény-e ahhoz, hogy csak 8 dollárt fizessen, az fájt. Itt értettem meg, hogy miért jött rá Farkas Edit, hogy ehhez a munkához elkötelezettek kellenek. A szegényekhez nem lehajló, hanem velük szolidáris munkatársak - szerzetesek kellenek. Itt önkéntes egy idős hölgy, Apor pp unokahúga. S ő tőlem kérdezgette, miért van ez így, hogy a nővérek party-kra járnak, fülbevalót hordanak, s aztán egy idő múlva férjhez Apor püspök unokahúga, ő mesélt a múltról. Eleinte a munkatársak nagy része nővér volt, de hát aztán férjhezmentek. számára a szerzetesség olyan, mint a diakonisszák ideigtartó szolgálata, hiszen olyan tömegesen látta a kilépéseket, hogy már az lett a természetes. Sr. Monikát - aki egyébként nagyon egyszerűen öltözik és él, megkérdeztem, mi erről a véleménye, mert ugyebár véleménye nem lehet az embernek, mert azt rögtön ítéletnek veszik, gondolni sem illik semmit, de érzései lehetnek, arról nem tehet. Hát Mónika nővér némi habozás után azt mondta: Hát ha már kérdezted... ha az illetőknek arra van szükségük, hát tegyék, de ha az érzéseimet kérdezed, nem örülök neki." Az Isten Szeretetéért való lemondás öröme fogyatkozott meg, s így a szerzetesekben elszabadult "a világ javaival élni" attól, amit a fogadalmi imánk hozzátesz: Isten dicsőségére és a felebarát javára.

október 29.
Érdekes, ahogyan a nyelviskolában alakul a helyzetem, mert hát a kérdésekre válaszolni kell.S a kérdések és válaszok, - mégha nyelvgyakorlások is - mutatnak valamerre. Az első kérdés: Mikor szoktál bort inni. Nem iszom bort. - ez rögtön szimpátiát teremtett a fiatal arab nővel, egy olajmágnás feleségével - ő sem iszik. De csak ez óvott meg attól, hogy a "régen-keresztelt" világvándora hölgy ki ne oktasson maradiságomról. Ez az arab hölgy egyik nap megkérdezte, milyen illatszert használok. "Nem használok." Teljesen elcsodálkozott: Még az istentiszteleten sem? Ott sem. Majd elővett egy kis üvegcse balzsamolajat s egy kis üvegrudacskával megillatosította a tenyeremet. Ennek a kis üvegcsének az ára 2 ezer dollártól 5 ezer dollár, gondolom kb 100 dollárral lettem illatozóbb a "megkenés" után. De a legmélyebbre kutató kérdése: Teneked nincsen családod?? S volt logikája a kérdésnek. S ezek után azt mondtam: Istenért hozott áldozat. Megértette, csak azt kérdezte - lévén arab Akkor neked nem lehet gyermeked? Nem, de Isten sok embert ad nekem helyettük, sokak számára kell anyává lennem. Ez után S ez neked OKÉ? Mondtam, hogy önként vállaltam. Ekkor megnyugodott. Utána persze a világvándora hölgyet faggatta, hogyan ismerte meg a férjét, s mi az, hogy szerelem. Nagyon megértettem most, amit annak idején Édesapám mondott: Nem elég csak jónak látszani. Adott esetben nem elég azt mondani Istennek, hogy a Tied vagyok, de nem mondok le semmiről... vagy azt mondani, hogy a Tied vagyok, de a lemondásom maradjon meg kettőnk titka, annyira, hogy a kérdező meg se tudhassa, mitől is vagyok a Tied. S különösen itt az USA-ban, amikor mindenki jelekkel, emblémákkal mutatja meg, hová tartozik, mi az identitása, akkor nem ad az választ a korszellemnek, aki nem vállalja az Istenhez, a közösséghez tartozás jeleit, mely legalább szerény turistajel a keresőknek. A nővérekkel beszélgetve az a reménytelenség került a napvilágra, amit annak idején a Missziósnővér nagynénéméknél láttam, 18 évesen: "Ágikám, ha az Úristen megengedte a kommunizmust, akkor ő nem akarja, hogy legyünk..." csak most azzal a változattal, hogy Isten megengedte a szekularizmust,- mit tehetnénk. Ebből a bágyadt ernyedtségből nem fakad fel válasz a Pápa hívására: Jöjjetek, térjünk meg az Úrhoz. Evangelizáljuk újra a világot. Megrendítő hallani tőlük, hogy a Zsinat után nem volt náluk krízis, szépen megegyeztek egy u.n. modern életformában, ruhában, szokásokban és kb.10 évvel később kezdődtek az elmenetelek. Ugyanis addigra gyengült meg annyira a közösség begyakorolt tartó ereje. Úgy látom, most már azok maradtak meg, akik vagy azt mondták Istennek, amit Tamás: Menjünk, haljunk meg vele... adott esetben haljunk ki ővele... vagy a belső remeteség sivatagi útjain újra rátaláltak Istenre, és nagyon hűségesek a kifele való szolgálatban. De ők a mély közösségi élményt nem, avagy ritkán élik meg egymással, inkább azok között tapasztalják meg, akiket szolgálnak. S ez járható út is lenne, de itt üt vissza a nagyon erős, "keresztény humanizmus". Ugyanis nem akarják - az régimódi, Zsinat előtti - Krisztust látni, szolgálni a testvérben, ahogyan szt Benedek, és sokan mások, hanem az embert akarják szolgálni. Így nem Krisztus sebeivel találkoznak a sérült, bűnös emberben, hanem az emberi megváltatlansággal, ami hosszú távon nagyon leterhelő, s így megfogyatkozik az öröm. Olyan hálás lettem a Benedeki gyökérért és a sorrendért: Krisztusban látni - szeretni - szolgálni Istent és embert. Krisztust látni - szeretni - szolgálni az emberben. A radikalitás hiánya - a gyökerektől való elszakadás. Itt az élet elszakad a gyökerektől. Olyan fájdalmas volt látni, hogy a kórházban haldokló nővér szobájában a TV volt bekapcsolva, s valami futballmeccs ment, ha legalább valami szép zenét, vagy a Teremtés szépségét mutatták volna. Sajnálom a TV hírek előtt-alatt elalvó kis öreg nővéreket, akik becsületből, szokásból ott ülnek, vajon nem lenne-e jobb, ha a NEWS helyett a GOD NEWS-t hallgatnák? Miközben iram a levelet, jött az őrangyalom, Sr Ignatia, aki rákos, és sétakocsikázásra hívott a Mexikói Golf partjára. Komppal átmentünk az egyik szigetre majd vissza. Sirályok hada követett, pár tengeri spriccet is kaptam. Láttam két igazi pelikánt. S közben persze beszélgettünk. Komoly dolgok is szóba kerültek. Kösz, Jeanne de Matel! A söfőr-nővér, aki a központi gazda mondta, hogy ő a boszniai háború miatt nem tudja elfogadni Medjugore-t. Jó volt erre elmondani, amit tudtam, hogyan próbálta Mária békességre szólítani a nemzetiségeket, vallásokat a Krizsevacon... Ákos bátyámék szép élményét, a könnyező lengyel zarándok-szoborról - a drogosok közösségéről, a nagy vallási megújulásról, ami onnan elindult Magyarország számára is. A Szent Placidus - a rendház kórháza - az egyik nővér, Sr Columba rákos. Arc és homloküreg rákja van - ez nekem különösen is fontos a sok arc-üreggyulladásom miatt. A szentmiséken már régóta feltünk mélyen Istenbe kapcsolt és emberre is figyelni tudó jelenléte. Rajtakapott némi honvágyas könnyeken, s attól kezdve mindig szeretettel felém kacsint és biztosit az imájáról. S most hallom, úgy döntött, hogy nem veti alá magát az %0% -s eredményt kínáló többórás műtétnek. Az volt a válasza: Hát az nem olyan baj, ha bekövetkezik, amire egész életében várt. Istennek adta annak idején, most itt az ideje, hogy engedje megtörténni. Olyan ragyogás van benne, olyan elfogadás. Hiszem, ezekért a ragyogó szemekért, megkönyörül az Úr a világon, rajtunk ezen a közösségen. A nekem fontos dolgok miatt meg megszólalok, de azért nagyon nyomaszt a szerető elvárás, ahogyan érezni akarják a nővérek: Na úgy-e jól megsegítettünk, már tökéletesen beszélsz angolul! Angéla testvér irt: Torontóban az nem felvételi vizsga, csak beszélgetés lesz. Hát minden bizonnyal valóban a lelki megújulás ideje ez az év - mégpedig az alázatosság gyakorlásával: elfogadni az ilyen helyzeteket, ezt a képtelenséget, hogy háromhónapi tanulással felvételi beszélgetésre menjek. Mindenesetre most jól jön a közösség alapítójának a XVII századi misztikusnak Jean de Matel-nek a halál évfordulója, november 6. (Édesapámé november 7) s neki az Úristen beléöntött kegyelemként megadta a Szentírás és a latin nyelv ismeretét. Most a latin nyelv tűnt fantasztikusabbnak a számomra. Hát valahogyan így imádkoztam: Ha már itt vagyok ennek a közösségnek a vendégszeretetében, akkor adja meg nekem az Úr, az angol nyelv belémöntött ismeretét, hogy legalább amit Ő fontosnak tart, azt el tudjam mondani, amikor Ő fontosnak tartja, meg tudjak szólalni. Már előre nevetek, mennyi fölösleges beszédtől szabadit meg ez a kérés, hiszen fecsegni magyarul sem szoktam, itt meg még nem is vagyok képes rá.

október 29.
Szeretem a kora reggeli időt a Templomban. Jó az üres templomon többszöri térdhajtással menni végig és imádni a Megtestesültet, s talán még jobban szeretem az esti szentséglátogatást. Amikor már képtelen vagyok tanulni, 10 után, minden sötét, csak őrlámpa ég a folyosón, lemegyek egy emelettel lejjebb, s a kóruson van egy pompás hely, ahonnan szemben van az Oltár, az örökmécses éppen az Oltáriszentség előtt. A fények játéka, illetve a Világosság játéka a sötétséggel, amit látok, de olyan sokatmondó, látni, hogy egyetlen gyertya fénye be tudja világítani a templomot, meg tudja eleveníteni az árnyakat, fényes felhővel tudja körülvenni az Urat, egyetlen fényecskétől minden él. Ilyenkor persze másra nincsen kapacitásom, mint a rózsafüzérre, de ez éppen itt, a Megtestesült Ige otthonában nagyon aktuális. Úgy döntöttem, nem lopom az időt fölös TV nézéssel, inkább kazettákat hallgatok. A könyvtár nagyszerű kazettáit úgysem hallgatja senki. A könyvek között pedig elszomorítóan jelen van a torz szó, az Igétől elszakadt emberi írás, amit betsellerek ürügyén az értékek megtámadására használnak. És nem csak a kétes új hullám könyvei, hanem a legrosszabb ponyva is, amiket nálunk az aluljárókban látni. Megint élesen szembejött: Ha az Ige jegyese nem az Igét eszi - hallgatja, nem az a kenyere és itala - akkor perverz akkor az útkeresők tévútra futna, akkor az örök létforrás elszakad a kinyilatkoztatott Atya képtől, az örök Ige a Megtestesült, testté lett Igétől, Mária Fiától, és a Szentlélek nem a megvalósulás, megtestesülés, megszentelés személyes életereje, hanem valami gnosztikus fogalom. A fát a hajszálgyökerek pusztulása is tönkreteheti. Közeledik Mindenszentek és Halottak napjának ünnepe, 1960 óta a második alkalom, hogy nem tudok kimenni Édesapám és Paula testvérék sírjához. Kérlek, gyújtsatok a nevemben mécsest. A parkban megtaláltam Krisztuskirály fehér márvány szobrát. A kerti márványszobrok a gazdagságról árulkodnak, a repedések a savas esőkről, a gyom az elöregedésről.

október 31.
Ma érkezett egy csomó levél. Köszönöm. Az egyikből kihullott egy Szt. Benedek kép, s ez most visszajelzés. Hiszen mióta itt vagyok különösen is szoktam kérni szt Benedek segítségét, mondom az imáját, reggelente a litániáját is. A héten végig a gitáros, fülbevalós mexikói Angéla a liturgiáért felelős. Rendszeresen feminizálja a szentírási szövegeket. Egyik reggel az atya helyre tette a prédikációban, mondván, hogy a meghívás, kiválasztás az bizony exkluziv, s ezt tudomásul kell venni, csak éppen Angéla nem hallotta,mert a felolvasása után kiment a templomból, csak később jött vissza. Mellettem ül, így muszáj látnom azt is, hogy időnként kérdőíveket töltöget ki szentmise alatt. Ezek után a reggeliző asztalnál persze a fundamentalistákról volt szó. Nem szóltam volna bele, de megkérdezték, tudom-e miről van szó. - erre azért megmondtam, hogy szimpatikusabbak, mint a liberális vonal. Persze, hogy a karizmatikusokat is idesorolták, s amikor ebbe nem egyeztem bele, azt mondták, hogy maradi vagyok. Ezt azért kikértem magamnak, s eldadogtam, hogy én a Zsinat után nőttem fel, ismerem a Zsinat tanítását, ez nem maradiság, hanem másféle egyházkép. De ez azért is volt fontos beszélgetés, mert lehet, hogy éppen ezért hívtak meg a szerzetesi hivatásgondozó találkozóra a püspökkel. A püspök kijelentette, hogy a hivatások a "konzervatív körökből" érts karizmatikus és egyéb megújulás illetve spanyol hátterű közösségekből jönnek, tehát döntsenek a közösségek, hogy feminizmust akarnak-e vagy jövőt. Olyan félelmetesen jelszerű volt, ahogyan Mindenszentek ünnepén lebukott az ünnepélyesen az oltárra tett Szentírás... félelmetes az a destruktivitás, mely már nem csak káromkodik a beszélőképességével, nem csak tagad, nem csak hazudik, hanem jogot formál arra, hogy megváltoztassa Isten Igéjét. Viharos idő van, nagy a pára, és már két napja fáj a fejem, de azt hiszem ez a napfényre kerülő pogányság, kevélység is,ami fullaszt. A Hallowen ünnep, ami itt népünnepély a druidák halotti és szellemidőző ünnepe, nem lehet csodálni, hogy ma már újra nem pusztán a gyerekek ártatlan játéka. Átokkal nem lehet játszani, - minden évben - idén is több gyereket gyilkoltak meg ezen a napon.

november 1.
Mamácska nincsen jól, Vilma irt. A mai nap ajándéka egy rajz, és a szentek ereklyéinél mondott rózsafüzér, a mécses, majd kimentem a temetőbe, ott hagytam három mécsest égve. Senki nem ment ki rajtam kívül, pedig ott van a parkban. Uram, szentjeidért, jöjj el, hatalommal és dicsőséggel! Aggódok az orosz helyzet miatt. Mi van Jelcinnel, él-e még. Ma a postás nővér eléggé határozottan figyelmeztetett, hogy túl súlyosak a leveleim. Így nem tudom, hogy ezt most csak magamnak írom-e. Mindenesetre a szegénység és megalázódás jó tapasztalata volt, s hát azért, nem hiszem, hogy ebben a pazarlásban, ilyen életszínvonalon az én bélyegeimtől mennének tönkre.

november 2.
Ma a postás- nővér, aki tegnap szólt csokoládét hozott. Sr Ignácia pedig lelkemre kötötte, hogy bárki bármit mond, folyamatosan írjam a leveleket, hivatkozzak csak nyugodtan őrá. Köszönöm. A mai szentmise olvasmányának, a Rom. levélnek előre örültem: Hiszen szentáldozás után szoktam kérni, hogy mondja ki bennem az Úr az Abba-t kiáltó Lelket. Hát erre Sr Angelika olvasott fel, s minden további nélkül belemondta: a Lelket kaptuk, akiben kimondhatjuk Abba és Iman. hát mintha jégkocka jött volna be, én legalábbis teljesen lebénultam. Az Angelika pedig kiment a templomból, mint egy csínytevő gyerek. Ma a kubai pap misézett, s azért nem hagyta szó nélkül, s nagyon finoman kitért arra, hogy igen, mi Isten gyermekei, fiai és leányai vagyunk az Isten Fiának Lelke által, akiben Atyának szólíthatjuk az Istent, de nem Isten változik anyánkká.A reggelinél szóvá tettem, hogy örültem a pap válaszának, a nővérek azt mondták, hogy ők igyekeznek toleránsak lenni, még annak is örülnöm kellett, hogy nem azt mondta: "Ha majd nagy leszel te is így fogod csinálni!".

november 3.
Ma is tart a Hallowen, s egyre kevesebb az ártatlan maskara, ez egyre inkább - s újra a démonok napja. A Karizmatikus Központban egy 8 éves kislány arcára egy ronda fekte pók volt festve. Nagyon veszélyes, hogy nem ismerjük fel a jeleket, szimbólumokat, s engedjük a divatnak, hogy használja őket.

november 4.
Ezen a napon ébredtünk 1956-ban ágyúlövésre. Most a lengyel választásokért imádkozunk. Ne engedje meg Mária, hogy ők is visszahívják a kommunistákat. Jelcin betegsége is ijesztő, történtek már furcsaságok a Nagy Orosz Birodalomban, akár cárnak, akár elvtársnak nevezték a vezetőt. De jó látni, ahogyan a nővérek imájukban az Úr elé viszik a híreket, a beteg nővérek is állandóan imádkoznak Boszniáért, Európáért.

november 5.
Ma az énekórán új Magnificat szöveget kaptunk és tanultunk, persze inkluziv, s még valamit értettem meg. Itt - is - a liberális közszellem vissza akarja szorítani a vallást a templomfalak mögé a közéletből, kemény kultúrharc folyik, nem csak arról, hogy lehet-e kereszt egy keresztény többségű iskolában vagy sem, hanem arról, hogy szabad-e Palestrinát énekelni egy nem kifejezetten egyházi kórusnak. S észre sem veszik a kedves feministák, hogy akarva akaratlan mennyire elősegítik az individualista pietizmussal mindezt, amikor magánimává akarják tenni mindezt, ami az Ősegyházban Proklamáció - azaz hithirdetés - tanúságtétel, Isten nagy tetteinek megvallása. magam is sokat gondolkodtam régen azon, miért beszél a Magnificat és Benedictus Istenről és nem Istenhez, volt idő, amikor személytelennek éreztem, s ezért tudok ráismerni erre a tendenciára. Csak hát éppen most van szükség az újra-értelmezésre, az ujra-evangelizációra, amikor világgá kellene kiáltani, hogy nagy és áldott és csodálatos az Isten és a történelem Ura, - akkor az új fordítás magánimává gyengíti: "magasztallak... áldalak..." ami persze szintén igaz, de ennek a belső logikájából a következő lépés: hogy igen, én magasztallak Téged, ez a Te és az én belső ügyem, ne mondjuk senkinek....

november 10.
...most nagyon "Jehovista" vagyok. A Houstoni Hetilap két hatalmas oldala most már nem is csak a nők pappászentelésével, hanem a homoszexuálisok pappászentelésével van tele. A metodisták és több felekezet után, most már az Anglikán Episzkopális Egyház is pappá szentelt valakit, aki nyíltan - illetve aktívan homoszexuálisnak vallja magát, aki éppen csak azért "cölebsz" mert a másik félnek családja van, s nem jött össze a dolog. Hát ez szép kis cölibatus. De így néz ki, ha nem a vágyról, hanem csak az aktusról mondanak le a cölibatusban, illetve minden területén a bűn elleni harcnak. Közben Jean Chittister és a Call to Action szervezet támadja azokat a püspököket, akik szemináriumokat csuknak be, ahol ilyen lazaság, romlás található. Az az "új paradigma", hogy minden mindennel egy (ez egyébként a régi gnosztikus-illuminatikus tanítás) az egységből nem lehet senkit kirekeszteni, mindent meg kell engedni. Hát köszönöm. Hálás vagyok az Úristennek, hogy érzéket adott a SZÓ iránt, hiszen a Teremtés, a Kinyilatkoztatás, az Üdvösség az IGE megvalósulása és megvalósítása, ezért is érzem át egész mélyen, hogy mekkora a dekadencia, amikor már nem is vitatkozik az ember az IGÉ-vel, nem is perel, nem is tagadja, egyszerűen megváltoztatja, hogy nem irritálja. Az USA püspökkara finom megkülönböztetéssel beszél horizontális inkluzivitásról - amikor az adott nyelv szűkössége, vagy értelemváltozása miatt egy-egy fogalom csak a férfiakat jelentené - hála Istennek, ez a magyar nyelvben nem probléma. De van a vertikális inkluzivitás, amikor Istenről beszélve akarják elkerülni az atyaságra, fiúságra vonatkozó kifejezéseket.- sőt ebben az összefüggésben inkább beszélnek gnosztikus módon megtestesült Igéről - mint Jézus Krisztusról, inkább energiáról, mint Szentlélekről, akit pedig a Credo szerint, éppen úgy személynek és Istennek vallunk, mint az Atyát és a Fiút. Az asztali beszélgetésnél azért meg mertem jegyezni, hogy ha minden nemzedék a szája íze szerint átírja a Szentírást, akkor nagyon hamar semmi sem lesz belőle. Hát volt, aki odakacsintott, de azért kisebb jéghegy úszott be közénk.

november 15.
Ékes ánglius nyelven kellett öt percig beszélnem a karizmatikus Centrum miséjén. persze nagyon felkészültem, leírtam, kijavittattam.Ez is evangelizálás, hogy a nyelviskolai tanárral javíttattam ki, és hát meg volt hatódva. Egyébként egy fiatal, spanyol-hátterű férfi, aki a nyelvóra ürügyén azért tartást is akar adni a bevándorlóknak. Nagyon szellemes, tréfás, nagyon jó tanár. A mostani csoportban van egy fiatalember, nem rég érkezett Moszkvából, nagyon honvágyas. A "kommunizmusból érkezők" sajátos módion megértették egymást. Zsidó és hitetlen. Tőlem merte megkérdezni, hogy lehetséges-e, hogy az nem képmutatás, hogy itt minden zsidó szombatonként megy a Zsinagógába. S miért mondják a zsidók, Istenről azt, hogy Úr. Egyik nap az egyik csoporttársunk, nagyon tehetséges kereskedő asszony, katolikus családból, Guatemalából, akinek a családja ott tönkrement, de felküzdötte magát és most Spanyolországban van üzletháza - hólértesültségét akarta fitogtatni, s úgy mutatta be másoknak ezt az orosz srácot, hogy moszkovita. Szegény nem tudott eléggé tiltakozni ez ellne. Nekem sikerült megmagyarázni,h hogy ez kb olyan sértés, most a kommunizmus után (alatti is minősítés volt) mint ha Amerikában egy feketére azt mondjuk, hogy néger. Az angolnyelvü tanuságtétel azt hiszem tényleg jó volt.A sürü csenden lehetett mérni. Az atya azt mondta mise végén: "Hát mégis jó volt, hogy adtunk egy lehetőséget az Úristennek." Persze ez nem azt jelenti, hogy megoldódott az agyam, és be tudja fogadni az angolt, csak azt, hogy szerető, elfogadó közegben, ha nagyon felkészülök, nagyjából el tudom mondani, amit akarok. S hát persze a hazai karizmatikus megújulásról beszéltem.

november 17.
Az Incarnate Word nővérek előjárója El Salvadorban volt. A reggelinél mesélte, hogy rettenetesen terjednek a fundamentalisták - azaz a szekták, akik szó szerint veszik a Bibliát, de még nagyobb gond a pünkösdisták terjedése, mert azok állandóan imádkozni akarnak, pedig inkább harcolni kellene a nyomor ellen, az igazságtalanság ellen. Ezen a területen is erős volt a felszabadítás teológiája, de a vezetőik szélsőségesek lettek, részben kiléptek az Egyházból, részben megnősültek, és hát nem jött el az a társadalmi- evilági Paradicsom, amit marxista mintára ígértek nekik. Így kiábrándultan újra Istenhez kiáltanak, s ma már megint csak a papok és szerzetesek, akik még mindig a felszabadítás teológiáját fújják. Persze itt is érvényes lenne a"katolikus kötőszó" a nem-csak-hanem- is. Hát mint vendég, megkockáztattam a megjegyzést, hogy azért mégis ezek a pünkösdisták fogják megmenteni az Egyházat. Hát erre ejtették a témát. Utólag azért megtudtam, hogy a következő látogatására az előjáró Sr Kathlentől kért katolikus karizmatikus könyvet a papok részére, hogy lássák már, miről is van szóé. Az itteni címkézés szerint mindenki fundamentalista, aki nem akarja engedni, hogy átírják a Szentírást, akik ragaszkodnak a házasság előtti tiszta élethez, a papi cölibatushoz. s elfogadják, hogy nők ne legyenek papok, sőt netalán tán még a Páli tanítást is a nők méltóságáról: " a férfiak úgy szeressék feleségüket, miként Krisztus az egyházat".

november 18.
Los Angelesből jöttek haza nővérek, hogy Sr Kathlen vezessen nekik directed lelkigyakorlatot. Aztán velük együtt mentünk ki a Centrumba. Lelkigyakorlatot tartott egy neves vándorprédikátor, Ft.Steve. Mélyen megrendített, ahogyan a gyógyító imaszolgálatban jelen volt, imádkozott másokért, ahogyan gyermeki hittel beszélt, tett tanúságot a saját megtéréséről, gyógyulásáról - két héttel az életveszélyes veseoperációja előtt. Rómában volt a papi karizmatikus találkozón, és ragyog a Feltámadottba vetett hittől, és teljes elfogadás van benne, bármi is következzen.Szivemet melengette, hogy sokaktól kapott most P.Piós jelet, képet, s itt is azzal fogadta az atya, hogy P.Pió közbenjárását kérjük érte. Szép volt, ahogyan elfogadta a mi imánkat, az összes jelenlevő rákosok kimentek, egy kört alkottak vele, s együtt imádkoztunk értük. Majd pedig, mint a szentek közössége, mindenki a mellette lévőre tette a kezét és így mint egy Test - Krisztusban imádkoztunk Krisztus Teste gyógyulásáért. Sr Kathlen mondta, hogy az Úr azért veszi most egyre másra magához ezeket a nagy evangelizátorokast, mert meg akarja mutatni, hogy a világot Ő menti meg, s nem mások. Miközben a sokaság már a személyes imáért állt sorban - azért kicsit a kegyetlenségig érzéketlenül, hiszen tudták, hogy halálos beteg - egy asszony jött hozzám, hogy a múltkori tanúságtételem azért találta sziven,mert a férje Jugoszláviából menekült ki, hitetlen és nagyon sok lelki sebe van. Megint megtapasztaltam, mekkora segítség a nyelveken való ima ilyen esetben. Ezek a napok engem most a Krisztus Király ünnepére készítenek fel. Itt Thankthgiving - Hálaadás ünnepe van, ez olyan terményért való hálaadás is.

november 19.
Ma már a "holnap" van. Most, 2-kor értünk vissza a Centrumból. De milyen más egy óra szentségimádás után ünnepelni a szentmisét és utána még együtt maradni imádkozni! Most lassan azt is megértem, miért teremt egységet az együtténeklés és a taps. Arra késztet, hogy lépjél ki magadból, légy jelen a közösség, a testvér, az Úr számára! Ne tekeredj magad köré! S hát azért vagyunk ellenállók, mert igenis magunk köré akarunk tekeredni, a magunk nyavalygása a legfontosabb. Az is egy kis önmegtagadás, ha úgy döntök, hogy rányílok az egységre, a közösségre! - Persze a liturgia is erre hív, csak nagyon szépen ki lehet bújni alóla, egy meditativ, magamba-süppedős magatartással. Saját magamban nagyon is jól ismerem a különbséget - akár csendben vagyok, akár tapsolok, hogy mikor is vagyok zárt és mikor vagyok mindeneket átölelős. S azt hiszem ehhez a liturgikus - katolikus - átölelő magatartáshoz kell a magánima személyessége - a szentmise előtti szentségimádás, s akkor nem leszek fázis-késésben. S akkor nem a Liturgia, a közös Isten-dicsőítés, az Eucharistia alatt leszek majd elfoglalva az individuális Isten-kapcsolatommal. Örömhír, - szinte egy időben két liturgikus mozgalom is indult meg az USA-ban. Az egyiknek már ujságja is van: Adoremus. Ma reggel, szentmise előtt került kezembe a közös helységbe kitett újság a hivatalos vatikáni állásfoglalással, hogy tévedhetetlen tanítás, hogy a nőket nem lehet pappá-szentelni. Hát nagyon hálás vagyok érte. Az USA püspökkari konferenciájának az elnöke körlevelet adott ki, melyben felszólította azokat, - különösen a szerzetesnőket - akik nagyon is harcolnak a női egyenjogúságért, - hogy nyissák ki szívüket a Szentléleknek, hogy el tudják fogadni ezt a döntést!!! Tényleg fontos imádkozni, hogy az u.n. progresszivek, akik a Zsinatra hivatkozva próbálták érvényesíteni az elképzeléseiket, belássák, hogy nem ők a II.Vat. Zsinat hiteles magyarázói. Pl. Jean Chittister a Pekingi Nőkongresszus után, amit a magyar delegációtól elkezdve, Clintonig mindenki szélsőségesen családellenesnek minősített -olyan módon támadta a Vatikánt, hogy nem csodálkoznék, ha nem maradna túl sokáig katolikus. nov.19. Ma megint megtapasztaltam a Centrumban, hogy eszköztelenségem ellenére is fel tud használni a Vigasztaló Lélek. Nem tehettem mást, oda kellett mennem a síróhoz. Nyelveken imádkoztam érte, majd pár szót mondtam angolul. Steve atya Krisztus második eljöveteléről beszélt, kiemelte, hogy az Ószövetség mennyire megjövendölte Krisztus eljövetelét, s hogy a választott nép nem ismerte fel az Úr látogatásának napját. - az az időt, amikor az Ábrahámnak adott ígéret szerint a "nemzetek meglátják az Úr dicsőségét! Még nem hallottam, mástól, amit mondott, hogy Jézus azért forgatta fel a pénzváltók asztalát, mert azok a pogányok udvarában voltak felállítva, s így a "pogányoknak - a gentiles-nek" a nemzeteknek nem jutott hely az Úr Templomában, s így a "Szövetség"-ből rekedtek ki. A másik, ami megfogott, hogy mivel a Szentek Szentjében őrizték a Kőtáblákat, a Törvényt, a főpap minden évben a nagy kiengesztelődés napján a bement oda a Bárány vérével, s meghintette vele a Törvényt, hogy a Mindenható ne a Törvényen át, hanem az ártatlan Bárány vérén keresztül tekintsen a népre. s amikor az Ártatlan Bárány vére ömlött a Golgotán - ezért hasadt ketté a Szövetség Szentélyét eltakaró függöny, - az Ártatlan Bárány áldozata beteljesedett, velünk maradt. Ő az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit - hát ez egészen új távlatokat adott nekem. S olyan szép ahogyan erre az Örömhírre sippal-dobbal-nádihegedüvel ujjongtak - válaszoltak! Steve atya nagyon belülről mondja tanúságtételszerűen az elmélkedéseket, sok humorral, így sokat nevetünk, s a nevető ember nem tud ellenállni az örömhirnek. A mai Evangéliumot egyszerűen azzal kommentálta: "Mintha az Úr olvasta volna a Houston-i napilapokat!" Hát igen, abban gyilkosságokról, a homoszexuálisok jogairól, Kaverkan doktorról, aki büntetlenül "segítette halálba" immár a 26. embert, - kontestáló teológusokról, s a halálbüntetést végignézni akarók jogairól lehet olvasni! A Szentírást átírják, feminizálják, pacifizálják, mindenki azt veszi ki belőle, amit akar, s ha elég pénze van hozzá hát terjeszti. Éppen most tiltakozik az USA Püspökkari Konferenciája, mert az egyik egyetem adott ki egy ilyen kibelezett nem-szent-irást. Szóval könnyű volt Steve atyának bemutatnia, hogy beteljesedett a "viszket a fülük és elfordítják az igazságtól". Ahogyan ő, a rákos, műtét előtt álló pap aki látja az Egyház, a világ sebeit - beszélt teljes átragyogó reménnyel arról, hogy hát hiszen Jézus mindezeket előre megmondta, ennek be kell teljesednie, s hogy sokan elesnek a hittől, - hát olyan kézzelfogható lett a Feltámadott Úr jelenléte! Ezekben a napokban sokat gondolok Bujdosó G. kazira, az Ópusztaszeri papra, aki olyan gyermeki bizalommal hitt, és aki olyan egyedül az Úrral szenvedett és halt meg!!! Steve atya beszélt arról is, hogy a mi korunkban hires teológusok mennyire megtámadták az Eucharistikus jelenlétet, mint ami nem konszekráció - csak konfiguráció - nem átlényegítés, csak rámutatás. (a magyarnyelvű liturgia is torzít, amikor azt mondja: legyen ez számunkra a mi Urunk teste és vére, és nem azt, amit a latin: legyen ez érettünk... pro nobis...)S ezzel szemben kiemelte az adoráció fontosságát, a Velünk az Isten örömhirére adott személyes választ. Tapasztalatból állitotta,hogy ahol ragaszkodnak az adorációhoz, ott van élet, s vannak hivatások. Annyira érződött a Szentlélekben való egység, az Egyház Lelke! Hiszen a Szentatya is az Eucharistiához való megtérésre hív bennünket, egyénileg és közösségileg is!!!S ez volt Don Bosco látomása, hogy az Egyház viharok között hányódó hajóját Péter az Eucharistia és a Boldogságos Szűz segítségével menti meg. Amennyire bosszantott, hogy hát nem hallották meg az emberek, hogy ez a pap halálos beteg, nem elég nekik a szentmise, csak odatódulnak hozzá imát kérni apró-cseprő ügyeikre, éppen annyira Jézus-esemény lett az az elfogadás, szelídség, derű, amivel ő elfogadta és viszonozta ezt a rohamot. A mai hívek könyörgése főként hálaadás volt, hogy van egy hely, ahol imát kérhetnek mindennapos nehézségeikért. Hát Krisztus a Király - Ő az Úr - ezt harsogjuk minden Úrfelmutatás után, s aztán mindenki együtt énekli kitárt karral ŐÁLTALA - ŐVELE- ŐBENNE- ez egység, felfelé való kinyílás - ránkömlő Fény- élmény minden alkalommal. Hála érte.

november 21.
...nem valami Alleluja-s kedvel mentem ma a Centrumba, de vittem magammal a Társaság gondjait, gyógyulatlanságait. Az oltár előtt volt egy nagy tál az imaszándékoknak. Általában nem szoktam felírni és beledobni semmit. De ma kétszer is megszólítottak, nem akarok-e fellirni valamit. Sőt valaki papírt és ceruzát is hozott nekem. Hát muszáj volt írásban is átadni a Társaságért, értetek való gondjaimat, aggodalmamat. A cetli felső csücskébe odaírtam: Máriáért - őérette hallgass meg! Erre az a "kacagós Praise the Lord-Alleluja!"-atya, aki azért hiteles a számomra, mert a jövő kedden lesz 90%-ban halálos veseműtétje, - egészen mély tanúságtételként elmondta a Szűzanyával való kapcsolatának kezdetét. Egy elhanyagolt templomban letisztogatott egy régi Mária szobrot, s váratlan gesztussal átölelte és azt mondta neki: Szeretlek,Mária! segíts, hogy szeressem Fiadat! Másnap az irodájában (akkor már világszerte ismert prédikátor volt) fölhívta az egyik egyházilag is elismert látnok (mert ilyenek is vannak azért Amerikában is) akivel előzőleg semmi kapcsolata nem volt ezekkel a szavakkal:Atya, ma reggel a Szent Szűz azt mondta, hívjam fel önt, s mondjam meg önnek, hogy ő nagyon szereti önt, és nagyon jól esett a szeretet-nyilvánítása.! Ezek után a másnapi reggelinél, az egyik nővér Mary Ágnesnek szólít. (nem volt ott a Centrumban) Amikor kérdően ránéztem, csodálkozik: Hát nem így hívják? De, a keresztségben a Mária nevet is kaptam, csak nem szoktam használni. Hát ez olyan anyai simogatás volt!

november 22.
Hát Testvérek, megérkezett M.Fox. lapjának a Creation Spirituality-nak a karácsonyi száma. A címlap már önmagáért beszél: mezítelen démonok ugrálnak egy tűz körül, dobolnak. A vezércikk pedig a legismertebb karácsonyi éneket: a Venite adoremus-t irja át Csak azért írom le angolul, nehogy azt mondja valaki, hogy rosszul értettem a szöveget: a refrén a következőképpen módosul: O come let us ador them O come let us adore them Mother and child..in Betlehem..... Miközben gúny, támadás illeti a Katolikus Egyház Mária tiszteletét, s a "máriás-pápát", a régi karácsonyi ének szövegtorzításával terjesztik az anya-isten-kultuszát. Enyhén szólva el vagyok képedve, illetve azt mondom: Hála Istennek, megint kilóg a lóláb! Megint kiderült, mégpedig elég hamar, mi van az u.n. Creation-Spirituality mögött, - a co-creation fogalom mögött, Ez most azért is ennyire éles, mert tegnap itt az anyaházban találkozott az egyházmegye nővéreivel a püspök. Megnéztünk egy videót a IX.Püspöki Szinódusról, aztán kiscsoportos megbeszélések voltak. Sr Adelheid szervezte - a RUAH keresztény-jógás vezetője. Négy kérdést adott: a konszekrált élet új formái és hatásuk a szerzetességre - b/ a konszekráció,karizma és a küldetés viszonya, - c/ a püspök és a szerzetesek kölcsönös kapcsolata, d/ a nő szerepe az egyházban. Ez utóbbiról nem igen esett szó, mert még nagyon friss a Vatikán nyilatkozata, hogy tévedhetetlen tanítás, hogy a nők nem lehetnek papok, s még nem merték eléggé felrobbantani a kérdést, vagy tényleg a többség hajlandó engedelmeskedni. De így is elhangzott, hogy nincs más konszekráltság, csak ami mindenkié - ez egyben a papság szentségét is támadja, - és a fogadalom konszekráló erejét is. A konszekráció eszköze pedig a munka. S hát ezt az 50 feletti, kemény kiégett feministák képviselték, s érződött, hogy a többség nem meri vállalni, hogy "maradi", nem mer ellentmondani. S hát kicsit bekövetkezett a "nyelveken-szólás csodája", mert elmondtam, hogy mi az elmúlt 35 év alatt - éppen most évfordulok - megtapasztaltuk,hogy az elkötelezett élet lényege a konszekráltság. S nem csak a mai fiatalok, de már mi sem egy bizonyos munkára léptünk be, hanem a konszekráltság miatt. Mert a konszekráltság isten válasza a Szentlélek erejével az Egyháznak adott oldó-kötő hatalom által - a mi dedikáltságunkra - s ezen a ponton lobban lángra s növekedik a karizma, annak a közösségnek a karizmája, melynek ecclesiolája elfogadta a dedikálást, az önátadást. S ez a konszekráló szeretet - aktus egyesit az Eucharistikus konszekrációval, abból nyeri erejét, s válik kenyérré, vigasztalássá, életté az éhezőkért! - az Istent éhező, Szeretetet szomjazó világnak! Szóval ezt ékesen eldadogtam, s ennek olyan felszabadító ereje volt, hogy a fiatalabb nővérek, akik hivatásgondozással foglalkoznak, meg mertek szólalni. Így bekerült az egyházmegyei programba, mint feladat a "konszekráltság ujra-felfedezése!" - a konszekráltság teológiájának újra megértése - a szerzetesség és az Egyház teológiájának fényében! Hát azt hiszem, ha ezért a pár percért küldött ki ide az Úristen, akkor már megérte. Persze utána volt, aki le akart nyelni keresztbe - de azt már nem értettem meg?! - kac-kac! Látom, hogy az 50 feletti nagyon kedves és hát nagyon képzett nővérek, mint az úthengerek védik a maguk igazát - feminizmusát és work-alcoholic-ját. Mellbevágott a szekularizált szerzetesség megtapasztalása, ennek ideológiája, és olyan kontraszt volt annak a pozitív és reménytadó videónak a mondanivalójához képest, ami a IX Püspöki Szinódust foglalta össze: meg fog újulni a szerzetesség, mert olyan nagy ajándék az Egyház számára! Azért leterhelt ez a találkozó, éjszaka megint óránként felébredtem! De nem baj, megyek "haza" a Centrumba kipihenni magamat. Ott nem csak party a Thanksgiving.

november 23.
Nagy örömömre a Wohrship c. folyóirat 6. számában a következő cikkre bukkantam: "Eucharistikus Milleneum" János Pál pápa felszólította a püspököket, papokat, szerzeteseket - mindenkit, "tegyenek meg mindent, nehogy elmulasszuk azt a nagy lehetőséget, amit a kétezeréves jubileum jelent!" A Pápa határozottan azt akarja, hogy a nagy Jubileum kifejezetten Eucharistikus legyen. Azt reméli, hogy ez az időszak meg fogja erősíteni azt az egyházképet, amit a Lumen gentium vázolt fel. A jubileumi időszak ökumenikus jellegű, ennek külön imaszándékká kell válnia. S végül a 2000. év jubileuma figyelmeztet arra és felébreszti a felelősségünket, hogy Róma püspökéhez tartozunk.
... milleneumi vízió központjában a 2000. évben Rómában megtartandó Eucharistikus Kongresszus van - ez erősíti meg a kommuniót - Ehhez három mozzanat szükséges: az előkészület, - az ünneplés s az Eucharistia kisugárzása a világra. Előkészület - az Ige újra-felfedezése, a Liturgia Igéjének átelmélkedésével készülni az Eucharistiára. Ez erősíti az egyházi közösségeket, elősegítheti az ökumene- t, rámutat a Róma püspökével való egységre. Az előkészület második szakasza az anyagiak előkészítése - ez erősíti az Egyház kommunióját. A művészi munkák, hímzések, ruhák előkészítése egységet teremthet a helyi és a világegyház között. Helyi egyházak küldhetnének háziszőttes miseruhákat Rómába, beleszőve saját népi motívumaikat. stb... Szóval üdítő volt még csak olvasni is a cikket!

november 25.
Tulajdonképpen nagy izoláltságban élek itt a Villa de Matel-ben, s szerintem a nővérek is. Park közepén, távol a várostól, s úgy kell elmenni - lemenni a szegények közé. messze nem élnek úgy együtt a szegényekkel, mint mi odahaza, kívül vannak az élet centrumán. Ezért is annyira fontos nekem a heti kétszeri elmenetel a Centrumba - hogy találkozzam az Élettel. Most, amikor az ujságok,mint a homoszexuális lobby győzelmét könyvelik el, hogy vannak episcopalis egyházak, akik felszentelnek magukat nyíltan homoszexuálisnak valló embereket,( ez aztán helyi egyházszakadásokat, új kis-egyházak keletkezését indítja el) amikor tetszés szerint változtatgatják a Szentírás szövegét a püspökkari döntés ellenére - olyan megpihentető a Centrumban található gyermekded hit, a Föltámadott Krisztus miatti öröm, az állandó szentségimádás a szentgyónási lehetőség, és a rendszeres gyógyulásért és áldásért való ima. Most csütörtökön és szombaton egy híres gyógyitó-szolgálatos pap van itt. Az Assembly of God nevű szektához tartozott. Elkezdte tanulmányozni a Szentírást, és éppen Kálvin magyarázatán keresztül jött rá arra, hogy egyedül a Katolikus Egyház tanítja a teljes Evangéliumot. Egy alkalommal azt mondta egy "pápista Mária szobornak" : Mária, tantis meg arra, hogyan kövessem a Fiadat! S rövid időn belül, mintha kézenfogva kivezették volna a gyülekezetből és bevezették volna az Egyházba. Egyébként ilyen szeretettel és élő bizalommal személyesen nem hallottam még senkit beszélni a Szűzanyáról! Két hét és vége az itteni "üvegház életnek", félek csalódást fogok okozni azoknak, akik azt várták, hogy két és fél hónap után szinkrontolmács leszek. December 4-n megyek New York-ba. Hálás vagyok az itt töltött időért, az idős és beteg nővérek szent, békés és imádságos életéért. Őket látva fáj az odaahaza idősek elrendezetlen helyzete. Mivel a kortársaimhoz képest "gyanúsan" sokat vagyok a Templomban, ezért olyan apró szeretet-cinkosság van közöttünk. Többszörösen előfordult, hogy nem volt szentmise reggel, eszükbe sem jutott, hogy az nekem esetleg hiányozhat, ha nekik nem is. Véletlenül vettem észre, hogy az egyik nővér aki a HOSPICE-ban dolgozik viszi a betegeknek az Oltáriszentséget, s őt kértem áldoztasson meg. Tizenheten tettek együtt első fogadalmat, s abból 11 elment. A nyelviskolában ilyen fogalmazásokat kell írnunk: Jó-e, ha a törvény megengedi, hogy mindenkinek lehet fegyvere? Legyenek-e katonák a homoszexuálisok?

november 28.
Kérdezgettem a nővéreket a hivatástörténetükről. Van itt egy nővér Afrikából, aki sokáig előjáró volt, kivizsgálásra jött. Elmondta, milyen sokáig kérte Istent: Jaj, nehogy engem hívj! Ő mondta, hogy manapság sok fiatal szívesen szolgál egy-két évig önkéntesként a III.Világban, de nem vállalják az élethossziglani lekötöttséget.

november 29.
Megszületett bennem egy kép, amivel a Megtestesült Ige Nővéreinek karizmáját tudom kifejezni. Angyalok hordoznak egy Szentíráson álló kelyhet, melyből túlcsordul a Vér, fölötte a Szentlélek öleli körül az Úr testét. Eszembe jutott, amit Szendi pp mondott, hogy azért szereti a Társaságot, mert dogmatikailag a lényegre teszi a hangsúlyt, a Szentlélek van a középpontban, ez adja az egyensúlyt, ez kapcsol össze minden más hittitokkal. Hála érte.

december 1.
Garza Márta, a Bárdos unoka, elvitt magukhoz, - ez nagy dolog ám! megmutogatta a műhelyét, ahol a Mária ikonokat gyártja, s mikor megcsodáltam azt, amit legelőször csinált - mezőkövesdi mintával - a többit indián motívummal csinálja - hát leakasztotta a falról és nekem ajándékozta. Úgy éreztem, hogy a Szűzanya ölelt át az ő szeretetével. Meglátogattunk egy guatemalai családot, ahol a gyerek agyműtét után, három napos kóma és a halál klinikai beállása után, a betegek kenetének a hatására magához tért, egy hét múlva semmi baja, most az orvosok vizsgálják, mi is történt, mert nem értik. Hát ez a hivő asszonycsoport, és sok-sok gyerek naponta imádkozta érte a rózsafüzért. Ő pedig azt mondta a műtét előtt: Most nem szeretnék meghalni, mert édesapa még nem tért meg. A nővérek kissé meg voltak rendülve az én karizmatikus beszámolómtól, - ráadásul utána is nézhetnek, mert hát éppen az ő kórházukban vizsgálják a gyereket.

december 4.
Tegnap úgy mentem a Karizmatikus Centrumban, hogy vártam valamiféle ajándékot, hiszen szombaton a születésnapom olyan üresen, csendben telt. Nem igazán tudtam mit kezdeni magammal. A Centrumban a szentségimádás élettel telt. A Villa-ban a párnás puffok közé kitett üvegkalitkában csak a kiszolgáltatottságát éreztem az oltáriszentségnek. Sr Kathleen a cour-gropu közös imája után bejelentette, hogy ez az utolsó alkalmam velük. S erre elkezdtek értem imádkozni, s ebben erő és hatalom volt. Igen, hát erre vágytam. Mindig lenyűgöz egyébként az a hivő természetesség, ahogyan átlépnek az imába.... ez bennem nem igen van meg. A Szó erejét, a lelki erőt és a szív bölcsességét kérték nekem. Hát erre szükségem van és lesz! A szentmise alatt pedig volt egy prófécia, ami szerintem természetesen nekem szólt: "Bízzál, légy erős, mert én veled megyek, bárhová mész." Délután eszembe jutott, hogyha nem akarom, hogy szerencsétlenkedjek a búcsúestén, akkor arra jól fel kell készülni. Így előkésztettem egy magyar nyelviskolai leckét, kiejtési gyakorlatokkal: "répa, retek mogyoró... stb" Lekottáztam az "Egy boszorka van..."-t. Délután Garza Márta elvitt a spanyolok Guadelupei Szent Szűz novéna kezdésére - december 12. az ünnepe, - nagyon szép volt az indiánruhás mexikóiak felvonulása, Hatalmas tömeg jött össze, és kiállitották a Guadelupei kegykép különböző ábrázolásait, köztük a Mártáét is. ha nem kellett volna a búcsúestre hazasietnem ott maradhattam volna. nagyon jó légköre volt. Azt hiszem a spanyol-katolikusok jelenléte jó vérátömlesztés az északamerikai kereszténységbe. Ezek hiszen Istenben és örvendeznek benne! Vasárnap lévén az egyházmegye püspöki székesegyházába mentünk Mártával misére, Szeplőtelen Fogantatás templom. Nagyon rosszul érintett, hogy bár elkéstünk, Márta a gazdag emberek önbizalmával az első padba vezényelt minket. Ezek után, nem mentem ki áldozni. Márta a végén megkereste a miséző papot és megdicsérte a beszédét. Hát ez idegen volt. De az, ahogyan a két fiának rányitotta a szemét arra, hogy ne kritizálják se a papot, se prédikációját, hanem értékeljék, hogy van pap, s hogy hűséges maradt Istenhez, hát az szép volt. Már kerestek mire hazaértem, éppen csak össze tudtam kapni magam. Sr Ignatia ezért visszajött a szabadságáról, hogy még elbúcsúzzon tőlem. Hát elkezdődött a tréfálkozás, na kérik az ünnepi beszédet. S hát akkor tényleg megköszöntem nekik, nem csak a tanulási lehetőséget, hanem, hogy ez valóban a békesség szigete volt a számomra, s jó volt látni a sokféleségükben is az egységüket. Megköszöntem a türelmüket, hiszen időnként megtapasztaltam, hogy az bizony sokba került nekik. S aztán bevezettem a magyar órát, rengeteget nevettünk. Nagy sikere volt a népdalnak is, s aztán ezzel el is szaladt az idő. Sr Ignatia vidámságán éreztem, hogy eltaláltam a hangnemet. A fülbevalós Angéla megkért, hogy énekeljem magnóra még a népdalt. Kicsit magamnak is tartoztam ezzel az estével, hogy azért lássák egy másik arcomat is... Még átmentem elbúcsúzni a Remeteségbe. S hosszan szeretettel kérdezgettek a Társaságról, az életemről, helyzetemről. Imájukról biztosítottak. Hála érte.

december 4.
Korán, ötkor felébredtem, így volt időm átmenni a Templomba. Többen felkeltek elbúcsúzni. Sr Ignatia és Mary Ann vitt ki a repülőtérre. Kicsit zűrös volt a beszállás a Gudaelupei Kép miatt. A New Yersei Szt Erzsébet Nővérek - hát az egészen szekularizált. A központjukba vittek, sehol egy kereszt, se szentkép, legfeljebb a zöldeknek egy jelszava és meditációs sarok növényekkel. Már az autóban megkérdezték, hogy én nem szeretnék pap lenni. Mondtam, hogy nem. Hát ez káderkérdés volt. Ezután már jelen volt a válaszfal. Tudták, hogy reggel óta úton vagyok, jelentőségteljesen megkérdeztem minden templomról, hogy katolikus-e, de meg sem kérdezték, hogy szeretnék-e misére menni. Ezek a Szt Erzsébet Nővérek Irgalmas nővérek egy ága, 850-n vannak az USA-ban. Elvittek az anyaházukba, itt volt nyáron Tari Irénke is. Kollégium, főiskola, idős nővérek otthona, és egy székesegyháznak is beillő kápolna. Pár imádságos arcú idős nővér, de az ötven év körüliek mind keményen szekularizáltak. Ádvent első vasárnapja, de a leánykollégium teljes karácsonyi díszben, karácsonyi nagymisét ünnepel, mert szabadság kezdődik, szétszélednek a bennlakók. Nem Istenért - Istennek szól a liturgia, nem mi kapcsolódunk be az Isten örök liturgiájába, hanem jó alkalom az ünneplésre, ruhák mutogatására, finom evés-ivásra. Ezt még a kisérőm is kissé sokalta. Védőszentjük a nemrégiben szentté avatott Elisabeth Seton. Hát van dolga az Úristennél az általa alapított közösség ügyében! Rengeteg emberi kedvesség, de nagyon örülök, hogy nem ide jártam iskolába, azt hiszem itt nem hallottam volna meg a meghívó szót! Vacsora alatt kérdezgettek a benyomásaimról, s elmondtam, hogy nálunk a jel-nélküliség mennyire hozzátartozott eredetileg is a külsőtestvéri élethez. S most mégis komoly kérdés, mert úgy tűnik, ma a tanúságtétel a fontosabb. Ma nem elég jónak lenni, jónak is kell látszani. Fontos, hogy tudják az emberek, nem kényelemből, önzésből maradtam egyedül, hanem Istenért. Ráadásul Margit testvér akkor akarta, hogy a külsőtestvérek jeltelenek legyenek, amikor a szerzetesség megbecsülést jelentett. Most a szerzetesség nem hogy megbecsülést nem jelent, hanem csak értetlenséget és gúnyt vált ki. Rosann a központi előjárójuk, s még két nővér ott volt Pekingben az NGO Fórumon, el voltak ragadtatva tőle. Ez volt az első pozitív vélemény a Chittisterén kívül, amit hallottam. De hát az is kiderült, hogy ez részben a szekularizált, feminista szemléletükből fakadt, részben pedig érzelmi okokra vezethető vissza, mert voltak kínai nővéreik, és a kultúrforradalom idején halottaik is. Felkeresték a régi kolostor romjait, és egy-két sirt.Megkaptam a kínai alapítás történetét egy könyvben.

december 5.
Többet beszélgetésre van alkalmam ezekkel a nővérekkel, mint a két és fél hónap alatt Houstonban. Ma elvittek városnézésre.- New York city-be mentünk, itt valóban a bankok az "aranyborjú" templomai szúrnak az égbe, - a felhőkarcolók fénye, formái, méretei között meglapul szinte a Szt Patrik székesegyház. Itt voltunk szentmisén. Éppen előtte rákérdeztem a közösségük lelkiségére. Sr Barbara, aki Houstonban él, s aki ide szervezett engem, Szalézi szt Ferencre hivatkozott mindig. de a két központi előjáró szerint nincs közös lelkiségük, közös szolgálatuk van, s ezt nevezik lelkiségnek. Néhány régimódi mondja még a Zsolozsmát. Csak 1981-ben lettek kongregáció, előtte Világi Hivők Társulása voltak - lehet, hogy akkor még több lelkiségük volt, s aztán lehet, hogy úgy akarták egyesek megmenteni a közösséget a szekularizmustól, hogy "szentebb" szigorúbb jogi kategóriát húztak a közösségre. Csak hát a jogi kategória nem tesz szentebbé, imádságosabbá, még csak a lelkiséget sem őrzi jobban. Van köztük, aki TM meditációt végez, s ez még csak nem is a Centering prayer - azaz az Írás meditációja a Jézus imához hasonlóan, hanem a "női-mivolt, kontemplálása - mondjam úgy, hogy önmaguk sajátos bálványimádása? A konyhában az egyetlen "vallásos címke" egy goodess áldása.(azaz istennő) Az előjárójuk elmondta, hogy a "Föld-lelkiség" a fontos a számukra, és minden kultúrából (értsd nem keresztény vallás, - mert a vallás csak kultúra) átveszik az imádás formáit. Jobbnak láttam nagyokat hallgatni, hiszen nem vitatkozni jöttem. De megint átéltem, hogy "napfényre kerülnek a szívek titkos szándékai" - s kiderült, hogy engem is miért láttak annyira szívesen - mert küldetésüknek érzik, hogy "ezt az eklektikus lelkiséget, feminista elkötelezettséget terjesszék, bárhol is dolgoznak."S hát sokfele vannak: Boliviában, Spanyolországban, az indiánok között. Megnéztük a bevándorlók szigetét az Elis Eiland-t, hát nagyon mélyen érintett. Jó technikával hiteles módon tették érzékelhetővé a légkört, ábrázolták grafikonokkal a különböző népek bevándorlási hullámait. Fájt a szívem. Hát itt is volt szinte fogolytábor-szerű kegyetlenség is. Testvéreink is érkeztek ide. És sok sok magyar.

december 9.
December 7-n repülőút Buffalo-ba, Kremli, P.Ági és Szabados Anna jöttek elém. Már a kocsiban angolul gagyogok. Kicsit félek, mennyit fogok felejteni a nehezen felszedett nyelvtudásból. A Guadelupei Szűzanya eltévedt, vagy közben máshol van dolga, nem érkezett meg azzal a géppel, amivel én, majd kihozzák. Testvéri szeretet, meleg otthon vár és nagy hideg és hó Buffalo-ban. Szeplőtelen Fogantatás ünnepére átjött Izabella testvér is, s éppen mikor kezdtük volna a Vesperást, csöngetett a Szűzanya és megérkezett a Guadelupei Szent Szűz. Hát egyszerre ünnep lett. December 8-n Angéla látva, hogy mennyire fontos lett nekem a Guadelupei Mária, autóval el akart vinni egy közeli helységbe, ahol most triduum van a tiszteletére. Életemben nem keveredtem még ilyen hóviharba kocsival. Végül úgy tudtunk csak hazafele fordulni is, hogy én kiszálltam és gyalogosan kerestem az utat az autónak.

december 15.
Ezek a Buffalo-i napok csendesek, békések. Időnként féllábon állva órák hosszat beszélgetünk - persze magyarul. A hó állandóan hull, így a hó-söprés mindennapos jó torna. Kremli egyik plébániai ismerőse elvitt az itteni HOSPICE központba.Nem tudok megbékélni azzal, ahogyan természetessé varázsolják a halál botrányát, amin Jézus is megrendült Lázár sírjánál. S nem tudom elfogadni azt a féle szabadságjogot, ami lehetetlenné teszi, hogy a hit, mely hallásból származik eljusson a hanyatló életekhez. Csak a jogos igényeket szabad kielégíteni, ha valaki kívánja, akkor lehet Istenről beszélni, - de hát a nem-tudásból hogyan fakadna fel az Isten ismeret? A hit hallásból származik - úgy hallottam! De amit humánus szinten tesznek a betegekért, az nagyon szép, de evilági, evilági, evilági...

december 25.
Hát az itteni "hagyományos" - üldöztetést nem ismerő katolicizmus nem csodálom ha sokaknak nem elégíti ki a szívét és mást keresnek, ez ellen lázadnak. Itt töretlen fejlődés-elhalás van. S ezért lenne olyan fontos a Karizmatikus Megújulás. De itt is átment a karizmatikus Megújulás a mély krízisen az emberi gyarlóságok, bűnök miatt. Most kezd éledezni, de a hűséges maradék egészséges, megedzett. A testvérek rájuk találtak, engem is elvittek többször. Hála érte. De az ünnepi szentmisék közül azért a spanyolok szegényes Szt Kereszt plébániája, az ottani éjféli mise hozott otthonélményt és találkozást. A Newman Center-ben a testvérekkel voltam egy baráti házaspár ezüst-lakodálmán. Hát sajnálom őket is ha ilyen barátaik vannak. A kitett fotóalbum első képein a férfi még pap, az asszony még apáca. A szentmisén csak éppen azt nem tudtam, még éppen érvényes-e. S a végén a férfi egy saját maga költötte verset mondott, aminek az volt a csattanója, hogy az ő istennője a felesége, s ez elég. Ezek után nagyon jól éreztem magam Ági Chalix- csoportjában, a katolikus alkoholisták kisközössége, az együttlétek szentségimádással kezdődnek, mindig van gyónási alkalom, beszélgetés is.

január 4.
Két éve van új püspöke Buffalo-nak, O'Connor washingtoni érsek mellől került ide. A "progressziv-kör" - akiknek a szentmiséjén időnként nem lehet tudni, hogy csak a Credo maradt-e el vagy az átváltoztatás is - azt terjeszti róla, hogy ő akar lenni az az első amerikai pápa, és hogy annyira merev, hogyha valaki jelentené neki, hogyan miséznek ebben a körben, abból baj lenne. A sajtóval már egyenesbe jött, mert nem hajolt meg neki, s valami egyházi probléma felfújása után kiosztotta őket, hogy mi a sajtó feladata. Persze lehet, hogy így majd messze ívben elkerülik és agyonhallgatják, de azért itt van katolikus sajtó, tehát tudja közölni az álláspontját.

január 6.
Margit testvér halála évfordulója. Sajátos élmény az itteni testvérekkel való beszélgetések. Hát ezt sejtettem, erről beszélt Anicia tv: Margit testvér itt már nagyon nem "a régi" volt. Eszembe jutott Ladocsi pp biztatása, számonkérése, hogy tegyünk lépéseket Margit tv szenttéavatásának ügyében. Akkor is az volt a véleményem, ma még inkább, hogy aki majdnem 24 évet élt hanyatló érelmeszesedésben az lehet, hogy egyénileg megszentelődött, de nem arra való, hogy modell legyen. S a testvérek fájdalmas visszaemlékezése megerősítették a véleményemet: Szentlélektől gyújtott karizma a mienk, de bizony törékeny, sőt sokszor tört és sáros, éles és sebző cserépedényben. S hát ez is társulati örökség, lehet, hogy társulati "típusvonás", hogy nagyon is kell dolgoznunk emberségünknek ezzel a sebzett cserép voltával. Csak így vagyunk igazak, csak így válunk szabaddá az Egyház és a világ gyógyítására a Szentlélek által, csak ekkor járunk Lélekben és Igazságban.

január 7.
...fájt látni az itteni beteg szerzetesnővérek otthonában a non-stop menő TV-t, a TV műsor itt sem diákmise! S eszembejutott a jászberényi nővér otthon a 12 ágyas szobák, ahol azonban egyházi zene, klasszikus zene és Szentírás, elmélkedés hangzik a vezetékes rádión. Hát mit ér az embernek ha az egész világot meg is nyeri, a lelke azonban kárt szenved. Itt a Sumit-i szobámba hagyom a Guadelupei Szűzanya képét, túl nagy érték nekem ahhoz, hogy hurcoljam. Éjszakánként mécsest égettem előtte, hogy jelezze: aludtam, de a szívem ébren volt. S nagyon kérem a segítségét, hiszem, hogy nekem és nekünk is szólt: Hát nem tudod, hogy az Édesanyád vagyok?

január 8.
Kedves Testvérek! Az imáitok úgy tűnik hatékonyak! Kösz. Ezt a levelet már Torontóból írom. Angéla és Anna testvér hozott át kocsin. Szeretettel és vacsorával fogadtak bennünket, ebben a romantikus torontói viszonylatban öreg, mert 100 éves házban Gabriella testvér, Kathlen és Jenanine laknak itt hárman. Reggel 7'15 a Laudes, este 5'30 a Vacsora, utána közös Vecsernye.Vasárnap nincs közös Laudes, mert ez a legmunkásabb napja a testvéreknek.Szombat pedig alvó nap, tehát 9-kor van a Laudes. Egyébként sok tréfa teremt jó légkört.

január 9.
Jenine kisért el a Regis Colleg-ba, a jezsuita főiskolába felvételi beszélgetésre. Ma már nem csak hogy laikusok, hanem másvallásúak is jelentkezhetnek. Kedves SJ-nővér - nem népleány, kérdezgetett ki és javasolta aztán, hogy milyen kurzusokra menjek. Meg voltam hatva, hogy decemberben "otthon" nem felejtettem el egészen angolul- Három kurzust veszek, mint audit, azaz, mint vendéghallgató. S hát valóban olyasmiket javasoltak, amikre én is gondoltam. Spirituality and culture, - Spiritual guidance for today, (azaz lelkiség és kultúra, valamint mai lelkivezetés) és Spirituality and ministry. A nővér határozottan képviselte azt, amit én is szoktam hangoztatni, hogy a szaktárgyakhoz (szociális munka stb) profik kellenek, ahhoz nem kellenek szerzetesek, - ma valójában a szerzetesek feladata minden területen elsősorban a lelkiség adás, lelkivezetés. A legnagyobb ajándék, hogy ehhez a programhoz tartozik egy 40 napos "program" a Guelph-i Loyola House-ban. Ez pedig egy negyvennapos szt Ignác-i lelkigyakorlat, az első és utolsó öt nap tanítás. Hát látjátok mibe csöppentem bele. Már megírtam a szükséges életrajzomat, Jenine javította át, kicsit meg volt illetődve, hogy "a történelemmel találkozott" így. Jellemző, hogy a szürke agysejtjeim megint zakatolnak éjszakánként, s így óránként felébredek. Már kaptam egy sor kötelező olvasmányt és állandó belépőt a könyvtárba. Egyébként üdítő, hogy itt nem érzem az információ hiányt, mint Buffalo-ban, az újságok, a TV hírek is átfogóbban, Torontó akár akár európai város is lehetne.

január 15.
Nagyon érdekes ez a jezsuita teológiai főiskola. Erősen jelen van a felszabadítás teológiája, a feminizmus, a keleti vallások felé való nyitás. Nem a tanítás, sőt nem a Kinyilatkoztatás oldaláról közelíti meg a dolgokat, hanem a jelenség, a tapasztalat oldaláról. Persze ez rögtön felveti a kérdést, hogy akkor itt teológiáról van-e szó egyáltalán, hiszen a teológia az Istenről szóló tudomány. Az egyik professzorasszony, Annice Callahan Sacre Cour nővér, a foga olyan, mint egy reklám (látszik, hogy fogorvos volt a papám!) a fülében a ruhájának megfelelően változó fülbevaló. Ő adja le a Spirituality for Ministry-t. S csak az a ciki, hogy a szolgálathoz szükséges lelkiségről olyan alapon beszél, hogy minden lelkiséget ki kell szolgálni. legyen az hagyományos (értsd katolikus) perszonalista, karizmatikus, a szociális igazságosságért küzdő lelkiség, az inkluzivista feminista (de legalább itt néven nevezik a gyereket!) és a "creation spirituality" sőt a New Age lelkisége is. Hát itt azt nevezik katolikusnak, hogy minden belefér, s nem azt, hogy mindenkihez küldetése van. Éppen az első büszkeségemmel, az első írásbeli dolgozatommal meg volt az első inkluziv vitám is. Mert abba bele tudok állni, hogy egy közösség úgy dönt, hogy ezt használja, s azt nem akarom megváltoztatni - bár lehet, hogy utána külön imaidőt kell szentelnem az Úrral való találkozásra, de az éppen nem a szabadság szelleme, ha rám akarják kényszeríteni, hogy én is használjam ezt a nyelvet. S itt Torontóban már egyértelműen látszik, hogy ez egy agresszív kisebbségnek a nyelvhasználata. Az szép volt, ahogyan Kathlen elmagyarázta, hogyha ő olyan csoporttal beszél, akiknek bizonyos kifejezések problémásak, akkor ő azokat el fogja kerülni szeretetből. Csak hát én nem egy sebzett csoportnak írtam a dolgozatomat, sőt itt éppen én vagyok sebzett és kisebbségi helyzetben, akkor most tiszteljék az én érzékenységemet. Most látom mennyire szociális - bajokat megelőző, ahogyan Szabó Mária tanítja a Biblia nyelvét, milyen degenerációt előz meg. Szeretem, hogy itt a testvérek kocsijára ki van plakátozva: Ha békét akarsz, szolgáld az igazságot. Hát ezzel szívből egyetértek.

január 17.
Nagy ajándék, hogy a kötelező szerzők nagy részét ismerem, a feladott olvasnivalóval lépést tudok tartani. Egyik este, amikor ellógtam az időt a kompjuterrel, nagy és üdvös lelkiismeretfurdalásom támadt, s megint csak úgy kifakadt belőlem: Segíts! Másnap csak úgy a bazilita atyák templomába mentem misére, ilyenkor kb egy órával hamarább át szoktam menni. Hát éppen előttem lép be egy pap a gyóntatószékbe. Azért itt is tisztességesen próbálják leszoktatni az embereket a szentgyónásról, a heti programban kétszer tizenöt perc szerepel erre a célra, - de itt azért mégis más a légkör. Buffalo-ban még a karácsonyi szentgyónásra sem voltam képes. Hát bementem, s szépen elmondtam, hogy legyen szíves türelemmel meghallgatni és eldadogtam magamat. S ami nagyon szép volt, hogy elégtételül a Miatyánkot adta, azt gondolom, az Úr öt szent sebe miatt ötször. Érződött, hogy bazilita, - Hála Istennek!! Felelevenedett bennem a gyulafehérvári lelkigyakorlatról hozott "Izsák-ság", - az "ÁLDOZATI BÁRÁNY"-SÁG, s persze az ágyam felett lévő kép, amit Angéla testvértől kaptam az ezüstfogadalmamra: "A bárányt pedig feláldozzák" ennek eddig a keménysége visszhangzott bennem, de most, ennek a szentgyónásnak a kegyelme azt a választ hozta: Jézus maga az Isten báránya - Isten nem angyalt küld, hanem maga lett báránnyá helyettem, érettem - ha akarom, - velem. Hát előkerült a zsebkendő, ez mindig kínos, mert ebben a hapy- társadalomban nem szokás sírni, pláne nem az Isten jóságán. S aztán este a Magnificat antifonája: Íme az Isten Báránya... ez olyan szép, annyira erős jelzése az Úrnak, azért adja, hogy kapaszkodjak bele. Tudod azért nem könnyű ez a lazázás sem, "miközben omlik a ház", s ez mindig újra a hit döntése amellett, hogy ez most Isten akarata a számomra. Sokszor még a kötelező olvasmányokon át is megerősít az Isten. Nagy szellemi élvezet órákon át ülni egy könyvtárban és olvasni! Érettségi óta nem volt ilyen szabadidőm. Házifeladataim között volt egy cikk, a Spirituality for Ministry - témakörben. Hízott a májam, mert mint szélsőségre hajló lelkiségi irányzatként tárgyalja a feminizmust, mely új szimbólumokat, új nyelvet teremtve terjeszti az eszméit /!/ ugyanott tárgyalja, ahol a felszabadítás teológiáját és a new age lelkiséget is. Az persze kérdés, hogy miért kell ezt elfogadni, befogadni, ebbe beleállni. Mindenesetre nagy ártatlanul elmeséltem érdekes tanulmányaimat, s erre Kathlen mondta, hogy hozzam haza fénymásolva. Megtettem, körbeadták, most kaptam vissza, minden kommentár nélkül. De legalább olvastak egy komoly kritikát róla. Ráadásul ezt szintén egy feminista írta. Itt Kanadában már megalakultak a nő-egyházak - legalább kettő. Nem tudom Chittistier meddig marad még katolikus. Jobb lenne, ha nyíltan vállalná, hogy már nem az. Szóval üdítő. Ráadásul, most a modern misztikáról olvasok a lelkivezetés kapcsán, csupa hasznos dolog, bárhogyan is lesz a jövő.

január 20.
A Rózsafüzér Királynője plébánián - ez egyébként Kathlen plébániája - rátaláltam egy karizmatikus imacsoportra. Egyszerre otthon éreztem magamat. Sok egyszerű, igaz, kicsi ember, sok nyavalyával, és nagy-nagy hittel. Tudod, a Regis Colleg-ben találkozom az "elittel", itt pedig Yahwe szegénykéivel. Így amikor bemutatkozásra került a sor, bizony tanúságot tettem a Szentlélek keresztségemről, a hivatásomról, arról, hogy mennyi mindenbe belevont az Úristen. Úgy éreztem, hogy ezzel őket is erősítem, őket értékelem a magam értékeivel. S a végén azért mondtam azt is, hogy fájó látni, itt az Amerikában, hogy ugyanaz a gonoszlélek zúzza szét az Egyházat, támadja az Egyház szívét, mint odahaza, csak odahaza tudtuk, mi a jó és mi a rossz. S kértem őket, imádkozzanak papi és szerzetesi hivatásokért, mert anélkül nem teljes az Egyház élete. Valóban megértették, csak az volt a ciki, hogy rögtön rákérdeztek, hogy egy közösségbe tartozunk-e Kathlen-nel, s ő mikor jön közénk. Mondtam, hogy nem biztos, hogy ez az ő utja is. Azt hiszem értettek, mert elkezdtek imádkozni a Társaságunkért, hivatásokért. Azért nem vakok az emberek. Egy hangos szó nem esik köztünk, kedvesség és békesség jellemzi a házat, mégis, feszültséget okoz bennem, hogy annyi szó esik a szegénységről, és észre sem vevődik, hogyan kényeztetik magukat minden jóval, s az a különc, aki ebbe nem akar beleállni.Aki netalántán önmegtagadás vagy böjt mellett döntene, az nem érti a Creation-spirituality-t ellenben, ha elvi okokból - pl. reinkarnáció - miatt vegetáriánus vagy, az modern. Most beszéltem Emmával. Jól van, hála Istennek, nem azonnal kezdi a tanulást. Egyenlőre az alázatosság iskoláját járja a pálmafák alatt. Ma volt a Regis Colleg-ben közös szentmise a diákoknak. Az Olvasmány után egy kopt diák énekelt, rengetegszer keresztet kellett vetnie mindenkinek. Kajánúl élveztem, mert előre a pap, - utólag tudtam meg, hogy a dékán, - aki bevezette, csak azt mondta, hogy azzal is vegyünk részt benne, hogy a gesztusokat követjük. Csak arra nem számithatott, hogy az u.n. gesztusok, mélyen adorativ keresztvetések. Hát jól esett beleöltöznom. Utána odamentem a lányhoz megköszönni. Eszembejutott Borsa Ilona- Picuri kopt-rajongása. Hát most nem csodálkoztam rajta, hiszen ő is a szélsőségekből menekült az ortodoxiához. Egyébként a Bazilitákhoz járok szentmisére, bár a Regis-ben is van egy kis meditációs teremt, ahol naponta 4-5 ember részt vesz a szentmisén. Elöször megdöbbentem, hogy az egész SJ főiskoláról ennyi telik, de aztán rájöttem, hogy nem csak én menekültem át a Bazilitákhoz, hanem meglehetősen sokan., Ugyanis ebben a meditációs teremben csak yoga tartásban koncentráló elmélyedt emberek ülnek mint keleti bábuk a miséző pap körül, aki mert szegény misézik, kénytelen szavakat kiejteni és mozdulatokat tenni... A köldöknéző - önmagukba süppedés, se térdelés, se felállás... hát szinte megkötözött. Egyszer megpróbáltam letérdelni, utána úgy éreztem magam,mint fura madár a szteppéről. Hát ez az a "nagy szabadság," ami itt uralkodik.Mintha a szentmise értékét az határozná meg, hogy milyen koncentrációs szintre tudunk eljutni. Egyébként most értettem meg a karizmatikus rendetlenség, izgés-mozgás hangosság, tapsolás lázadás jellegét ezzel a keleti elnémulással szemben.

január 26.
Kedves Testvérek! A különböző elakadt és meg-nem válaszolt levelekért a posta és a katasztrófálisan nagy tél a felelős . Van, akinek megkaptam a levelét és a válaszom veszett el, van akinek levél-foszlányát kaptam meg a Posta bocsánatkérúő soraival. Igy most szeretnék beszámolni nektek erről az izgalmas Toronto-i kalandról. Itt a 100 éves - ez amerikai viszonylatban müemlék jellegü - testvérházban lakik Gabriella testvér, aki volt nálunl 1991-ben. Ő az, aki azt mondta: Ha az Ur értem emberré tudott lenni, én meg tudok tanulni őérette magyarúl. De most éppen irántam való szeretetből nem visz kisértésbe, s csak angolúl ért. Valamint Kathlen, aki az egyházmegye pénzügyi bizottságában is benne van, a Rózsafüzér plébánia munkatársa és jenanine, aki szociális munkás hallássérült gyerekek iskolájában, s nagyon szereti a munkáját. A ház nagy, igy sokszor adnak szállást átutazóknak, most éppen hárman is vannak szállóvendégek. Az alagsorban a filippin dajkák egyesülete müködik. S hát kell is a bevétel, mert ezt a nagy házat valamiből fenn is kell tartani. A Kápolna nagyon szép, sok a magyar gyökérre utaló jel, a faragások, a fa-festése. A Laudest és a Vecsernyét együtt mondjuk. Ahhoz már hozzászoktam, hogy a szerzetesi nyelvhasználat egészen elészakad a hivekétől. Eddig, ahol voltam, mindenütt az inkluziv nyelvet használják. Pl.: A Dicsőség az Atyának, Fiunak és a Szentléleknek- helyett azt kell mondani: Dicsőség minden lét Forrása, örök Ige, és Szentlélek. Ami hát azért nem ugyanaz, kicsit gnosztikus stiche van- S nehezen tudom elképzelni, hogy egy plébánián felnövő fiatal jön, akkor először átnevelik feministává, megetetik vele ezt a szöveget, ha erre nem képes, akkor nincs hivatása? Persze nem is nagyon fenyegeti a szerzetesközösségeket hivatások jelentkezése. Itt Torontóban az is mellbevágott, hogy a hivatalos jezsuita teológia a Regis Colleg- is ezt a nyelvhasználatot kívánja meg. Olyan, mintha az exluziv-inkluziv nyelvhasználat mentén nagy gyakorlati szakadás lenne már jelen az Egyházban. A Regis Colleg-ban a képzés formája az u.n. felnőttképzési kiscsoportos forma, erős hangsúly van a saját-élményen, a megosztáson. Sőt maguk az előadók is úgy adnak elő, annyira saját élményre építve, hogy azt hiszem odahaza sokan azt mondanák, hogy előtérbe tolják magukat. A személyesség miatt az öntevékenység aktivizálódik, sőt úgy tűnik, ilyen módon nő az egymás iránti tisztelet. Persze így ha az előadó valamit mond, - még ha zöldséget is - az iránta való tiszteletből, elfogadásból azt is illik elfogadni, amit mond. Azt hiszem ez a módszer csak akkor használható, ha érettek a résztvevők, és biztonságban érzik magukat, a tudás biztonságával. Ez a módszer csak akkor működik, ha végigrágjuk magunkat azon a rengeteg kötelező olvasmányon, tehát ha van miről megosztani. Volt alkalmam párszor hozzátenni a megosztáshoz a magam látásmódját. Ugyanis a felszabadítási teológia itt nagyon erős hangsúlyt nyer, eredeti szerzőktől olvasunk, de mondjuk a hivatalos kritikáját nem. Azt én németül olvastam, sőt annak idején én fordítottam le a Központi Szeminárium számára magyarra. Nagyon ismerős volt az a marxista szöveg, hogy hát az elnyomókat fel kell szabadítani elnyomó természetüktől mondjuk Szibériában - tettem én hozzá magamban. S amikor megosztottam, hogyan érzek én efelől, mikor találkoztam én ezzel a tanítással odahaza, az előadó prof. asszony egy Sacre Cour nővér, Annice Callahan meg volt lepődve. Szerencsére volt egy nem-katolikus férfi, aki járt Kínában, és az kiegészítette a mondókámat. Ez a nemzetköziség egyébként nagy élmény. A másik professzor,asszony, Margaret Brennen, aki maga is teljesen elkötelezettje a felszabadítás teológiájának, maga mondta, hogy Latin Amerikában, a korábbi, ebbe a vonalba eső bázis-közösségek "sajnálatos módon" a karizmatikus megújulás hálójába keveredtek. Mert a szociális igazságosságért való harc és a felszabadítás teologiája nem hozott sikert. Jó, mi?! Egyébként a mai újságban latinamerikai szeminaristák nyilatkozatában ugyanezt olvastam, s hát ez nagyon jól esett. Hiszen nem véletlen, hogy Margit testvér a lélekmentést akarta, a világ megszentelését a Szentlélek erejével, s a Szentlélek imádó tiszteletének terjesztését adta nekünk mint teológiai célt. S ha ebből fakad a szociális szeretet, nem fog úgy kiégni, mint a szociális igazságosságért való küzdelem különböző formái. Egyébként a feminista teológiát is a kiégés veszélye fenyegeti. Az egyik órán az irgalom kapcsán Isten anyaiságáról, illetve a feminizmusról volt szó, s akkor azért megjegyeztem: olyan időket élünk, amikor az anyaméh nagyon veszélyes hely. S vigyázni kellene, mert az Isten -Atya- arcát már szétromboltuk, most az abortusz miatt az anyátlanná levő nemzedék számára megközelíthetetlenné válik az Isten Szeretete, ha túlságosan rávetítjük Istenre a mi emberi nemiségünket. Hát nagy csend lett. Utána többen megköszönték, hogy ezt szóvá tettem. Van egy pszichológus, aki a praxisából értette ezt a problémát. S amint hazajövök, olvasom az újságban, hogy az egyik legnevesebb teológusnő, Mary Malone, nyilatkozatot adott ki, hogy rájött, nem mondhatja magát többé kereszténynek, mert rájött, hogy a kereszténység lényegéhez tartozik, hogy Isten Atya, - s nem hajlandó többé olyan egyházban imádkozni, ahol az imádást - értsd szentmise - férfiak vezetik. Gabriella testvér mondta, hogy többször tartott ez a nő a kanadai testvérek lelkigyakorlatos házában is előadást. Egyébként örülök neki, hogy ez a Mary Malone legalább következetes, levonta a konzekvenciát, tisztul a levegő. Azt azonban, hogy miért engedi meg a püspök, hogy továbbra is tanítson a teológián azt nem értem. Kíváncsi voltam, fel fogja-e hozni valaki mint problémát a megosztáson. Azt gondolom a szétrombolt családok miatt mélyen sérült emberképet vetítik ki Istenre, s nem fogadják el, hogy a valódi ember-képet a Kinyilatkoztatásból lehet megismerni, s így aztán egyre kijjebb sodródnak. Vasárnaponta igyekszem mindig más templomba menni misére, mert itt minden templomi közösségnek saját arculata van - időnként az etnikumtól is függ. Mindig újra meghat a kanadai testvérek nagystílűsége, nagylelkűsége. Egyébként bárhol voltam eddig ezen a féltekén, mindenütt otthon éreztem magam az emberi kapcsolatok szintjén. Volt ahol a szeretet melletti döntés hatott meg, volt ahol ez simábban, természetesebben ment. De lehet, hogy éppen a nagyon sebzett emberek szeretet és kedvesség melletti döntse a kedvesebb az Úrnak, - vagy hát ne is méregessük, - kedves az Úrnak. Tele vagyok apró csodákkal, - ezeket gondosan el is beszélem a testvéreknek. Éppen, mikor rámtörne a csüggedés és azt mondom az őrangyalomnak: Kérlek, segíts! - a posta levelet hoz, benne egy őrangyal kép. Az első dolgozatomra A excelent kaptam, a testvérek nagyon örültek neki, jobban, mint ahogyan én mertem. február 10. A szabbatikál most nagyon lelkesítő. Kedden, szerdán csütörtökön vannak előadások. Hétfőn és pénteken a könyvtárban ülök és olvasok. Érettségi óta nem volt ennyi időm olvasni. A kínos csak az, hogy a főiskola módszer: előadás-kiscsoport - házifeladat -kiscsoport-előadás. Így pillanatok alatt kiderült nem csak a magam számára, hogy hát én a világ másik oldaláról jöttem. Tehát nem veszem be olyan simán és könnyen pl. a felszabadítás teológiájának a szövegét. Most látom, hogy a marxizmus ajándéka a számomra a belémoltott kételkedés. Annice Callahan Sacre Cour nővér lelkiség fogalma alá söpör mindent amit én babona, mágia, spiritizmus, panteizmus, keleti mítoszok és misztika néven ismerek. Hát ha az alapfogalmakat másként definiáljuk, akkor utána már minden logikus - csak hát éppen azok a fogalmak vannak összekeverve, mint a hit és a hiszékenység, hiedelem, -a mitosz, a miszticizmus és a misztika- De hát a marxizmus ugyanezzel a módszerrel dolgozott, ez nekem túl ismerős. S nagyszerűen lehet a felnőtt-képzés módszerével rávezetni, terelgetni a hallgatókat a felszabadítás teológiájára, a feminista teológiára, a creation-spirituality-ra. Az még hagyján, hogy tanitják Guiaterez és Boff szövegeit, de az kínos, hogy bár, hogy persze a Vatikán ellenzi, de a vatikáni dokumentumokat egy jezsuita főiskolán nem tartják fontosnak ismertetni, még az olvasnivalók között sem szerepel. S amikor az erőszak-mentesség összefüggéseiben adott elő a professzorasszony a felszabadítás teológiájáról, akkor egészen otthon éreztem magam a jó régi hazug légkörben. Így egy alkalommal nem álltam meg, hanem megosztottam, hogy hát igen, ez a marxista befolyás, én ezt ismerem, - hiszen csak azt definiálják önkényesen, hogy ki az elnyomó és mi az elnyomás eszköze, és akkor nekimehetnek, mint osztályellenségnek bárkinek, akkor csodálkozott. Állítólag egész Amerikában a püspöki kar kérte fel a szerzeteseket, hogy az inkluziv nyelvet használják, persze azóta azt is hallottam, hogy egy bizonyos kísérleti időre, és azon már túl vannak. De az inkluziv nyelv lázadó ideológiából fakad, lázadás a nemiség ellen, lázadás az ellen, hogy Isten az embert férfinek és nőnek teremtette, hogy a Megtestesült Ige, Jézus Krisztus. Persze a Mária-tiszteletet elvetik, mert ők nem akarnak alázatos szolgálóleányok lenni, hanem hatalmat akarnak. Ezért felélesztik a Föld-anya, a Gaia-mitoszt. Persze ez nagyon különbözó módokon jelenik meg, sok jámbor kedvesnővérnek egészen mindegy, mit mondanak, mert mélyen bennük van az Isten Atya képe, de nagyon tudatos tervszerű félrevezetés - szelíd összeesküvés - van mögötte. S ez nem az én paranoiam, hiszen a kötelező olvasmányok ezt dokumentálják, viszem haza, aki nem hiszi,elolvashatja. Most már a Bibliát is átírják, úsztanak, hogy nők ne olvassák el az Új katekizmust, mert az patriarkális. Többek között a patriarkális szót értelmezik nagyon destruktívan, - tehát nem pusztán a férfiuralmat, hanem magát az atyaságot is támadják. Sokszor átélem a nyelvekenszólás csodáját. Houston-ban kértem az Úrtól, hogy Jeanne de Matel közbenjárására adja meg, hogy az Ő dicsőségére meg tudjak szólalni. S hát ez történik. A nagy tudású, ragyogó fellépésű professzor-asszonnyal, Sacre Cour nővérrel szemben ott vagyok a magam angol dadogásával, és tényleg azt látom a visszajelzésekből, hogy az Úristen hitelességet ad a szavaimnak. Ilyenkor még el is tudom mondani a lényeget. Ezek után nem csodálkozom, hogy Annice Callahan felajánlotta, hogy nem kötelező az óráira járnom. Persze bűbáj mosollyal. Erre én még bübájabb mosollyal kérdeztem meg, hogy azért szabad-e, nem zavarom-e. Hát persze, hogy nem - mosolygott rám kedvesen, s azért is járok az óráira. A héten egyébként egy anglikán teológusnő is kijelentette, hogy szakit a kereszténységgel, mert képtelenség a kereszténységet megtisztítani a patriarkalizmustól és inkább új egyházat alapit. Az anglikán egyházból pedig plébániák önnálósodnak kisegyházakként, mert nem tudják elfogadni a nők pappá-szentelését, a homoszexuálisok pappászentelését, Föld-anya imádását stb. Mathiu Fox, aki a Creation Spirituality teológusa, korábbi dominikánus szerzetes, ma már presbitériánus lelkész, mert ott hirdetheti a tanait, de már ott is sokallják. Ilyen szellemi zűr-zavar van, s akkor a jezsuita katolikus teológiai főiskola közös szentmiséjén, ha Isten nevét említi a pap mindig hozzáteszi: vagy, akinek te nevezed! A templomban a hívek imádságosak,mélyek, a Mária Légió terjed. Itt már egy gyakorlati egyházszakadás van a nyelven, a liturgia nyelvén keresztül. Ez az "írástudók árulása" A másik professzorasszonnyal, Margaret Brennen-nel is egyenesbe jöttem. Szt József rendi nővér, kb. 70 éves, témája: Spirituality and Culture. Hát hozzá képest a Nyíri Tamás ortodox pópa volt. Margaret Brennen a nagyhírű leadja alapelvnek, hogy a szellemtörténetet, a teológiát is a kultúrából lehet megérteni. S a felvilágosodástól kezdődik a szellemtörténet evolúciója, előtte minden a sötét középkor. S a szellemtörténet legragyogóbb elméi: Voltaire, Nitsche és Marx. Mindig van kiscsoportos megosztás, így hát kénytelen voltam megszólalni, s elmondtam, hogy ezzel nem tudok egyetérteni. A prof. magának mond ellent, hiszen ha megnézzük, ezeknek az embereknek a hatását a kultúrára, mit műveltek az emberi és kulturális értékekkel - francia forradalom, Hitler, sztálinizmus - akkor ezt aligha lehet evolúciónak nevezni. Bomba hatása volt, s megkérték, hogy mondjam el a prof-nak is, mert így most ők már majd merik más hangnemben megírni a dolgozatukat. Mindig Szentlélek-esemény ha meg kell szólalnom, de amint tudjuk, van Szentlélek. A prof kicsit dadogott, hogy hát igen, kicsit leegyszerűsítettnek hangzik, amit mondott, s hát majd fog beszélni Karl Barth-ról, aki a krízisek teológusa. (egyébként protestáns) Ezek után elkezdte felvezetni a creation-spirituality bevezető szövegét: Képzeljük el, hogy őt a noviciátusban úgy nevelték, hogy tagadja meg az ösztöneit, pedig hát úgy-e azt olvassuk a Bibliában, hogy amit Isten alkotott az jó. (Időnként fundamentalistábbak a fundamentalistáknál!) Tehát akkor vajon nekünk az a véleményünk, hogy meg kell tagadnunk az ösztöneinket? Hát erre a nagy csendben én félhangosan belemondtam: sometimes - azaz olykor. Hét erre még nagyobb csend lett. De utána megint többen odajöttek megköszönni. Hihetetlen nagy hatása van a jólfésült félrevezetésnek, s itt csak egy dolgot nem illik, nem illik konfrontálni.

február 12.
Gabriella testvérnek ezeket el merem mondani, s ő azt mondta, hogy a professzorok itt nincsenek hozzászokva, hogy valaki átlátja a problémát és alaposan meg tudja indokolni a véleményét. Hát ez kicsit megvigasztalt és megerősített. Most már nem megyek a főiskolások közös szentmiséjére. hetente egyszer van. Legutóbb én voltam az egyik áldoztató, így közelről szemlélhettem az eseményeket. A résztvevő diákok általában papok, szerzetesek, tiszteletesek, ez posztgraduális képzés, tehát nem gyerekek. A pap bűnbánati rítusként meghintett minket szneteltvizzel, ez lehetett volna jó is, de annyira nem volt előkészítve, hogy a többség hangosan vihogott. Két szín alatti áldoztatás volt, az ostyát nekünk kellett megtörnünk, pedig hát az "áldást mondott, - megtörte és tanítványainak adta" - szorosan Jézus papi funkciója, amit átadott az apostoloknak. Hogy hány másvallású vett rajta részt, konkrétan nem tudom, - de mindenki áldozott. Az egyik kelyhet én adtam kézbe, már előtte mondták, hogy ha marad valami a kehelyben, azt mise végén elrendezik. Igen ám, de záró áldásként a pap egy csomó napraforgómagot dobott a jelenlevők közé, mindenki nevetgélve azt kapdosta. S a Szent Vér ott maradt. Szóltam a sekrestyésnek, de ő is evett a szotyolából, végül is az egyik kelyhet fenékig ürítettem, aztán átmentem a bazilita templomba. Ez nagyböjt indító volt nekem, igen, így bánunk mi a Szent Vérrel, ahogyan az a Keresztről is lefolyt, legyek lepték be, s a bámészkodók nem tudták, hogy ez a Szabadító Szent Vér. Ettől kezdve a Szent Bazil templomba járok déli szentmisére, s az a vigasztalás, hogy sok mélyen hivő egyetemista jár oda, szeretnek csendben imádkozni, van időnként szentségimádás, rózsafüzér. Egyébként muris ellentmondás, hogy rengeteg szó esik előadásokon a test imájáról, a gesztusokról, de a liturgia gesztusait elvetik, főként pedig a megkicsinyedést, a letérdelést. Nagyon vigasztaló, hogy rátaláltam az isten kicsinyeire, a karizmatikus imacsoportokra, ahol feketék, sárgák, és egyéb egyszerű emberek jönnek össze. Azt hiszem az fogja megmenteni az itteni egyházat, hogy nagyon növekszik a spanyol anyanyelvűek száma. Ők mélyen hivők, és sok gyerekük van és szegények. Jellemző egyébként, hogy kívülállóktól - testvérektől is - azt hallottam, hogy Amerikában lefutott a karizmatikus megújulás, és eddig ahol rátaláltam élő, szép imacsoportokat találtam, erővel és hatalommal szolgáló papokat, tele-templomos lelkigyakorlatokat. Rendszeresen tartanak gyógyító imaszolgálatot. Márciusban lesz egy nagyszabású kongresszus erre kaptam is belépőt, - szeretetből - ingyen. Február 2-n, Gyertyaszentelő Boldogasszonykor nagyon hideg volt, -28 C nem akarózott elmenni az imacsoportba, de azt gondoltam, ezeknek az egyszerű embereknek megerősítés, ha egy "nővér" is velük van, hát emberi szeretetből elmentem. S az Úr várt, - szentmise volt. ez igen mélyen meghatott. Éreztem a hiányát annak, hogy bár a Rózsafüzér Királynőjének plébániáján vagyunk, egyáltalán nem a Szüzanyával együtt kérjük a Szentlelket. S így a végén hosszas habozás után - mégis szót kértem, s elmondtam, hogy ebben a hónapban van a Lourdes-i jelenés ünnepe, jó lenne, ha február folyamán Máriával együtt kérnénk az Urat a közösség, az Egyház gyógyulásáért. Erre odajön valaki, s azt mondta, hogy amikor beszéltem, látta az őrangyalomat.. Tényleg kérem őt reggelente, hogy segítsen, s törekszem rá, hogy reggeli imafohászunk ne egy elhadart szöveg legyen, hanem a Szentlélekkel éltetett lelkiségből fakadjon az angyalvilággal való természetes kapcsolat, - de azért ez nagyon vigasztaló visszajelzés volt. A hét végén megyek meglátogatni Hamiltont, a kanadai testvérek központját Holy Spirit Center-t. Novemberben választották meg újra Anasztáziát, ő fog aztán levinni Buffalo-ba egy hétre. Utána még két hónap Houston-ban, s aztán a negyvennapos lelkigyakorlat Guelph-ben, most azért eldöntöttem, hogy az elején el fogom mondani, hogy nem szeretném, ha a modernkedő irányzatok felé manipulálnának lelkigyakorlat ürügyén. Hát áldott Husvét fényében járó nagyböjti időszakot. Szép ahogyan itt mondják: Krisztus meghalt, Krisztus feltámadt, Krisztus visszajön!

március 7.
Kedves Testvérek! Kis félreértést szeretnék eloszlatni, amire magam is itt jöttem rá. Ugyanis attól, hogy egy főiskola vagy egyetem teológiát tanít, attól az még nem egyházi. Most értettem meg, miért olyan nagy dolog, hogy a Pázmány Péter katolikus egyetem lehet, hogy ez milyen elkötelezettséget jelent az egyházhü tanítás mellett. Itt értettem meg, az miért visszavonható. Szóval a Regis Colleg bár jezsuita teológiai főiskola, de mivolta és struktúrája szerint ökumenikus, tagja egy hét tagból álló torontói ökumenikus főiskola-láncolatnak, a hát ennek megfelelően tanít, ennek megfelelő a diákság összetétele is. Tegnap meglátogattam egy rokonomat, aki 1964 óta él Torontóban, és az ő veje a Szt Ágoston Teológiai Főiskolát végző. Tőle tudtam meg ezeket a különbségeket. Jó volt, hogy végre érthetővé vált a helyzet, így nem ért annyira váratlanul, hogy ma megint rámzúdult "az írástudók összeesküvése". Margaret Brennen prof asszony, nővér most a post-modern kort tárgyalja. Rengeteg, nagyon filozófikus olvasmány is volt mára feladva. Addig már a múltkor eljutottunk, hogy a modern kor lelkesedése és optimizmusa minden szinten megtört, újult erővel merül fel az élet értelmének a kérdése, - vagy és szerinte ez az igazán poszt-modern: már fel sem merül. A prof. elmondta, hogy majd az hoz új lendületet, ha egy kis prófétai csoport újra értelmet és választ tud adni a fel sem tett kérdésekre. Ezek után megkérdezte, hogy kit tartunk prófétának manapság. Nagy csönd. Egyszerűen az érződik, hogy azt keresik, vajon mit akarhat hallani tőlük a prof. Valaki bemondta Jean Vanie nevét, hát nem fogadta lelkesedéssel, aztán valaki bemondta a Torontoi Kacagó Egyházat, - (ezt szeretném látni, de nincs sok reményem rá a repülőtéren jönnek össze esténként dicsőíteni s szent nevetésben magasztalni Istent - a sok pesszimizmus és dekadencia után nagyon vonzza a fiatalokat) Hát ezt sem dijjazta. Bevallom gyáva voltam és nem mertem bemondani II.János Pál nevét, s tudom, hogy mások is voltak így, de azért rémes ez a presszionálás. A szünetben többekkel beszéltem erről, s az jó volt. Persze volt olyan is, aki el kezdte nekem szidni a pápát, hogy a nő-kérdésben teljesen vak, bár van egy-két jó szociális megnyilvánulása. (sic!) Erre tapintatlanúl megkérdeztem, hogy olvasta-e a Mulieres Dignitatem-t, vagy a nemrég megjelent: Levél a nőkhöz- c. ...körlevelet, elcsodálkozott, hogy ilyen is van. S hát valójában ez a problémám, hogy amikor Blondelt, Guatierez-t, Simone Weil-t eredetiben olvasunk, a katolikus tanításnak nincsen helye. Eddig még minden előadás kilyukadt vagy a felszabadítás teológiájához, vagy az eco-feminizmushoz. Ez alkalommal annak ürügyén, hogy "ma már nem érvényes, hogy tegyetek tanítványommá minden népet" mert a poszt-modern-ben az az új, hogy újra el kell fogadni a sokféleséget, és nem Krisztus az egyetlen ÚT! Új teremtés-történetet is kreálnak, a tudomány és a mítoszok, valamint a Biblia szókincsét keverve, s azt az alapállást sulykolják belénk, hogy mindannyian a Föld szerves részei vagyunk, nem kevesebbek és nem többek, mint a növények, kristályok, állatok. A kötelező olvasmányok között volt egy kötet: Judit Planf szerkesztésében. A címe: Az eco-feminizmus ígérete. Három alapelvben foglalja össze a szerző az eco-feminizmus elveit: - a goddes - istennő beletestesül az élő világba, emberbe, állatba, planktonokba, vegyületekbe, ezeknek közösségeibe, az istennő maga a kapcsolat. Ez az u.n. Gaia hipotézis. Mindannnyian ennek az istennőnek a sejtjei vagyunk, a szent immanens fogalom, és ez adja a mi értékünket, így van kapcsolatunk az egész Univerzummal. A boszorkány-liturgia seggit felfedezni a valóságot, de ezt nem fedezhetjük fel ingyen, ennek ára van, - viszonozni kell a boszorkány - az istennő tiszteletével. !!!!! - másik alapja az eco-feminizmusnak a Föld-központú lelkiségnek az u.n. interconnectedness, azaz: minden mindennel egy, sőt egy identitás - a harmadik a feminizmus - azaz - és itt kibújok a szőg a zsákból: A túlnépesedés a nő kizsákmányolásából fakad. El kell érni, hogy a nőnek hatalma legyen a saját testén, s dönthessen mikor, hány és milyen nemű gyermeket akar. A háború ellenesség egyik vonalon azért kerül a programba, mert a háborúk miatt a férfiak akarják, hogy sok legyen a gyerek... ugyanakkor van feminista irányzat, ami a háborút demográfiai szabályozó eszköznek tartja. Margaret Brennen,mint a maradisághoz való visszahajlás veszélyes jelét adta kézbe egy ferences írását: "Nem akarok olyan valláshoz tartozni, mely nem tud letérdelni. Nem akarok olyan világban élni, ahol nincs Akit megillet az imádás. Nagyon unalmas a világ, melynek én vagyok a középpontja. Túl rövid az életem ahhoz, hogy minden bölcsességet én akarjak felfedezni. hogy mindennel azonosulni akarjak, s hogy állandóan a magam fontosságát bizonygassam. Túl rövid az élet ahhoz, hogy mindig újra a zérótól kezdjük el megtanulni a szeretetet." Richard Rohr OFM Hát azt hiszem nem csodálkoztok, hogy ezek után átmenekültem a Szt Bazil templomba, s merészeltem Keresztutat járni. S most a Krisztus a Krisztus-Test, az Egyház volt számomra, másként pedig az elutasított IGE, akit hatástalannak ítélnek, megfeszítenek a hazugságokkal, ferdítésekkel, félremagyarázásokkal, s aztán félredobnak. Mélyen érintetttek az elesések, - az idegenektől való megtámadottság, azoknak elutasítása, akik ismerték, - majd az írástudók támadása, ennek fájdalma. Igen, ez az Ige - az Egyház kiszolgáltatottsága, s csak pár lenézett cirenei férfi, egy magdala nő egy Veronika - csupa hisztis nő próbálja őrizgetni ezeket a kulturális értékeket... Hát ennek összefüggésében kerül elő az elfelejtett megoldás.A kereszténység nem evangéliumi értékek őrzése, átadása, hanem AZ ÉLŐ, SZEMÉLYES KRISZTUSSAL, ISTEN FIÁVAL való találkozás. az Ő követése. Azért fals az egész problémafelvetés, mert állandóan lelkiségről, kultúráról beszélünk, személyesség nélkül. Érdekes látni, hogy a mi századunk mennyire kitermelte minden szinten a kollektivizmust. Itt is. Tegnap este a TV-ben kerekasztal-beszélgetés volt az euthanáziáról. Csak egy ideig bírtam nézni- Ma viszont Margaret Brennen felhozta,mint jó példát a poszt-modernra, ugyanis értékválasz nélkül teret adni mindennek, ez a poszt-modern. Ki-ki válassza ki, amit akar. Hát arról nem is szólva, hogy mit szólnak ehhez az igazi pedagógusok, azért bennem azonnal felmerül a kérdés: ki fizeti meg egy ilyen TV műsor árát, kinek, milyen érdekcsoportnak van erre pénze. S akkor ez már nem ingyen piaca a szabad értékeknek, hogy győzzön az értékesebb. hanem bizony keményen manipulált kirakat. ...de akkor hol is van az állásfoglalás nélküli bemutatás? Az jelenik meg, ami mögött elég tőke áll. S ugyanakkor a Veritatis Splendor, mint válasz a poszt-modernre szóba sem kerül. Egyébként ez jellemző, ha protestánsok csinálnak ökumene- t, akkor a katolikusok feladják az identitásukat, a protestánsok hozzák, őrzik a saját értékeiket. S ha a katolikusok csinálnak ökumene-t, akkor is ők adják fel "tapintatból" az értékeiket. Mise után bementem a boltba megvenni az "ebédemet" - egy banánt és pár szem mogyorót, - ez estig kitart. Kedves mongolszemű nő szolgált ki, már többször is megfigyeltem mennyire kedves, de ma vigasztalást kaptam rajta keresztül. Észrevettem, hogy ki van tűzve a köpenyére egy csodásérem. Igen, ma újra aktuálisak a jelek, hogy tudjunk tájékozódni, ki hová tartozik... Ezután beültem a Könyvtárba és egész délután a Vatikán hivatalos kiadványát - a Vita Consecrata-t olvastam a szerzeteséletről - pihenésül. Hát így állunk!

március 10.
Kedves Testvérek! Welőssy Zsuzsával beszéltem telefonon, az ő férje a Bárdos zeneszerző egyik fia, rajta keresztül kerültem kapcsolatba Marta-val és Gusztávo-val, és kaptam a Guadelupe-i Máriát. Hát Zsuzsa mondta nagyon találóan: Itt nagyon nagy zűrzavar van a fejekben, zavaros dolgokat hisznek, de nagyon jó emberek, szeretetre-méltóak, segítőkészek. Csak úgy élnek, mintha ezt a Földet kellene Paradicsommá tenni, mintha nem hinnének az Örök Életben." Most megint volt egy tapasztalatom, ami ezt nagyon aláhúzta. Az erőszakmentességről tanultunk, s T. Merton szerepéről ebben a mozgalomban. Ez lelkileg megterhelt, elsősorban nehéz nekem az erőszakmentesség, mint fogalom, már a név miatt alig lehet dialogizálni vele. Hiszen az erőszakmentesség ellentéte az erőszakosság, s ki akar erőszakos lenni? (de a békének sem a háború, hanem a békétlenség az ellentéte, s a békétlenségnek egyik végső és szélsőséges megnyilvánulása a háború!) A másik, hogy Merton azokban az években irt a hidegháború ellen, amikor nálunk a szovjet vérbe tiporta a forradalmat. S így akarva-nem-akarva Merton az amerikai be-nem-avatkozás ideológiáját is adta. Megható volt, ahogyan megpróbálták megérteni a nehézségemet, amit azért tudtak elfogadni, mert tapasztalaton alapult. Annice Callahan kérte, hogy mondjak példát arra, amikor nem funkcionál az erőszakmentesség. Hát erre elmondtam,.hogy otthon, az első szabadon választott kormány a nemzeti újrakezdést meghirdetve senkit sem mozdított el az állásából, minden kommunista biztonságban ülhetett. S ez nagyon szép és erőszakmentes megoldás volt, de hiányzott belőle az igazság-szolgáltatás és ezért az okosság. Így gyakorlatilag a volt kommunisták (új liberálisok) átmentették a vagyonukat, a befolyásukat (média) és megszervezték a hatalomba való visszakerülésüket. Az egyik anglikán lelkipásztornő aki korábban nyíltan kimondta, hogy a kontemplatív joga gyakorlatoknak, mint mozgalomnak az erőszakmentes emberi habitus elérése a célja megdöbbenve csodálkozott: hogy hát akkor szociális igazságosság nélkül nem funkcionál az erőszakmentesség. Persze a humoros az, hogy a felszabadítás teológiájának az osztályharcot és fegyveres ellenállást hirdető tanait sem tudtam elfogadni, de azt sem értem, hogy a többi "diák"-ban ezek nem ütköznek, mindegyiket lelkesen elfogadják. S azért arra lehetett hivatkozni, amit a TV szeptemberben mutatott, hogy az ENSZ békefenntartók jelenlétében milyen mészárlások történtek Boszniában. Azért akkor itt valami nem stimmel, nem az a megoldás, hogy a Kelet meditációs iskolájába járunk és állásfoglalás nélkül szemléljük mint jelenséget az agresszort. Hát bizony nekem fontos, hogy ne erőszakmentességről, hanem ellenségszeretetről beszéljünk. Az erőszakmentesség, mint ideológia, annyira személytelen (és a magam indulataira koncentráló) hogy azt sem engedi meg, hogy "ellenségnek" érezz valakit. A kereszténység megengedi, lám a kereszténység nem olyan emelkedett, mint a keleti felfogás! S ráadásul nem csak, hogy nem érezhetsz valakit ellenségednek, de nem szabad, hogy ellenségednek láss - tarts valakit, mondjuk azért, mert az életed, vagy az életednél is fontosabb szellemi, lelki érték, szeretteid testi, szellemi, lelki élete ellen tör. Pedig Jézus parancsa józan és objektív: Tegyetek jót gyűlölőitekkel! S ezt nem lehet azzal megúszni, hogy azt mondom, nekem olyan nincs. Ellenségszeretet és szelídség. Ez Krisztus követésének útja, aki odaadja áldozatul életét, s aki döntésre szólít, mellette vagy ellene. Hát ez nem azonos az erőszakmentességnek a ma nagyon reklámozott fogalmával. Megköszöntem az elfogadó figyelmet, amivel próbáltak megérteni,s aztán megint csak átmentem a Szt Bazil templomba de most azért, hogy alaposan kisírjam magamat. Olyan mélyen érintett a jóakaratuk és parányságunk a világban jelenlevő fenyegető erőkkel szemben. Itt az erőszakmentességet, mint evangéliumi értéket látják és ennek hangsúlyozásával akarják felemelni szavukat a politikusok és fegyvergyárosok ellen. De benne lapul ebben a terjedő ideológiában a Kelet önzése - egocentrizmusa mögé rejtőzve a gazdag országok önzése: Mi közünk van ahhoz, mi van Kínában, Haitin, Boszniában a pusztuló emberekkel, megerőszakolt nőkkel. Képszerűen előttem van ma is az 1956-s tapasztalatom, az utcán 12-14 éves gyerekek és kis mongol katonák holttestei. Hát nem egyszerű a világ, és nem tudom nem meglátni a szép elméletek hazugságát, amikor az élet konkrétságát szemlélem. De nem megoldás az állásfoglalás nélküli szemlélés, az a krisztusi, - s azt kaptuk társulati karizmaként is, hogy az Igazság iránti elkötelezettséggel az életemet adom oda. Na mindegy, de ellenállhatatlanul jöttek a könnyek. Délután a könyvtárban odajött az egyik japán hallgató (félig kínai) s külön megköszönte a délelőtti hozzászólásomat, hogy megsejthették a dolgok másik oldalát. Hát erre újra elindultak a könnyek. Rémes. Egyre tisztábban látom, hogy itt nem szavak különböző használatáról van szó, nem kulturális különbségről pusztán. Hanem a SZÓ hordozza a létet, a valóságot s hogy az Isten, aki az Ige megtestesülése által emberré lett, s maga az egész teremtés, mely a Teremtő Szó által lett - meg van támadva a szavak elferdítése által. Így aztán nem mentem el a Rózsafüzér Királynő plébánián szervezett feminista lelkinapra, amire a testvérek. Természetesen megkérdeztem, hogy nem bánják-e, ha inkább nem. Most sok lett volna, úgy tűnik túlérzékeny lettem, s ráadásul előadásként még csak meghallgatom (minden előadó kedvenc témája) de lelkinapnak azért nem. Viszont a könyvtárban találtam egy nagyszerű cikket a Magnificatról, s arról, hogy a Második isteni Személynek a kinyilatkoztatott Szó - az Írás hogyan a megtestesülése, s ennek mi a következménye. Végre valami teológia. Felüdített és megpihentetett.

március 12.
Az Isten kicsinyei vigasztalnak. Kaptam egy ajándékot. A karizmatikus imacsoportból megkeresett egy Susann nevű 45 éves "szent". Urugvay-ban született, hit nélkül nőtt fel, s talán hat éve talált vissza Istenhez és az Egyházhoz. Súlyos izomsorvadása, csontritkulása és tüdőrákja van. Rokkantnyugdijjas, s az AIDS- betegeket, haldoklókat és idegbetegeket látogatja. A karizmatikus megújulásban már tudják, s ha valaki tud egy AIDS-betegről, neki telefonál. Ahogy megjött, felvittem a kápolnába. Letérdelt és kitárt karral imádkozott, s bizony szégyenlem, én csak azon drukkoltam, hogy nehogy valamelyik testvér benézzen (persze, mikor beléptem Paula testvérék a hivatásért való hálaadást mindig leborulva mondták...) S aztán csak hallgattam ahogyan beszélt, a kicsinyek alázatával, szabadságával, mint aki nem is tudja, hogy milyen nagy dolgokat tesz vele és rajta keresztül az Úr. Az AIDS-betegekhez közel tud kerülni, mert ő is volt távol az Istentől, nem ismerte Istent, de most ismeri. Bemegy a szobájukba, leveszi a védő géz álarcot, mert amint mondja, így nem tudja jól imádkozni a rózsafüzért. Odaül melléjük, megfogja a kezüket, nem fél a fertőzéstől, hiszen úgyis gyógyíthatatlan beteg. Csöndesen imádkozik, és gyermeki örömmel tapasztalja, hogy a betegek bíznak benne, elhiszik neki, a kicsinynek és a betegnek, hogy Isten nem vetette el őket, megengedik neki, hogy papot hívjon hozzájuk. Homoszexuálisok, prostituáltak, elmebetegek közé megy rendszeresen, kezében a rózsafüzérrel. Minden látogatás előtt szentmisére megy, hogy oltalom alatt legyen. Utólag látja, hányszor oltalmazta meg Isten valami nagy veszélytől. Hétfőn elmegyek vele meglátogatni egy skizofrént, akinek a húga nővér. Nem régen tett fogadalmat egy 1972-ben alakult karizmatikus ferences közösségben. Sok hivatásuk van, már 12 államban letelepedtek. Gondoltam, írok ennek a Maria Fidelisnek, s kérem imádkozzon miérettünk, a Társaság Szentlélek-tiszteletének feléledéséért, hivatásokért. Susanna elárulta nekem a titkát. Szeretne meggyógyulni, hogy nővér lehessen. Azért próbáltam mondogatni neki, hogy úgy látom ő most nagyon azt csinálja, ami kedves az Úrnak, s nem a hivatalos forma számit, hanem a hivatás. Ezeknek az embereknek valóban szükségük van rá, mint nővérükre, aki Jézust viszi hozzájuk. Rajta keresztül újra megértettem, amit a Times magazin írt, hogy a Szentatya mintegy csalódva a szerzetesekben, a megújulási mozgalmaktól várja az Egyház megújulását. (A Times mint a múlt év legnépszerűbb emberével, készített a pápával egy hosszú interjút.) Hát kaptam egy testvér-lelket, nagyon mélyen tudtunk beszélgetni, imádkoztam is érte. Ő a harmadik ember, aki megkaptam az Úrtól. Houstonban Martha Garza és Kathlen nővér, s most ő, ez valóban a Lélek gazdagsága. Hála érte.

március 14.
Hát tudod, a Linn testvérek féle botrányon nem csodálkozom, amikor itt hivatalosan, mint kelkivezetői szolgálatra való felkésztés hangzik el, hogyan kell energizálódni a másik neműnél, csak éppen nem kell lefeküdni vele. A Sacre Cour professzor fogalma a lelkivezetésről, hogy azzal kell megsegíteni, aki hozzád jön, hogy arra segíted ami - nem amire az isten hívja... tehát ha lesbikus, akkor legyen boldog leszbikus, ha egyedülálló, akkor az, - ez volt a két nagy kategória, ezen belül említődött még a házasság mint életforma és a cölibátus is.- de ezek az egyedülálló életforma megnyilvánulási formái. Azért a kis-közösségben elmondtam, hogy a házassági vagy a papi és szerzetesi szeretet-szövetség ellen nem csak a sexus aktusával lehet vétkezni, a szeretetben kizárólagosságra törekvés van. Erre az volt a válasz, hogy hát ő elfogadja, hogy én így élem meg, én meg engedjem meg, hogy mások másként éljék meg. Köszönöm. Jenanint próbáltam kérdezgetni, mit tesznek a hivatásokért, erre hosszan részletesen kifejtette, hogy miért nem lehet semmit sem tenni, s hogy ők évekkel ezelőtt mennyi mindent megtettek már, de különben is ő a novicmesternő, és még ehhez hasonló munka nélküli megbízatások tömegével rendelkezik, de a végén kibökte meglehetősen keményen, hogy ők nem adják fel a modern prófétai szerepet, legfeljebb nem jön senki. Nagyon fájt a szívem értük,. Már csak azért is, mert egy bűbájos nicaraguai származású 23 éves Martha, aki szociális munkás lesz, kérdezgetett engem a Társaságról, de hát ő a karizmatikus megújulásba tartozik, és ilyen kiégett és feminista közösségbe nincs lelkiismeretem hívni.

március 20.
Ontárió úgy készül Gyümölcsoltó Boldogasszonyra, hogy körbe-vándorol ennek a vidéknek a kegyszobra Ide a Szt Péter-Pál templomba is fogják hozni. Tegnap sikerült megnézni a TV nagyböjti katolikus adását, mert éppen mást csináltak a testvérek. Kathlen olvasott, s mondta, hogy nem zavarom. Így végre valami normális TV műsort láthattam. A Torontói püspök nagyböjti sorozata ez, s megint az Úr kedvessége, hogy arról beszélt, ami nekem annyira fontos ebben az évben: Úton Jeruzsálem felé... S aztán az is ajándék lett, hogy Kathlen lehívta Gabriella testvért, s végül ők is velem nézték. Holnap van a Szamáriai Asszony találkozása Jézussal. A Jézussal való találkozás, Élő Vizet fakaszt és megtérésre hiv. A nagyon jó velős elmélkedés után egy korombeli nőnek a tanúságtétele volt, aki 14 évvel ezelőtt (tehát a megtérése igaznak bizonyult) hallotta meg Jézus szavát egészen hétköznapi körülmények közepette - amilyen hétköznapi volt a palesztin nő kútrájárása annak idején. A strandon feküdt az oldalán. Már tizenkét éve szakított az egyházzal, hittel, egyszerűen közömbös volt. S egyszerre csak rászólt valaki, kedvesen és határozottan, egy nő, aki valószínűleg féltette a napszúrástól: Most már fordulj meg! S ő sziventalálódott. Ez számára Isten hazahívó szava volt. Átélte, hogy most vagy megfordul, vagy végleg dönt a hitetlenség mellett. Tudta, most döntenie kell, szabadságában áll. Megfordult a másik oldalára, s akkor egyszerűen rázúdult a hit ajándéka, mindent értett és hitt. Gyorsan összeszedte magát, s elment a közeli templomba - ez éppen a Szt Bazil templom - ott talált egy imádkozó papot, s rögtön kérte, hogy gyóntassa meg, mert ő hazatalált az Egyházba. Mikor hazament a férje kérdezte, mi történt, s ő megmondta, hogy visszatért az Egyházba. Azóta is megünnepli a nap évfordulóját, sőt az órát is. Szóval a Jó Pásztor unja a sok szöveget a pluralitás elfogadásáról s maga megy eltévedt juhai után! Az Úristen aláhúzta ezt az élményemet, hogy pont mostanra kaptam Ausztriából egy képet az Élő Víz ígéretével. Houstonból pedig az egyik kis idős nővértől egy Szt József képet, pedig ő nem is tudhatja, hogy Szt Józsefet is szoktam nyaggatni. Mióta rájöttem, hogy a reggeli Szt József fohászunk eredete a karmelita gyökér révén összekapcsol Avilai Szt Teréz Szt József tiszteletével, s mióta Scholz Klára néni - a nagyváradi hivatásos kültag, édesanyám jó barátnője révén ráláthattam, hogy az előző nemzedék ezt mennyire komolyan vette. Különösen is kérem Szt József oldalmát a mi nagyon is Názáreti otthonainkért, a Forráskútért, Csikszeredáért, a Regina pacis-ért, na meg a benne lakókért. Szóval örülök, amikor visszajelzik az "odaátiak" hogy nem süketek, ha nekem olykor lassúnak is tűnnek. Itt tíz napja kemény sztrájkharc van. Rengeteg közalkalmazottat akarnak az utcára tenni. Egyáltalán nem romantikus, hanem félelmetes ahogyan az állami hivatalok bejáratánál -15-20 C-fokban, feliratos táblákat hordozva körbejárnak a dolgozók. Ugyanis csak az kap sztrájk-pénzt (ami mégis valami, bár egy család abból nem képes megélni) ha ott van tüntetni az u.n. picket vonalon. Ugyan van valami megegyezés, hogy a létfontosságú helyeken hogyan biztosítják a munka folyamatosságát, mégis pl. a nagy havazások miatt nem az autópályákon sorozatosak a tömegszerencsétlenségek, több halálos áldozattal, mert nem kotorják az utakat. Sőt számon kérték az egyik hivatalnokot, aki ki merte rendelne az időjárásra való tekintettel az útkotrót. A börtönben is kötelező sztrájk van, ez pedig már lázadásveszélyt teremt, a börtönőrök létszáma minimum, a foglalkoztató üzemek leálltak, így az elitéltek a nap legnagyobb részében a cellájukban vannak, s egyszerűen nem bírják már elviselni ezt a bezártságot, éhségsztrájktól gyújtogatásig minden előfordul. A rendőrség sztrájkja miatt egyszerre megugrott a rablások, gyilkosságok száma, nyílt utcai lövöldözésekre is sor került, véletlenül egy fiatal édesanyát lőttek le a célzott helyett. Ekkor már olyan nagy volt a felháborodás, hogy állítólag kezdődött valami tárgyalás. Azt is mondják, hogy a kormány ki akarja próbálni, hogyan funkcionál az élet minimális dolgozói létszámmal, mennyi embert lehet elküldeni. A sztrájk ugyanakkor nagy anyagi veszteség - mindenkinek, de elsősorban a szegényeknek, s terjed a hír hogy a mindenképpen bekövetkező létszámcsökkentés azokat fogja érinteni, akik sztrájkoltak. Mindenki tudja ki sztrájkolt és ki nem a közérdekért, s a köz-ből egyesek mégis el fogják veszíteni az állásukat. Félelmetesen kétélű fegyver a sztrájk-jog, így közelről nézve.

március 23.
Képzeljétek, az egyik csoporttárs nagyon megkért, menjek a dékánhoz és mondjam el, amit tapasztalok a Regis -ben. Megkérdeztem Gabriella testvért, hiszen nem akarok bajkeverő lenni. Ő pedig azt mondta, hogy lehet, hogy be fogom látni a lelkigyakorlat után, hogy beszélnem kell a dékánnal. Nekem nincsen reményem hozzá. Annyira átjár mindent az a szemlélet, hogy az ima, a lelkiség, nem a "köteles hódolat adója", hanem eszköz, hogy azzal jelenvalóvá tegyem az isteni jelenlétet, és én növekedjek. S mindezt olyan vallás keretében és olyan módszerekkel, ami nekem jó. Ugyanakkor újra meg újra megtapasztalom az Úristen ingyenes jelzéseit. Azt gondoltam, elegendő, ha a kisebbik és jobban összenőtt csoportban megrajzolom az "én creation story"-mat. Ugyanis az egyik előadás arról szólt, hogy a hatásátveszített régi teremtéstörténet helyett írjuk meg a hatékony mítoszt. Ezek után most már menetrend-szerűen újra megjegyezte, hogy aki azt gondolja, hogy ez nem fér bele a katolikus hitébe az ne tegye. Mintha ő vagy én határozhatnánk meg, mi fér bele a katolikusba és mi nem. Szóval a húsvéti üdvözlet a részemről mindenkinek egy rajz: krisztus áll a Föld-golyóbison, kezében a diadalmas Kereszt, mint egy lándzsa szúrja át a kígyó fejét,, és felhőbe burkoltan a Nap, a Hold, a csillagok Krisztus lába, illetve a Krisztust hordozó Föld körül. Egyszerűen nem veszik észre, hogyan felejtik el az Ef.levél tanítását: Minden Belőle, Általa és Érette van... Annice Calahan-nak pedig zárt borítékban odaadtam az 1996-s évi mottóra (Miért jöttél) irt válaszomat, és a képre azt írtam, hogy imádkozom érette, hogy visszakapja a Credo-ban összefoglalt hitet, és ne lépjen arra az útra, amin Mary Malone ( a korábbi szerzetes, majd teológiai prof, aki nemrég kijelentette, hogy a feminizmus nem egyeztethető össze egy olyan vallással, melynek lényeges eleme, hogy Jézus Krisztus Isten fia, azaz Isten, Jézus Krisztus atyja, s kilépett az Egyházból.) Természetesen megbeszéltem Gabriella testvérrel ezt is, megmutattam neki a levelet, jónak látta. Hát azért leragasztottam a levelet, nehogy ott az órán olvassa el, de mivel a többiek is megmutatták gymásnak a kapott képeket, ő felbontotta a borítékot, s nagyon meg volt hökkenve. Sajnáltam, éreztem a feszültségét, de azt gondoltam, ez őérette van. Ezen az órán háromszor hangzott el, hogy hát ha én akarok, el is mehetek.

március 24.
Kedves Testvérek! Mivel jó dolog az Úr jóságát hirdetni, hadd mondom el, mi minden történt megint. Az elmúlt hét nagyon nehéz volt. Kezdődött azzal, hogy hétfőn reggel vettem észre, ellopták a teljes tartalék pénzemet. (Az infláció miatt beváltottam az utolsó fizetésemet, hogy aztán júliusban legyen miből élni). Egyetlen egyszer vittem el a kézitáskám a templomba, s akkor áldozáskor otthagytam a padban. Még jő, hogy az útlevél nem volt benne. De hát a kiszolgáltatottságnak, tehetetlenségnek nagyon nehéz tapasztalata lett. (Nem olyan könnyű hosszú távon mások jóságából élni). S ráadásul ez egybeesett azzal is, hogy a Regis Colleg-ben, most már nem is a magam, hanem az IGE kiszolgáltatottságát, törékenységét éltem meg. S mivel ugyebár azt kértem az Úrtól, adja meg az angolul-szólást az ő dicsőségére, hát csakis úgy adja meg. Azaz mindig az alázatosság magasiskolája megszólalni, és vállalni, hogy megint az ellentmondás jele vagyok a másságommal, más hátteremmel, más egyházképemmel, más egyházhűségemmel, más látásmódommal ( s hát egyáltalán nem látom, hogy túlságosan tisztelnék a másságomat). Arra jó az angol nem-tudásom, hogy csak akkor szólalok meg, ha már nagyon fontos, s arra is, hogy akkor odafigyelnek, mert meg akarják érteni, s közben ők a jóságosak, ez nyitottá teszi őket felém, s talán időnként arra is, amit mondok. Szóval kedden A.Callahan óráján már az új teremtés-sztorit kreáltuk. Miért? Hát miért ne? A Vallás, a Biblia, Jézus Krisztus csak metafora, s ha már nem müködik,mint erőforrás, ki kell cserélni. Persze ez az új, nem is annyira új, hiszen Gaia-mitológia a görögöktől, gnoszticizmus és panteizmus - ez végigkísérte az egyháztörténelmet. De az, hogy katolikus, pardon jezsuita teológián a kereszténység előtti csillagok, - hegyek, - föld tiszteletéhez akarunk visszatérni, s azt hirdetjük, hogy az ember felsőbbrendű mint a giliszta, istenképmásisága, örökéletű lelke, örökéletre hivatottsága miatt, hanem egyenértékű a növényekkel, állatokkal, kristályokkal, egy az Universummal, - hát ez egyszerűen megülte a lelkemet. A kiscsoportos megbeszélésen egy fiatal protestáns lelkipásztornő nagy bűntudattal bevallotta, hogy meg van zavarodva, mert hát ő tudja, hogy neki "férfi az Isten-képe, neki fontos az Úr Krisztussal való kapcsolat, akkor hogyan vezesse be a női istenfogalmat a gyülekezetbe." S hát feltette a kérdést, nekünk, mi a véleményünk az inkluziv nyelvről. Erre elmondtam, hogy a magyarban s bizonyára még más nyelvek is vannak így, ez nem probléma, s ebből látszik, hogy egy lingvisztikai kérdést használnak itt fel arra, hogy egy ideológiát terjesszenek.(eco-feminizmus) Egyébként az egyik kötelező cikkben benne is volt, hogy elveiket rituálékon, énekeken, új nyelvezeten át akarják terjeszteni. Azt is elmondtam, hogy pár példából hogyan lehet észrevenni, hogy mennyire exkluziv ez az álllitólagos inkluzivitás. Pl. Amikor a Benedictus-ból Ábrahám mellé odateszik Sárát, ezzel kizárják az egész Hágártól származó mohamedanizmust, akik szintén Ábrahámot vallják ősüknek. De különben is a Kinyilatkoztatott IGE van megtámadva, s mi a kommunizmus ideje alatt állandóan abban a támadásban éltünk, hogy a Biblia hamisítvány, s most a magukat kereszténynek mondók akarják meghamisítani azt, amiről kiderült, hogy igaz és ősi. De itt már nem is "csak" az IGE, hanem az emberi gondolkodás struktúrája is meg van támadva, ha nem lehet a megismerés logikáját követni, amelyben ott van az állítás, tagadás, körbejárás, megerősítés, logikai következtetés momentuma. A prof.-k által előadott creation story azonos a darwinistával, s annak filozófiájával is: "Miért ne lehetne így... jó volna, ha így lett volna... így volt... így van... De óvatosan vezetik be a csúsztatást. Először csak az "Ige megtestesülése" helyett az Isten megtestesüléséről beszélnek, s csak a következő lépésben - ha rákérdezel - derül ki, hogy ezzel nem Jézus Krisztus isten- voltát erősítik, hanem ennek tárgya már a világ. Az Isten megtestesült a világban (s nem teremtette a világot) - a föld az Isten teste (az Eucharistia nem) A Föld, sőt az Universum egy élő organizmus, az Isten nem transzcendens, hanem immanens személytelen erő. Szóval nem tudom mennyit és mit sikerült megértetnem a csoporttársaimmal, én mindenesetre teljesen leverten mentem a Szent Név templomba. Ahol hétfőtől péntekig egy texasi Szt Kereszt-atya tartott a karizmatikus megújulásnak lelkigyakorlatot. Hát ilyen az Úristen. A "megtöretett IGE"- tapasztalatomra a válasz az volt, hogy nekem az "Isten Báránya"-ként megtört Kenyérből adott. Hupilila kabátom nem sugallhatta szerzetesi voltomat, egyébként is "ilyen helyre szerzetesnővérek nem járnak" hallottam többektől is a csodálkozást, amikor bemutatkoztam. Hát igen, ilyen helyekre csak az anawim Jahwe- megy. Másnap aztán M.Brennen prof előadása volt a poszt-modern jelenségről, első órában kiscsoport. S legnagyobb meglepetésemre az egyik férfi, aki előző nap ott volt Annice Callahan óráján, de nem nagyon szólt, megköszönte " hatalmas és erőteljes tanúságtételemet a Biblia mellett, s csak azt reméli, hogy egyesek elgondolkoznak". Hát ez nagy vigasztalás volt. "Amikor gyenge vagyok, akkor vagyok erős" Egyre inkább kiderült az is, hogy nem merik hozni a valódi véleményüket, mert félnek, hogy nem fogja a prof elfogadni a dolgozatukat. Margaret Brennen, 70 év körüli neves prof, ugyanazt az ecofeminizmust hirdeti,mint Callahan- (aki nekem nem hisz, olvassa el az angolnyelvü, tőle kapott jegyzeteimet) Ő már eljutott odáig, hogy ma már nem mondhatjuk, hogy Jézus Krisztus Isten Egyszülöttje, egyetlen megtestesülése, hiszen valódi megtestesülés volt Gandhi és Buddha is. Ő azért maradt (?) keresztény, mert ebben a hagyományban nőtt fel, eszerint a hagyomány szerint van kapcsolata az Universummal. (Sic) Ma már nem lehet azt állítani, hogy a második isteni személy létezett a megtestesülés előtt. Azt hittem nem jól hallok, ez azt jelenti, hogy tagadja, hogy Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember, egy személyben és két természetben- Így amikor az előadás végén rámköszönt egy fekete pap: How do You do? - hát magyarán válaszoltam, azaz elmondtam, hogy ez rettenetes, ez már nem kereszténység. S erre ez a pap - negyven év körüli trappista, filozófiai doktorátusa már van - azt válaszolta, hogy ez valóban nem kereszténység. S ezért van, hogy az afrikai püspökkari konferencia úgy döntött, nem küld fiatalokat Amerikába tanulni, még akkor sem, ha ez anyagilag megérné, mert olyan sokan elvesztették nem is csak a hivatásukat, hanem a hitüket is. Ez megint vigasztalás volt, hogy nem én vagyok egészen bolond, amikor úgy érzem, hogy a bensőmet nyúzzák meg, s megint csak az IGE, a továbbélő Krisztus kiszolgáltatottsága fájt. Este a Szent Név templomban ez alkalommal a Fatimai Szűzanyának szóló Don Gobbi féle imát mondtuk - ez hazakapcsolt a hétfői kisközibe. Köszönöm. Holnap, a Szt Bazil templomban Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére lesz szentmise. Ez a kanadai testvéreknek egyáltalán nem ünnep. (Feministák, de nem máriásak!) Arra is rájöttem, hogy ők alig kaptak valamit a társulati lelkiségből. Mária testvér az alapítójuk fiatalon került ki, ezen a vidéken bencés közösség nincsen, ő pedig egészen gyakorlati ember volt. Még a "Megszentelő Szeretetet" sem ismerik, nemhogy Margit testvér más tanítását. S nem is tekintik Margit testvért alapítónak. Ez azért kijózanító. A. Callahan órája volt megint, a misztikáról tanított. Fájdalmas az a visszaélés, ahogyan ezt teszi, van módja rá, hihetetlen nagy a tárgyi ismerete. Keresztes szt János a "lélek sötét éjszakája"-t és az Ignáci desolációt, vigasztalanságot magyarázta, hogy tulajdonképpen most ez van jelen az írástudók életében, akik új magyarázatot keresnek a létre, az élet jelenségeire, mert a Biblia már kevés. Csak hát teljesen kihagyta az egészből, hogy Keresztes szt János szerint és szt Ignác szerint is, másként működik a Szentlélek a bűn állapotában lévő emberben, s másként a kegyelem állapotában lévőben. De hát ő szerint nincsen bűn, s nincs is "olyan mozgása, döntése a léleknek, mely eltávolíthatna Istentől. Aztán újra előadta a creation story-t, azzal a megjegyzéssel, hogy "akinek ez már nem keresztény, az ne jöjjön vissza a következő héten." De hát rajtam kívül mindenki diplomáért tanul. Teljesen lefáradt lélekkel mentem át a Könyvtárba, s erre a folyóiratos polcon kezembe akad egy kiadvány, előző nap még nem volt ott: Az Amerikai Mariológiai Társaság és Püspöki Kar közös kiadványa, a legutolsó szimpozion dokumentációja. Ahogy kinyitom: A Fatimai Üzenet teológiai magyarázata néz vissza rám. Nekem a népszerűsítő formák sokszor nehézséget okoznak, de itt olyan észnek, léleknek, szívnek egyértelműen, teológiailag találtam rá a magyarázatra, ahogyan még soha. Ez megint a Szűzanya vigasztalása volt. Ezek után kezembe akadt egy szórólap valamelyik templomban, hogy március 23-n, szombaton, a Szt Mihály székesegyházban a Guadelupei Szűzanya tiszteletére mondott szentmise, utána rózsafüzérmondós körmenet az életért. Hát erre elmentem. Ragyogó tavaszi nap volt, kék ég, s a nyugdijjas püspök egyszerű mély beszéde. Bizony megint csak bőgtem, s csak azt tudtam tenni, hogy ezeket a keserű könnyeket adtam oda. Ebben benne volt a kiszolgáltatottságunk, az "Isten kiszolgáltatottsága a rossznak " - s igen, ebben benne volt, mint "anyagi alap" az ellopott pénz, ami csak nekem volt olyan nagy összeg, de ami jelképpé növekedett. El kellett veszítenem, hogy átélhessem ezt a kiszolgáltatottságot. Nagyon jó volt sokakkal együtt rózsafüzért imádkozva vonulni az utcán. Fájdalmas volt, hogy szerzetesek nem voltak. Az egyik parkban megálltunk, s különböző nyelveken imádkoztuk a mikrofonba a rózsafüzért, s jó volt, hogy én magyarul is elmondhattam. Először olyan árvának, idegennek éreztem magamat, s hirtelen hátratekintettem valamiért, s akkor vettem észre, hogy szinte a fejem fölött van a hatalmas Guadelupei Mária-kép, amit három erős férfi hordozott végig, nem is tudtam, hogy kihozták a körmenetre a templomból. "Véletlenül" egész idő alatt a Szűzanya árnyékában sodródtam. Ezek után próbáltam a Pro-Life-s vezetővel beszélni, de nem érdekelte, zárt, lokál-patrióta mosollyal bólintott, én pedig azzal a keserűséggel ültem be a Székesegyházba: Hát a mi életünk nem érdekel senkit" - s tényleg olyan volt, mintha érezném az Úr szelíd szemrehányását - "Hát hogy mondhatsz ilyet!" S két perccel később odalépett hozzám Pat, egy tanárnő a karizmatikus imacsoportból, aki nagyon megörült, el akart vinni a piacra, hogy vegyek valami érdekes ajándékot az otthoniaknak, így nagy nehezen kihúzta belőlem, hogy arra nincs pénzem, s hogy miért nincsen. Így nem csak, hogy felvitt a TV-torony legfelső emeletén forgó vendéglőbe, hanem a teljes ellopott összeget is megtérítette, mondván, hogy én vagyok a csodás imameghallgatás, mert ő azért imádkozott reggel, hogy küldjön eléje valakit az Úr, aki valóban rászorul, mert legutóbb kiderült, hogy akinek adakozott az drogos volt. Hát ilyen egészen kézzelfogható módon vigasztalt az Úr, hogy erősítse a hitemet, " s megtérvén én is vigasztalhassak másokat azzal a vigasztalással, amivel Ő vigasztalt." Az azért fájdalmas volt, hogy idegenekkel azonnal az Isten jóságáról tudunk beszélni az utcán, s a hivatásban testvérekkel pedig csak újság és TV hírekről. Félelmetesen tapasztalom az Úristen vezetését a könyveken, újságcikkeken keresztül is. Tegnap volt egy vitám a testvérekkel a női papságról. Ők a milánói érsekre, Martini-re és Miklósházy pp-re hivatkoztak, s azzal győzködtek, hogy mint szociális testvérnek az ellentmondás jelévé kell lennünk .Én sajnos nem szoktam megjegyezni, mit hol olvasok, csak tudtam, hogy ez lezárt ügy, ezért nem mentem jobban bele a kérdésbe, mondván, ahhoz nem elég az angol tudásom, s hát látom, én most valóban az ellentmondás jele vagyok közöttük. Gabriella testvér jót derült rajtam és udvariasan elterelte a szót. Természetesen másnap a kezembe akadt Miklósházy pp-kel az interjú, ahol újságírói fogásként ez volt a cím: "Nem tévedhetetlen tanítás a női papság kérdése". De a cikkben magában éppen ennek az ellentéte volt. De hát az újságok odahaza is ilyenek, csak nekünk kellene mint szociális testvéreknek másként olvasnunk, mint az átlagembereknek. Aztán megyek a könyvtárba, s az első ami kezembe akad, egy hivatalos egyházi folyóirat, ahol ott volt a nyilatkozat, datálva, hogy ez a kérdés, bizony a depositum fidei-hez tartozik. Hát fénymásoltam, s adtam belőle Gabriella testvérnek is, mondván, hogy nem akarok vitázni. Gabriella testvér azt mondta, hogy hát ők ezt nem is tudták, csak az első bizonytalan nyilatkozatokat olvasták. S láttam, hogy odatette olvasni a testvéreknek. Persze visszhang aztán nincsen, de talán valami mégis bemegy. A testvérek csak a reform-katolikusok lapjait járatják. (Chittister) s azok nem közlik az ilyesmit, legfeljebb támadják a témát. Másnap az Úr által vezetett teológiai kurzusom folytatódott, a könyvtárban találtam egy brit lapot, s abban olyan igaz, átfogó képet a post-modern kor teológiai problémáiról, életérzéséről, - s arról, hogy nem új teremtés-történetet kell kreálni, hanem mélyebben meg kell érteni a Genezist, más részlettudományok fényénél. Külön cikket Mária helyéről, szerepéről, küldetéséről a post-modern korban. Természetesen fénymásoltam ezeket, hiszen nekem arra is gondolnom kell, hogyan adom majd tovább, ne mondhassák, hogy én találtam ezt ki. Nagyszerda A Callahan óráján a szellemek megkülönböztetéséről volt szó, ami elhangzott az igaz volt, csak azon csodálkoztam, hogyan lehet, hogy részleteiben igaz dolgok nem állnak össze, nem jut egységre az élet és a tanítás az elhallgatott részletek miatt. Ráadásul a szellemek megkülönböztetésének Ignáci elvei komoly nehézséget okoznak a nem-katolikusoknak. (A 25-ből 15) Ráadásul egy kis rövidszoknyás feminista egészen komolyan megkérdőjelezte az egész Ignáci lelkigyakorlatot, mert az exkluzív, mert Jézus-központú, s akkor hogyan vehetnek részt rajta a zsidók. Hát ez még az előadónak is sok volt. Most nem volt miért szólni, nagyokat hallgattam, így szünetben Annice megkérdezte, hogy miért voltam olyan hallgatag. Ez nagyon jól esett oldotta azt a közérzetemet, hogy én vagyok a rettenetes, aki mindenről különvéleményt jelent be. Persze azzal is szembesített, hogy mennyire fontos nekem is, hogy elfogadjanak, mennyire fárasztó másnak lenni, mint a többség, az elegánsak és kiműveltek. S mégsem az az út, hogy versenyre kelni velük, hanem vállalni a törékeny kicsinységemet, és a különbjáratú- de egyházias véleményemet. Így talán időnként ez jel lesz a számukra. S hát ez azért történik is. Egyik reggel tréfásan mondtam valamire Kathlen-nak: You are right! - s erre szintén tréfásan körbekiabálta a házat, hogy én igazat adtam neki. Ebből észleltem - nagy meglepetéssel - hogy a jelenlétemnek súlya van. Tegnap a "Spiritual Guidance" ürügyén újra az eco-feminizmusról volt szó. Nagyon ügyes módszer minden csatornán ugyanazt sulykolni. Most olyan vonatkozásban, hogy a Föld-centrikus lelkiségnek a lényege, hogy Isten csakis immanens, és nem is Jézus Krisztus által, hanem az Univerzum benső titokzatos személytelen ereje által, s ezt teszi szentté, s erre kell rányílni a meditációval. Hát szerencse, hogy most már nem voltam annyira egyedül az ellenvéleményemmel. Persze azt nem lehet véleményként, gondolatként megosztani, beszélni csak érzésekről és tapasztalatokról ildomos. Hát megosztottam, hogy engem azért nem vettek fel az egyetemre, mert nem fogadtam el a darwini világképet, s azóta már többfelé olvastam, hogy nem is bizonyított az evolúció, hanem csak hipotézis, ezért nem lenne jó ennyire összekapcsolni a hit kérdéseivel, ez másféle igazság, mint a természettudományos. S hát ebben az évszázadban sokan haltak meg a hitükért, azért mert nem fogadták el a materializmust mint világnézetet, mint Istent, s itt most arról van szó, hogy hát fogadjuk el csak nyugodtan. Ezután valószínűleg csak az én jelenlétem akadályozta meg a közös Eucharistiát, - a jelenlevők többsége nem katolikus, és többen papszentelésre váró nők. Nagycsütörtökön Egyik évfolyamtársam, egy anglikán pásztornő - akit hamarosan pappá fognak szentelni - vitt ki Hamiltonba. A Toronto-i testvéreknek kis előzetes húsvéti meglepetést készítettem, s örömmel indultam Hamiltonba, mert az individualista tapasztalat után, már vágyódtam testvéri, lelki közösségre... A "sofőröm" alaposan kifaggatott a véleményemről, az elveimről, s aztán pillanatok alatt kiderült, hogy hát igen, ő feminista, a világképébe nagyon is belefér a föld, a természet védelme - s hát ennek egyik eleme a születésszabályozás is. (azért itt már kilóg a lóláb, már nem azt mondja, hogy az anya védelme!!!!) S amikor rákérdeztem, hogyan egyezteti össze a demokráciát azzal, hogy a harmadik világ népeit gazdasági eszközökkel kényszerítik a gazdag országok és a tőkés csoportok sterilizációra stb... hát nem igen tudott válaszolni. De nagy a zűrzavar a lelkekben és a fejekben egyaránt. Hamiltonban a szent három napra évek óta lelkigyakorlatos, liturgikus együttünneplést kínálnak fel a testvérek, kb. 30 vendég jött össze. Jó volt látni az összmunkát. Ha valamit rámbiztak, nem javították ki, úgy fogadták el, amilyen, s ez olyan otthonélményt nyújtott. Sr. Anasztázia jó vezető, mert nem akar mindent maga csinálni, s nincsen verejtékszaga annak, amit csinál. Egy idős u.n. Szentlélek-atya volt ott: McKarty. Idős, rákos, de sziporkázik a humortól. A Szeder Vacsora zsidó zenével, pászka evéssel, bárány lakomával s közben Ószövetségi olvasmányokkal telt. Utána a vendégek is segítettek az elra-kodásnál. A liturgia után az atya megosztotta, mit jelentett neki újra rádöbbenni arra, hogy a pap=Krisztus, s most a szertartás alatt, amikor a kórus azt énekelte: - ő meg tette: levetette felsőruháját... ez egészen mély jelenlét élmény lett a számára. Egy skizofrén férfinek, egy volt alkoholistának mosta meg a lábát. Liturgia után éjfélig szentségimádás volt. A nagypénteki nap közös vetített keresztúttal (Izabel és Edit Pitzek magyar származású testvérpár Las Vegas-i templomban készített üvegablakairól) és a hozzá írt elmélkedéssel telet. Olyan szimbólumokat és összefüggéseket hozott fel az Ószövetségből, amire sohasem gondoltam. pl. ahogyan Mózes ölelte a Törvényt, úgy ölelte Mária Krisztust... Beszéd, Szent Kereszt hódolat a Holy Spirit Center kápolnájában. itt egy hatalmas fa feszület van az oltár felett, kicsit a Rókus temploméhoz hasonló, az oltár közelébe egy durva ág-keresztet állítottunk, töviskoszorúval és vérvörös lepellel, majd az oltár lépcsőjére volt téve egy faragott, ékköves- Ékes Kereszt. A három együtt nagyom kifejezte a múltat-jelent-jövőt. Mi a durva jelent öleltük át. Nagyon szép volt, mindenki beleadta a lelkét, mégis átéltem mennyire más, ha a püspökkel vagy a plébániával ünnepeljük a Húsvét-Misztériumot. S azért volt, amiben egyáltalán nem tudtam résztvenni. Mégpedig a leglényegben, a nagyszombat éji keresztségi fogadás megújításában: Mert nem a bűnnek, a sátánnak és a világnak kellett volna ellentmondani, hanem el kellett volna kötelezni magunkat az inkluziv nyelv használatára, a föld megőrzésére... Ha egy lelkigyakorlaton, nem nagyszombat éjjel, egy közösség közösen,lelkileg kidolgoz magából egy közös, a Krédó-val egybecsengő mégis sajátos hangsúlyú hitvallást (lásd Margit tv Credo-ja) azt el tudom fogadni, de, hogy így belesodorjanak valamibe, s ráadásul azt állítsák, hogy ez a mi hitünk... Ennek vagy az a következménye, hogy felelőtlenül komolytalan szavakat mondunk a liturgiában Isten előtt, szavakat, amik nem hordoznak és nem fejeznek ki bennünket - de az istent sem, - vagy pedig így manipulálnak az ünnep megnyitó légkörével, hogy értsek egyet egy új hitvallással... Sr. Anasztázia mondta az asztali beszélgetésnél, hogy azért szedette össze a szövegeket, mert volt olyan csoport, mely feljelentette a püspöknél őt egy ilyen krédóért. Sajnos a püspök csak annyit tett, hogy elküldte neki a levelet. Az a csoport már a lelkigyakorlaton szólt, hogy nem tudják ezt a krédót elfogadni mint hitvallást. Ilyenkor nem működik az "elfogadlak téged" szabadságod van a felfogásodhoz. Hát kicsit emiatt is döntöttem úgy, hogy megkeresem az atyát, s elmondtam neki a nehézségeimet, fenntartásaimat a Regis College-l s nagy meglepetésemre ő is azt mondta, adjak visszajelzést. Elmondtam a helyzetemet, hogy vendég vagyok, nem szeretnék hálátlannak tűnni, s üdítő volt látni, hogy egy szabad kanadai csodálkozik, mert nem érti, ez a kettő hogyan függ össze. Igen, legyek hálás a meghívásért, de ez nem azt jelenti, hogy el kell fogadnom az ő véleményüket, elveiket. Itt tetten érem a kommunizmus utóhatásait magamban. Persze ezt felerősítette az a nagyon személyes előadásmód, ami itt dívik, így ha az előadás tartalmát kritizáló az előadó is érintődik. Erre meg azt mondta, hogy rossz az a professzor, amelyik nem fogad el a sajátjától különböző véleményt, főként akkor, ha azt kommunikálja, hogy ő kíváncsi a véleményünkre. Valami jót nevettem a beszélgetés közben, s erre azt mondta, hogy örül, hogy azért tudok még nevetni, s elmondta egy álmát. Tudta, hogy a másik szobában várja az Úristen, s hát két nagy teleírt könyvvel ment át hozzá. Az Úristen megkérdezte, mi ez a két könyv, s erre ő mondta, hogy hát ezek az ő jó tettei. Erre nagyot kacagott az Úristen, ő pedig felébredt. Hát tulajdonképpen ez lett ennek a beszélgetésnek - szentgyónásnak az ajándéka: "Neveti őket a Mindenható"- mert nagy távlatból látja a mi küszködéseinket, aránytalanságainkat. Amikor a testvérek megkérdezték őt a női papságról, hihetetlenül bölcs választ adott. Azt mondta, hogyha az Egyház elrendelné, ő el tudná fogadni, csak az a kérdése, miért akarják ennyire ezt a nők? Vajon jó-e a motívumok? Hát szép volt a Húsvét, bár a luftballonokkal díszített templom, azért nekem fából vaskarika, s azért a végén odaültem a harmóniumhoz magyar húsvéti énekeket játszani. Pihenés, rakodás, átköltöztünk a testvér-házba, este "családi ünnep" s ez nagyon közösség-építő, őszinte szerető légkör, megosztás, közös tervezése a másnapnak. Este közösen megnéztük a Ben Hur második részét, reggel közös ima, igeliturgia. (Húsvét hétfőn egész Hamiltonban pihennek a papok!) s aztán két kocsival neki a világnak, illetve a testvérek családjait látogattuk meg. Aztán elmentünk a Niagarához, hadd lássam egyszer szép időben. Egész nap nagyon változékony volt az idő, mire a Niagarához értünk hólabdák estek az égből. De a Niagara csodálatos. Közben több jó testvér-szívű beszélgetésre került sor. Nagyon tudatosan őrzik, hogy ők önállóak, kanadaiak, még elevenek a sebek, amiket a Buffalo-i vezetés okozott az ötvenes években, de próbálnak előre tekinteni és itt Hamiltonban mély imádságos testvéri szeretetet tapasztaltam meg, nagy nyitottságot. S előkerült a fájdalmas kérdés: Nem haragudtak-e ránk Paula és Petra testvérek, hogy elszakadtunk Buffalo-tól. Úgy örültem, hogy mondhattam, hogy szenvedtek, de nem ellenük, hanem érettük. Elmondtam Auguszta testvér sírását érettük. Ezalatt a hamiltoni pár nap alatt többet ismertem meg Canada-ból, mint egyébként január óta. Torontóban az a szokás, hogy azt mondják: Hát érezd jól magad... de hogy mivel,kivel, hogyan szervezed meg azt, amit nem ismersz, az nem jut az eszükbe. Ha életrevaló vagy,nem fogsz unatkozni. itt Anasztázia belehívott engem is a családlátogatásba, így itteni családok életét ismerhettem meg.

április 12.
A Szt Bazil templomban ott szoktam maradni mise után a rózsafüzéren, bár inkább nyelvimának tűnik a sebessége miatt, nem is igen tudom együttmondani velük. Az járt az eszemben, hányszor megtapasztaltam már Mária segítségét, jó lenne összeszedni már magamat, itt a kurzus vége, közeledik a lelkigyakorlat. S erre mikor indulok kifele, egy kínai-szemű mosolygó hölgy a kezembe nyom egy szép rózsafüzért, és megígéri, hogy imádkozni fog értem. Hát nem szép? S ma reggel arra ébredtem, hogy a szívem énekli: Praises to You Lord, King of aternal glory. De hát kellett is, mert ma az Eucharistia volt a téma, s nagy intenzitással hirdették meg nekünk, hogy ma már nem a kerügma, nem a prófécia, nem a diakonia, hanem a koinonia az egyház küldetése. Csak képesek lennének nem vagy-vagy-ben gondolkodni. Az Eucharistia funkciója csak annyi, hogy közösséget teremt Jézus példájára, s a liturgia, a rituálék ezt csak elideginitik a politikai tartalomtól. Lila gőzük sincsen, hogy mit jelent az IGE által megjelentődő üdvösség-történés a zsidó liturgiában, s arról se, hogy Jézus nem felrúgta, a Törvény liturgikus előírásait, hanem éppen ennek a megjelentő, üdvösségtörténetet felidéző gyakorlatnak adott szentségi, eucharistikus konszekráló erőt az apostolokon által. Szóval, ha nem tudnátok az Eucharistia politikai harci gyűlés. Szóba sem került, hogy Isten tette, s hogy Istennel lépünk általa egész szoros élet-közösségre. Csak egyszer szóltam azért közbe, hogy a kommunista diktatúrák ismerték a szentmise erejét, ezért tiltották, s Kínában tiltják ma is. Ekkor végre mások is szóltak, és az egyik "szektás" hangsúlyozta szépen a Kereszt erejét. Számomra teljesen világos lett, hogy nem lehet ilyen ökumenikus teológiát nyitni, vagy azt kell mondani: Kérem, ez katolikus teológia, akit érdekel az jöjjön, de számoljon, mert ezt fogja hallani, - vagy elveszítjük a katolikus identitást, és a közös nevező szegénysége megnyomorít. A Katolikus Register 1996 április 1-n közölte, hogy a Lincoln- egyházmegye püspöke, Fabian W. Briskewitz hivatalos nyilatkozatot adott ki, hogy április 15-e után automatikus kiközösítés alá esnek mindazok, akik egyházellenes, vagy egyházi tanítással ellentétes tanokat hirdető csoportoknak a tagjai, Név szerint: Planned Parenthood (Természetes Családtervezés) Catholic for a Free Choice, a Szabadkőművesség, és a hozzá kapcsolódó egyesületek, mint pl: a Job's Daughter, Rainbow Girls, Eastern Star, DeMoley, valamint két Lefebrista szakadár csoport: The Society of St X.Pius, és a St Michael Archangel Chapel. Hát örülök, hogy vége az előadásoknak, lelkileg lefáradtam. Az első kettő kivételével nem is csináltam meg az írásbeli dolgozatokat, mert olyan azonosulást várnak a témával, amire nem vagyok képes. Amikor marxizmusból kellett vizsgázni, akkor még el tudtam viselni, hogy megjátsszak valamit, de egy teológián? S hát nagyon átéltem a modern felnőttképzésnek, a csoportdinamikai módszernek a manipuláló erejét.

április 26.
Kedves testvérek! Ez most olyan pünkösdi levél, jó előre. Most három napja egyedül vagyok a házban, van időm levelet írni és készülni a nagyobb csendre. Tegnap a Szt Mihály székesegyházban ünnepeltük horvátok, szlovákok, magyarok, jezsuiták és minden féle-fajta náció a hit-hűség frissen szenttéavatott kassai vértanúit Kuharec bíboros jelenlétében. Nem lehettem ott Kassán, s most mégis ünnepelhettem velük. A Mária utcai Jézus Szíve templomban van ereklyéjük. Fantasztikusan szép volt a nemzetiségi csoportok felvonulása, muzeális értékű ruhában, de éppen ez nyújtott fájó rálátást a múzeummá merevedett hagyományőrzésre. Mélyebb szinten kell keresni az identitást. Jó volt arra gondolni, hogy Margit testvér, Sára testvér kassai születésűek, sőt Helga testvér is, aki felvett engem a Társaságba.Igy rájuk, a közös gyökérre hivatkozva kérhettem nagyon az Urat a Társaságért. S valami megfoghatatlan szép dolog történt szentáldozás után. Ehhez hozzátartozik, hogy megrendítő látvány volt a vérszínbe öltözött papság, tizennégy pap, két püspök, egy görög katolikus püspök, egy bíboros, annyira jelenvalóvá tették a dicsőséges Egyházat - s áldozás után azt éltem át, hogy a piros ruhába öltözött főpap - a Szentatya - s egyszerre a Krisztus valami hihetetlen gyengédséggel hajol fölém, - fölénk és kezét nyújtja és történik az élet, - és derű és mosolygás vett körül. Még ma is erős ez az élményem, s azt hiszem összekapcsolt a kegyelem időtlen rendjében a kassai szenttéavatás mennyországi örömünnepével. Hát ez most a pünkösdi ajándékom, a hit-hűség vértanúinak ünnepében való részesedés - íme továbbítom, ez egyben meghívás is! Nagyon örülök, hogy mozdul Sára testvér ügye is, s elszomorított, hogy vannak, akik ugyanúgy morognak a hallatán, mint az apostolok, amikor az asszony eltörte az alabástrom edényt, és Jézus lábára balzsamot öntött: Mire való ez a pazarlás! Úgy látom, hogy a Krisztus-test sebeire nagyon is kell a hit-hűség balzsama, s ezzel a világ ínsége, szegénysége gyógyul, s jaj a lelki materialistáknak!!!! Persze az is lehet, hogy ahogyan Sára testvér naplója annak idején szembesített minket önmagunkkal, azzal, hogy az életszentség nem játék, hanem megharcolás önmagunkkal, hogy egészen elégő áldozattá lehessünk az Isten és emberszeretet áldozatává úgy lehet, hogy most is ez az ellenállás működik a morgolódókban. Jó lenne, ha engednénk, hogy minket is többre, nagyobbra, életáldozatunk, fogadalmaink valóra váltására szólítana Sára testvér vértanúságának jelével az Úr. Félő, hogy ezt utasithatjuk el a morgással: Mire való a szenttéavatási költségek pazarlása... Nagy öröm ért, a Regis Colleg befejezése után felkeresett az egyik évfolyamtársam, ő az aki többször megértett, mert járt Kínában és volt a Jean Vanie Bárka-közösségében, s az évfolyam nevében hozott ajándékba egy szép ki könyvecskét, Keresztút a vatikáni miniatúrákból összeállítva, s egy lapot, amit mindenki aláirt. S ráadásul az első aláró Annice Callahan, akit azért nagyon mélyen érintett a húsvéti köszöntésem, amiben a hitét féltettem, Annice azt írta - s erre nem kötelezte az udvariasság panelje, hogy köszöni, a szívem és a hitem megosztását, és kéri, hogy maradjunk kapcsolatban. Tényleg úgy érzem, hogy amikor gyenge vagyok, akkor vagyok erős, illetve az Úr akkor tud használni. Mélyen megérintett ez az ajándék. Nagy szeretettel imádkozom mindenkiért, az egész Társaságért, szerte a világon élő testvéreimért, hogy mindenütt pünkösdi lángocskák legyünk. Voltam kremlivel Margit testvér sírjánál.

1997. Június 20. ÚJRA ITTHON.
Keresem a kapcsolódási pontokat, az elmúlt tíz hónap és a jövő között. Nagyon hálás vagyok a hordozó imáért, s a Lélekben való egység tapasztalatáért. Nem érzem, hogy elszakadtam vagy kiszakadtam volna az életétetekből. Hacsak az nem jelzi, hogy az írógépen mindig félreütök. Április utolsó napjától június 9.-ig Guelph-.ben voltam lelkigyakorlaton, Guelph a kanadai jezsuiták központja, itt van a teológiájuk és a temetőjük, és hatszáz holdon gazdálkodnak egy életközösség segítségével ( így segítik részben a börtönből szabadulók részben a kiégett szerzetesek rehabilitációját!) Érdekes látni jezsuiták mintagazdaságát, ennek Amerikában van hagyománya, nálunk ez inkább a monasztikus rendek munkaterülete. Ez a negyvennapos lelkigyakorlat volt a tíz hónap zárása, csúcsa, nem remélt ajándéka. Titkos vágyam teljesedett ezzel. Persze voltak kérdőjeleim is, a Benedek-i és Ignác-i lelkiség közti különbség, a történelmi szeparációs örökségünk, hiszen P.Biró azért oka volt a Missziótársulattól való szétválásnak. Ráadásul az eddigi mély lelkigyakorlatos élményeim, Alexanderdorfban és a közösséggel, - bele tudok-e állni? Segítség volt, hogy tavaly Nemes Ödön SJ atyánál voltam gyulafehérvárott directed lelkigyakorlaton, és megtapasztaltam, hogy a Szentlélek sem nem bencés sem nem jezsuita. Tartottam tőle - s joggal, hogy az Ignác-i imamód nem a sajátom. A lelkigyakorlatot megelőző napokban egyedül voltam a kanadai testvérek Huron str-i házában, s hát betoppan egyenesen a Fülöp szigetekről egy nővér, aki a repülőgépen Sr Meritával találkozott, s ő javasolta, hogy jöjjön ide és menjünk együtt Guelph-be. Hát már ez sajátos jelleget adott a lelkigyakorlatnak. Haiti-től Ghana-ig, Japántól Magyarországig, Litvániáig jöttek a résztvevők, többen az anglikán, vagy a presbitériánus egyházból. Megérkezésünk délutánján kiderült, hogy 28-n vagyunk, és öt képzett lelkivezető, - nem szeretik ezt az elnevezést, de nem igen van jobb. Rövid bemutatkozás után felolvasták, hogy a beadott életrajzok alapján kit kihez osztottak be. Hát nem emberi szimpátia szerint volt az elosztás, így egészen konkrét lett az Istenre hagyatkozás. Kicsit nevettem is magamon, mert pont ahhoz kerültem, aki első pillanatban éppen ügyefogyott mozgásával vonta magára a figyelmemet. Később megtudtam, hogy vakság fenyegeti, de a lelki szemei érzékenyek voltak. Az első öt nap ismerkedés az Ignác-i lelkigyakorlattal, a csenddel, napjában még egy közös előadás, de már napi találkozás a lelkivezetővel, hogy meg tudjon ismerni. Elmélkedési anyagot már ő adott. Már ez az öt nap olyan directed lelkigyakorlat féle volt. Jó volt a kapcsolódási pont a gyulafehérvárival, ott az egyik záró elmélkedésre kaptam azt a bizonyos prófétai képet: Isten a fazekas, és kérdezi a prófétától, Izraeltől - tőlem: Hát nem tehetek azt veled, amit akarok? S akkor az ősi Árpádkori székesegyház omló faldarabkáit szedtem össze és meditáltam, hoztam magammal haza is. Most első este még közösben gyurmát kaptunk, mi formálódik spontán a kezünkben, s most egy keresztelőkút alakult ki, ép és szép, mert Isten szándéka nem a pusztulás, hanem az élet. S ezzel haza is érkeztem Guelph-be. Persze az ilyen lelkigyakorlaton pillanatok alatt előjön az összes meg és feldolgozandó kérdés, ellenállás, vágy. Így már az első héten válaszolni kellett a kérdésre: Milyen kegyelmet kérsz Istentől? Hiszen csakis a koldus magatartásával lehet az Úr elé állni: Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam! Nekem régi kapaszkodó imám a Jézus ima, így ez segített - a lelkivezetőre hagyatkozás aktusa a vak ember bizalma: engedem,, hogy Jézushoz vezessen. S aztán az Úr kérdése: Mit akarsz, hogy cselekedjek veled? S az Úristen megadta a lényegi vágyat: vágyat a Szeretetre. Amit megparancsolt: Szeresd a Te Uradat, Istenedet teljes szívvel, teljes lélekből és elméből...felebarátodat pedig... de azzal a tapasztalattal és kéréssel, hadd maradhassak mindig az Ő Szeretetének a koldusa. Mert csak ha tapasztalom, hogy nem én szeretek, hanem Ő az, aki előbb szeret, vagyok képes válaszolni Neki. Szóval ki is kellett mondani, vállalni is kellett a kérést, igen, vágyom megtapasztalni Isten Szeretetét. Kérem a kegyelmet, mert csak aki kér az kap, és megdicsőíti Istent, ha kérünk tőle. Minden hétnek meg volt az előirt kérése, mert most ez is a tanítványsághoz tartozott, hogy nem én találom ki, hogy ezen a ponton mire lenne szükségem, hanem elfogadom Ignác vezetését, s a döbbenet, hogy milyen egyszerű az isten és az emberi lélek, hogy történik a kegyelem, a válasz. Jó volt ráismerni, hogy a Benedek-i szerzetességből milyen részleteket emelt ki sajátos kidolgozottságban az Ignác-i úton. Szt Benedek sarokpontja az alázat - szt Ignác lelkigyakorlatának fundamentuma a szent szabadság - egészségtől, betegségtől, megbecsüléstől, elutasítottságtól. Ez a radikalitás egészen másként szólít meg és gyógyit,mint a mai irányzatok, melyek annyira összecserélik a lelkiéletet a pszichológizálással. Nem engedi, hogy indulatainkat másokra vetítsük, hanem szembesít és megtérésre szólít. Szerettem a temetőben sétálni, édesanyám hanyatlásának a híre közelivé hozta a halál gondolatát, s ajándék lett a szentek közösségének gondolata azokkal a szentéletű jezsuitákkal, akikkel életemben találkoztam. (Különösen Rózsa Elemér atya, aki a kihallgatások idején volt lelkiatyám, segítségét kértem) Napi öt imaóra, 45 perc beszámoló a lelkivezetőnek, egy óra esti szemlélődő ima és a nap központjában a szentmise, amin minden nap másik lelkivezető beszélt. Az éjszakai imaórára, amit úgy elvártak volna (vekker nélkül felkelni éjfél tájban egy órára) nem voltam képes, azt hiszem nagyon élénken élt az emlékem, hogy kétóránként felébredtem egész amerikai tartózkodásom alatt, s féltem a kifáradástól, így viszont az alázatosságot kellett vállalni. Így az én napirendemben reggel 6-7-ig volt az első imaóra, aztán mentem beszámolóra. A lelkigyakorlat idejére mindenki fel van oldva a társulati imától, papok a Zsolozsma alól, jó volt aztán felfedezni, hogy imáink ugyanezeket a mélységeket hordozzák, s újra megkapni őket. Voltak, akik számára az ilyen nagy lelkigyakorlat életviteli döntést segít elő, én úgy fogtam fel, hogy az Úr ajándéka harmincadik fogadalmi évfordulómra. Ráadásul éppen Pünkösdre esett a Kereszt Misztériuma, s hát első fogadalmunkra keresztet kapunk, mint a Jegyes Szeretetének zálogát. Így bár különös volt, hogy a liturgia Pünkösdöt ünnepel, s hogyan illik ez össze a lelkigyakorlat belső útjával, de hát éppen a Szentlélek az, aki ezt eggyé tette és teszi. Ez a lelkigyakorlat számomra egy sajátos integráció volt, életem kegyelme elevenedtek meg, álltak össze nagy egységbe, s talán nem visszavittek az első szeretetethez, hanem az első szeretet kegyelmeiben felcsillanó meghívás szólított meg mélyebben, érettebben, teljesebben- A Patrona Hungariae első lelkigyakorlatán megkérdezte tőlem margaréta nővér: Mit jelent neked a Kereszt? S akkor teljes őszinteséggel válaszoltam: nem tudom. Ez a kérdés állandóan visszhangzott bennem azótától, s ma talán nem kell azt válaszolnom erre a kérdésre, hogy nem tudom, talán ma már sejtem. Ajándék volt a lelkigyakorlat kemény fegyelme, - volt, hogy azt hittem, jól imádkoztam, tovább is tartott, hát a beszámoló után finoman, de határozottan megkaptam a magamét, hogy nem szabad túllépni az időt. Éppen ezzel védik az emberi psziché törékenységét, igazán bölcs. Volt, hogy az imám nem oda lyukadt ki, ahová menetrend szerint meg kellett volna érkeznem, s hát egyből kiderült, hogy nem azt a kegyelmet kértem, és nem úgy, ahogy elő volt írva. S nem tudatos engedetlenség, csak a lelkem belső mozgása, spontán felmerülő szavai miatt, - s ijesztő lehetne ez a fegyelmezettség, ha nem kegyelem és szeretet hordozná. Ha nem volna benne a Lélek és szabadság. Jellemző volt, hogy az első héten majdnem mindennap megkérdezte tőlem a vezető, hogy valóban azt gondolom, hogy most kell elvégeznem ezt a nagy lelkigyakorlatot, hiszen nem üdvösség kérdése ez. Hát bennem bizony volt egy nagy határozottság, nem én szerveztem, ajándékba kaptam: "Nem eresztlek,Uram, amíg meg nem áldasz!". S lehet, hogy erre kaptam tréfás visszajelzést az úrtól - bizony megrúgott az angyal, mint Jákobot, és ínszakadásos lábam segítette elő az elpihenést. (Bár a fájdalom és aggodalom a kiszolgáltatottságot hozták elő, s nem volt más, mint az Úrra bízni) Hát erős módszerekkel dolgozik az Isten. Azt is el kellett dönteni, hogy inkább kontemplatív meditációs lelkigyakorlatot szeretnék-e vagy inkább a hagyományos ignácit. Utólag kiderült, hogy azért állítottak ennyi döntés elé, hogy mire kezdődik a lelkigyakorlat az engedelmességre való készség kialakuljon a lelkivezető iránt. Volt,aki nem tudta vállalni, s az első hét után elment. Hát itt is jelen volt az inkluziv nyelvhasználat és az eco-feminizmus, s ez nem volt könnyű, a félelem,, hogy most fogják rámhúzni ezt, mint kényszerzubbonyt. Komoly kérdés volt, hogy ezt a kérdést félre tudom-e tenni, tudok-e akkora distanciát tartani, hogy ez ne gátolja a lelkigyakorlatot. S meg kell, hogy mondjam az Úr rendkívüli kegyelmekkel sietett segítségemre, mindig, amikor éppen benehezedett, érkezett látványos segítség. Pl. Szt Atanáz ünnepén már nagyon nehéz volt, hogy nem az oltáron, csak egy kis hokedlin misézik a pap, s mi ott üldögélünk, semmi liturgikus tisztelet, konkrétan kértem szt Atanázt, mint egyháztanítót, s erre bejelentik, hogy mától kezdve az oltárnál a mise. S ehhez hasonlók. Azt is láttam, hogy itt komoly elkötelezett emberek nagy teológiai tudással keresik az utat, talán azért, hogy ne következzen be újabb egyházszakadás. Volt, hogy megyek a kápolnába, nézem a miseszöveget, hát az egyik legszebb Jánosi rész az Atyáról - átirva az inkluziv nyelvhasználat szerint, azaz se Isten atyasága, se Jézus fiú volta nem szerepelhetett. Hát minden félelmem visszajött, valóban egzisztenciálisan sóhajtottam az Úrhoz, s abban a pillanatban jött a pap és kicserélte a misekönyvet. A lelkivezető angolkisasszony nővér eleinte megpróbált belesodorni, hogy foglalkozzam azzal, miért van bennem ellenállás az inkluziv nyelvvel, de amikor ezt megosztottam, attól kezdve békén hagyott. Sőt azt mondta, hogy igen, lehet, hogy új eretnekség keletkezésének vagyunk a tanúi és kortársai, úgy látja az Úr maga válaszolt nekem, kezdhetem a lelkigyakorlatot. Persze ez nem azt jelentette, hogy ezentúl más lett a liturgia, de megkaptam a belső szabadságot. Ettől kezdve minden nap megszólalt a liturgia, mint az utam állomásaira adott konkrét válasz. Szt Benedek lelkisége: a Húsvét fényében élni, Szt Ignác azt mondja, az tudja átélni a Húsvét erejét,valóságát, aki megtapasztalta a Kereszt misztériumát, s az tud belemenni a szenvedés-történet tapasztalatába, aki résztvevőként belesimul az Üdvösségtörténet eseményeibe, s így megtapasztalja Isten jóságát, szeretetét, értünk való jelenlétét, és aki ezekre a Benedek-i conversio morum lépéseivel válaszol. A cél és a gyümölcs, hogy felfakadjon a lélek vágya a nagylelkűségre: Mit adhatok az Úrnak viszonzásul mindazért, amit kaptam tőle? Magyarul sem könnyű a lélek utjairól beszélni, angolul meg pláne nem, de az Úr azzal segített meg, egyrészt, hogy Sr Angela, a lelkivezető valóban nagyon profi volt (ráadásul biztatásnak vettem a nevét, mert hiszen az angyalokkal jóba vagyok) másrészt pedig a kommunikáció segéd-nyelveként megadta, hogy sokszor ki tudtam fejezni a bennem lévőket rajzban, sokszor ez az önismeret ajándéka volt, sokszor pedig új módon ábrázolta az Üdvösség Misztériumát. Hála érte. Az utolsó öt nap előtt el kellett hagyni Guelph-et, akkor a hamiltoni testvéreket látogattam meg, szerető otthonélmény volt. Utána egy hét teológiai tanítás a tapasztalatainkról és kiscsoportos megbeszélés, heti és témaszerinti felosztásban. Ez az utolsó hét baráti szálakat is szövögetett, és jó volt rálátni, kinek milyen új kegyelmi utak nyíltak meg, a kis filippino nővér ünnepélyesen visszaöltözött a rendi ruhájába, kiégettségből, hivatás-krízisből jött ki, de volt egy fiatal ferences, aki azt a döntést hozta, hogy elhagyja a ferenceseket. A záró szentmisére óvatosságból vittem zsebkendőt, s hát persze szükség volt rá, mindenki sírt, hiszen a nagy csendben össze is nőttünk. S kicsit mindannyian ott ragadtunk a Tábor hegyén. Terezina testvér jött értem kocsival, Buffalo-ból, még bementünk a csomagjaimért Buffalo-ba, csak Jenanine volt otthon, Gabriella tv lelkigyakorlaton, Kathlen éppen Magyarországon. Jénainé lefényképezett a Huron str-i ház udvarán az angyalszoborral. Azt hiszem a náluk töltött hat hónap mély kapcsolatot teremtett közöttünk, testvéri kapcsolatot a különbözőségek ellenére. Hálás vagyok a tíz hónapért, mindenkiért aki lehetővé tette, minden találkozásért, szivtágitásért, a kinti testvérek megismeréséért, a régiekkel való találkozásért, s a nagyon nagyon sok természeti szépségért. Szeretnék megmaradni abban a Sík S.-i magatartásban:

"ami volt köszönöm, ami jön, köszöntöm..."

Ágnes testvér